Napi szinten több mint 100 ezer gépjármű közlekedik az M0-son a déli irányba, így ideje tehermentesíteni a szakaszt
Már 2003-ban felmerült a M81-es építésének lehetősége, ám 2008-ban elvetették az ötletet. Tíz évvel később, 2020-ban újra napirendre került az érintett szakasz megépítése, amely önmagában nem meglepő, hiszen az elmúlt években jóval több gépjármű jár a magyar utakon, mint 15 évvel ezelőtt. A nyomvonal szinte maradt az eredeti elképzelés, vagyis a Komárom és Székesfehérvár közötti sztráda elkészítése, amely a tervek szerint az M1-es és az M7-es gyorsforgalmi utakat kötheti össze az M0-s körgyűrű érintése nélkül.
[BANNER type="1"]
Az MKIF által közzétett műszaki térkép, melyen a már kész, az építés alatt álló, és a tervezett szakaszok is szerepelnek - köztük az M200-as (fotó:MKIF)
Az MKIF oldalán közzétett műszaki térképen az érintett szakasz viszont már nem az emlegetett M81-es jelöléssel szerepel, hanem az M200-as név tűnik fel a tervezett szakasz mellett - szúrta ki a Világgazdaság. A lap kérdésére a vállalat azt is elárulta, hogy már az idei évben megkezdik a tanulmánytervek felülvizsgálatát, de az autósok nem mostanában vehetik birtokba az említett szakaszt, ugyanis a kész terveket majd csak 2023 végén vehetik át leghamarabb, de 2024 végét jelölték meg végső határidőként. Az első járművek 2028-ban, vagyis szűk öt év múlva hajthatnak fel az M200-asra, ha minden a tervek szerint alakul.