Hirdetés
Mobil Banner (300x250)
Cikk2023. 10. 27.

Ez lenne a Suzuki Wagon R villanyos utódja?

Rohamtempóban villanyosít a Suzuki is, így Japánban ők is több elektromos koncepcióautót mutattak be. Köztük egy olyan kei car féleséget, ami akár a Wagon R utódja is lehetne.

Ez lenne a Suzuki Wagon R villanyos utódja?
Egészen vakmerő színösszeállítással rukkolt elő a Suzuki a Japánban igencsak népszerű kei car szegmensbe szánt eWX villanyautónál. A szürke-fekete kéttónusú fényezés mellett az ablakkereteket, valamint a felniket neon sárga díszbetétek teszik különlegessé. [BANNER type="1"] Az utastérben szintén megjelennek a karosszéria színei, viszont a belső térben már sokkal hangsúlyosabb a neon sárga, hiszen a műszerfal azon részét, amit nem a képernyő tesz ki, ebben az árnyalatban pompázik. Emellett az ajtón a szövet, valamint az ülések is a rikító sárga színt kapták. A mostani koncepciók között különlegesség, hogy rengeteg fizikai gombbal találkozni az utastérben. A hajtásláncról nem árult el szinte semmit sem a Suzuki, csupán annyit közöltek, hogy a EVJWX nagyjából 230 kilométert mehet el két töltés között. Mivel a modell a kei car kategóriába esik, így valószínűleg Európa nem kap belőle, pedig lehetne akár a Wagon R utódja is. [BANNER type="2"]