Cikk2016. 01. 06.
Év Autója 2016? Nálunk az Astra lett a befutó
Nem beszéltünk össze, a szerkesztőségen belül mégis egyhangúan az Astra került ki győztesként az Év Autója díjat illetően. Talán nem véletlenül.
Betumeret18 px
Egytől-egyig nagyszerű autók. Bármelyiküknek oda lehetne adni az Év Autója díjat, a végén azonban csak egy maradhat. Szerintünk az Astra lesz, kíváncsian várjuk, hogy miként dönt a zsűri
Nagyon a szívünkbe lopta magát az Opel Astra K, hiszen a szerkesztőségen belül mindenki neki ítélné az Év Autója díjat (bővebben itt és itt a vélemények). 2010-ben harmadik, 1999-ben pedig második volt, idén először úgy tűnik, hogy elviheti az első helyet az eddigi legjobb Astra. Nem ecsetelem, hogy miért ez a legjobb kiadás a történelem során, a külföldi és hazai menetpróbákon, valamint az 1,0 literes háromhengeres tesztjében ezt már kellően kifejtettük, nézzük mi újság a többiekkel.
[BANNER type="1"]
Régen volt már ilyen hetes fogat. Eddig általában jó, ha két-három modell volt olyan szinten szimpatikus, hogy minden tekintetben el tudtam fogadni. Most ez a szám hatra nőtt. Nálam a Jaguar XE a kivétel. A nálunk járt tesztautóban két olyan dolgot is tapasztaltunk, hogy ezek alapján nem tudom miért került be a döntősök közé. Alapvető dolog, hogy az anyagminőség rendben legyen egy mai prémiumkategóriás autónál. Az XE műszerfalának varrása viszont olyan egyenetlenül futott, hogy rossz volt ránézni, a csomagtartó egy részének borítása pedig lényegében hiányzott, ami szintén megengedhetetlen ebben a szegmensben.
Remélhetőleg a fenti esztétikai hibákat mielőbb kijavítja a Jaguar, mert ezeket elnézve eléggé érthetetlen, hogy miként tudott bekerülni a legjobb hét közé
A többiekkel kapcsolatban annyit tudok elmondani, hogy bármelyiknek lényegében oda lehetne adni az első helyet. Miért mégis az Astra győzött nálunk? Mert ez a leginkább hétköznapi, tömegek számára elérhető modell, amely jövőre várhatóan csúcsot is fog dönteni az Opel eladási listáján. Ha már tippelünk, akkor a második helyre az Audi A4-et, harmadikra pedig a Skoda Superbet tenném. Ezek után már nagyon várom, hogy jól éreztük-e az Astra győzelmét vagy mindannyian tátott szájjal és nagyra nyitott szemekkel nézünk majd ki a fejünkből.