Ez még svéd volt, ráadásul egy "filmsztár"! - XC90 használtan

A BMW X5 után már 2001-ben bemutatta koncepcióként első önálló szabadidő-autóját a Volvo, majd az XC90 2002-ben debütált a Detroiti Autószalonon. Naná, hogy egyik legfőbb piaca az Egyesült Államok volt, hiszen a 4,8 méteres, az újvilágban csak "középméretűnek" hívott SUV hétüléses kivitelben és V8-as benzinmotorral is készült. Az öreg kontinensen viszont sokkal népszerűbb volt a D5-ös, 2,4 literes, öthengeres turbódízellel. Ekkoriban a motornév még a hengerszámra utalt, s a kezdetben 163 lóerős gázolajos 2005-től már 185 lóerővel szerepelt. Mostani tesztautónk egy érdekes széria, 2006-os évjáratával már a 185 lóerős dízellel, ráadásul hatfokozatú automata váltóval szerelt, ugyanakkor még a 2007-es facelift előtti, azaz az eredeti stílusjegyekkel rendelkező. [BANNER type="1"]
Utóbbi azért fontos, mert a ráncfelvarrás az XC90 esetén is egy kicsit stílustalanítást jelentett. A hatalmas hátsó lámpában a tolatófény és az irányjelző is egy-egy kör alakú egység volt eredetileg, aztán unalmas, egy sarkán lekerekített téglalapba olvadtak. Hogy az XC90 hatalmas gól volt a Volvo részéről, azt mutatja az is, hogy 14 évig, 2002-től egészen 2016-ig (!) gyártásban tudták tartani, igaz, az utolsó két évben már Kínába helyezett gyártósorral. A mostani tesztalany tehát még vastagon svéd. Mármint gyártását tekintve, első forgalomba helyezése magyarországi, s jó jel, hogy a Jármű Szolgáltatási Platform szerint kilométereinek gyarapodásában nincsenek törések. Most 271 ezer kilométer van benne, s immár több mint három éve egy cimborámnál szolgál, aki elég pontos képet tudott adni arról, hogy "mibe fáj" egy használt prémiumautó fenntartása. Mármint tisztességgel fenntartása, amikor a tulaj, ha nem is maximálisan, de az eredetihez hasonló, maradéktalanul funkcionáló állapotban kívánja tartani autóját. Az elmúlt bő 3 év alatt több mint 3 millió forintot ölt az XC90 szervizelésébe, csinosításába.
Az XC90 tipikusan az az autó, ami nagyon jó, ha jó, ám viszonylag gyakran adódik vele ez-az, és semmi sem olcsó hozzá. Az viszont tényleg igaz, hogy ha éppen jó, akkor meglehetősen kellemes gép, még így közel 13 évesen is. A 2 mm híján 4,8 méter hosszú és 1,94 méter széles autó egy valódi monstrum. Önsúlya is tekintélyes, több mint 2 tonna. Utastere sok más mellett már 6 légzsákkal védett, ennek megfelelően 5 Euro NCAP csillagos biztonságot adó. A hétüléses kivitel ráadásul a harmadik sorban is egészen tisztességes helyeket ad, igaz, oda bemászni azért tornamutatvány. A középső sor középső széke itt beépített gyereküléses (pontosabban magasítós), külön tologatható, s mivel az első ülések közötti tárolószekrény kivehető, a gyereküléses középső rész oda is tolható, hogy csemeténk a lehető legközelebb legyen hozzánk.

