Cikk2013. 02. 20.
Évente fél évvel öregszik a hazai autópark - ez is sok!
Kétszer ilyen rossz is lehetne a helyzet, de ez sem kedvező, a hazai autópark átlagos életkora érezhetően növekszik.
Betumeret18 px
Miként a 90-es években, manapság ismét özönlenek az országba a Nyugat-Európában lecserélt használt autók, még ezekkel is fiatalodik a hazai autóállomány
Míg a 90-es évek előtt szinte folyamatosan érkeztek a KGST-országokból az új autók, a rendszerváltás idején teljesen átalakult az autópiac. A korábbi csatornák elapadtak, már a keleti autók sem számítottak kellően olcsónak, s mindenki „nyugati” autót áhított. Aki megtehette, újat vásárolt, a többiek pedig használtat, leginkább külföldről. Így aztán növekedni is kezdett a mind nagyobbra duzzadó autópark átlagos életkora, mely 2000-re már 11,8 évre nőtt. Az akkori, még 2,5 millió példány alatti autóállománynak még elegendő volt 130-140 ezer új autó forgalomba helyezése, hogy az addig növekvő átlagéletkor csökkenni kezdhessen.
Újautó-eladások és a hazai autópark átlagéletkorának alakulása (2002-2012)
Noha akár egy 20 éves autó is lehet korrekt állapotban, a korrózió legtöbbször már nem kerüli, s környezetvédelmi, valamint biztonsági szempontból is elmaradásban van a maiakhoz képest
A használtak fele 10 év feletti, ugyanakkor csak 15 százaléka 6-9 éves, s mintegy harmada 1-5 éves korosztályú, azaz pontosan az a szegmens, amely legjobban hiányzik a hazai használtautó-állományból és -piacról. Ebben a szegmensben nem csak kevés az autó, kevesen is adják el az ilyen korú autójukat, hiszen megfigyelhető, hogy míg korábban a céges, azaz flottavásárlók legtöbbje 3-4 évente cserélte autóit, ma ezen idő akár kétszereséig is megtarthatják azokat.
Tavaly próbáltuk az akkor 15 éves Carismát - nem volt meggyőző. Szomorú lenne, ha 6 év múlva ilyen lenne az átlagos magyar autó
A külföldről érkező használt autó tehát nem egyértelműen negatív hatás a 2007-ig csökkent, azóta ismételten növekedésben lévő, jelenleg 12 éves átlagos autóéletkorra. A használt példányok között ugyanis vannak kifejezetten fiatal, kevéssé használtak is, pontosan olyanok, amilyenek itthon elvétve, s a korábbiaknál magasabb árakon kaphatók meg. Hiába azonban a fiatal használt autók érkezése, még azok sem pótolhatják az újak fiatalító hatását, így aztán az átlagos életkor növekedése egyelőre szakadatlannak tűnik, s amennyiben az új autók piaca nem tud jelentősen a jelenlegi évi 50 ezer példányos szintje fölé emelkedni, 6 év múlva akár 15 év is lehet az átlagos hazai autó-átlagéletkor.
Mindez számos negatív hatással járhat, noha az nem valószínű, hogy a hazai városok emisszióalapú behajtási korlátozását az átlagos – a mai 12 éves átlagéletkor alapján Euro III-as – szint fölé emeljék, Nyugat-Európában már ma is könnyű belefutni EuroIV-es behajtási zónákba, ahova például az átlagos magyar autókkal nem lehet behajtani. Hiába ad ma a legtöbb autógyártó 12 éves átrozsdásodás elleni garanciát, felette egyre több autós kell majd szembenézzen a korrózióval, illetve autóink nem csak környezetvédelmi, utas- vagy akár gyalogosvédelmi szempontból is mind nagyobb lemaradásba kerülhetnek majd, azaz joggal félhetünk attól, hogy Európa roncsautó-temetője leszünk.