Cikk2016. 01. 03.

Év Autója 2016? Még egy tipp az Opel Astra győzelmére

Bár még csakis háromhengeres, 1,0 literes turbós benzinesével vezettem az Opel Astra K-t, nagyon esélyesnek tartom az Év Autója címre.


Nyílt lapokkal megtesszük tippjeinket (ha belefér ez az enyhe képzavar) az Év Autója díj kapcsán. A hét döntőst már decemberben megismerhettük, a győztest pedig február utolsó napján fogja kihirdetni a zsűri. Hollósy Balázs kollégánk már elárulta, hogy szerinte az Astra nyer, természetesen ki is fejtette, hogy miért. Most rajtam a sor.[BANNER type="1"]
Mindenképp hangsúlyozni kell, hogy az Év Autója díj kapcsán már a döntőbe kerülni is kitüntetés, ami ott van/volt, az már korszakalkotó, előremutató modell. A zsűrit lehet/szokás is ekézni, de azért el kell ismerni, kitüntetései mögött mindig volt tartalom. Legutóbb a Peugeot 308 győzelme kapcsán vetült fel a latin országok összefogása, de ott volt a LED fényszóró, ott volt az általunk akkor még nem próbált SW, meg persze a tömegcsökkentés és a vezethetőség is. 2003-ban a Renault Mégane II a Mazda6 elől vitte el a díjat. Akkor is volt persze hőbörgés, aztán az első széria kapcsán savazás a minőség miatt. A zsűrinek viszont nem csak a 3 és 5 ajtós Mégane-t, hanem a Limousine-t és a Grandtourt, valamint a Scénic/Grand Scénic párost is megmutatták, ami akkor még a Mégane sorozat része volt. Aztán 2012-ben vettem egy már frissítés utáni, de alapvetően akkori kitüntetett Grand Scénicet, és azt kell mondjam, nem volt véletlen a kitüntetés, átgondoltságban, kényeztetésben tényleg forradalmár volt 12-13 évvel ezelőtt, szerelhetőségben pedig vannak specialitásai, de azért nem tragikus. A Prius 2005-ös győzelme pedig fölényes volt, ahogyan az autó is, ezt nap mint nap tapasztalom egy 2005-ös, az Év Autója matricát már fakultan, de a mai napig hordó példányban.
Imádom a Mazda MX-5 ND-t, remek autónak tartom az új Skoda Superbet, bámulatos az, amit az új 7-es BMW hoz, viszont szerintem is az Astra érdemli meg leginkább az Év Autója címet. A döntősök közül a leginkább elérhető, a legtöbb igényt kiszolgáló modell. Remek helykínálattal, remek vezethetőséggel. Mondom ezt úgy, hogy még csak az 1,0 literes háromhengeres turbóst vezettem, amiben meg nem lehet mondani, hogy nem négyhengeres a motor. Jól húz, dízelesen korrektül fogyaszt, csendes, és nem mellesleg nagyon jó üléseket ad. Meg persze LED Mátrix fényszórót, amivel kategóriájában forradalmár. Hogy némi politikát is vigyek érvelésembe: az Astra az AutoBest döntőjébe is bejutott, ott azonban a Fiat Tipo megelőzte. Nos, igazából én akkor is leírtam, és máig tartom: Év Autója még nagyon jó eséllyel lehet az Astra.