A hajtáslánc is egész tisztességes, a 2,4 literes dízel 185 lóerejével és 400 Nm nyomatékával 11,5 másodperc alatt képes 100-ra mozdítani az autót, igaz, nem épp a sportosság az, amit kapunk, hiába sugallja ezt a felszereltségnév. A 6 fokozatú automata ugyanis bár finoman, de iszonyatosan lassan kapcsol. Lehet kapcsolni kézzel is, de úgy sem egy Fittipaldi. Az első XC90-hez inkább a higgadt vonulás passzol, az érzés amúgy is olyan benne, mintha egy tankkal vonulnánk. A D5 fogyasztása is ehhez illő, nem szerény. Városi és rövid távú használattal a Haldex rendszerű összkerekes, alapból elöl hajtó gázolajos étvágya nemigen tud 10 liter alá menni. Autópályán is azt közelítő lesz, ha kihasználjuk erejét, országúton persze jóval kedvezőbb értékekkel is lehet vele vonulni, ugyanakkor a gyári vegyes érték is 9 l/100 km. Ami pozitívum: biztonságban képes elvinni hét embert, miközben mögöttük is marad még kisautónyi csomagtér, a 2 tonnás autóra azonos tömegű utánfutót is köthetünk. Érdekesség, hogy már a most is látható vonóhoroggal szerepelt ez az autó a hazánkban forgatott Spy című filmben, tehát egy filmsztárhoz van szerencsénk. Ma viszont sokkal érdekesebb, hogy mit tud aktuálisan. A csúcsfelszerelt, állófűtést, (frissítendő) navigációt és csakis SIM-kártya behelyezésével működő autótelefont is adó XC az évek során érezhetően megkapta az elvárható törődést. A használhatóság érdekében került bele például Bluetooth-kapcsolatos Parrot kihangosító, továbbá az előírt kötelező szervizek mellett új váltóolaj is, ami érezhetően jót tett a szerkezetnek.
A futómű összes szilentjét még az előző tulaj cseréltette 230 ezres óraállás környékén, azóta két új lengéscsillapító is az autó alá került. Az nem volt meglepetés, hogy a motor hidrotőkéit cserélni kellett már a vásárlás után, azért volt viszonylag olcsó az autó, meg persze a világos bőr belső is viharvert (erősen kopott és töredezett) volt - főként az első üléseknél, miként a legtöbb, ha nem az összes világos bézs bőrös verzió esetén. Az első ülésekre és a kormánykerékre új huzat került, a hátsó ülések huzatára csak új festés. Most nagyjából azonos, nem túl rossz, használt volvós mércével kiváló állapotban vannak. Ugyanakkor egyértelmű, hogy legfájdalmasabban a beltér öregszik, a műanyagok színeződnek, néhol elpattannak. Ezek akár elektronikai hibákkal is párosulnak, például hangfalakat és középkonzoli panelt is kellett cserélni, amin nem csak a rádió kijelzője nem működött, hanem a klímát sem vezérelte. Némi felújítást a csomagtér fedőrolója is igényelt már, s időnként a csomagtér kilincse is megakad, de még működik.
Jó hír, hogy nagyobb mechanikai problémák a hajtáslánccal nem adódtak, bár a motortartó bakokat már cserélni kellett és egyszer a turbócső is elmozdult. Ami viszont fájdalmasabb volt: a kormányművet kétszer cserélték, először bontottra, majd belekerült egy gyári új, ráadásul úgy, hogy a 4000 kilométert bírt bontott árát le is vonta az új egységéből a szerviz. EGR szelepet kellett ugyan cserélni, de a részecskeszűrő még működik, szépen ad üzenetet, ha túl sok a városi használat, s olyankor egy hosszabb autópályázás helyre is teszi. Volvo, pontosabban D5 sajátosság, hogy a szívócső hosszát növelő Swirl kar kapcsán volt egy visszahívásos javítás, amit azonban ennél az autónál nem csináltattak meg a márkaszervizben korábban, így már utólag kellett a töröttet javítani. A karosszérián egyebek mellett az ablakok körüli krómlécek közül már nem egyet kellett cserélni, típushiba, hogy tartópatentjük eltörik, majd csálén állnak. Aki szép állapotú XC-t szeretne, az a koros példányra bizony kénytelen költeni, s az új alkatrészek kissé horrorisztikus ára miatt a bontott elemek sem olcsók. Utóbbiak eredményeként a használt példányok sem azok, bár a cikkben szereplő példány a Használtautó.hu kínálatának legdrágábbja a 2006-os évjáratból, nem egy példány szerepel hozzá hasonló árral. Itt sokat ér a viszonylag követhető előélet, a szervizeltség, de az autóhoz adott két garnitúra Continental abroncsgarnitúra is, melyek közül a nyáriak szinte újak. Ugyanakkor az érte kért 3,85 millió forint kifizetéséhez bizony Volvo-fanatikusnak, vagy Brad Pitt rajongónak kell lenni, ugyanis filmes múltja miatt ez az autó nem csak az említett Spy című filmben szerepelt, hanem a World War Z szintén hazai forgatásán a Golden Globe díjas színészt is vitte. Egy prémiumautó már csak ezek a sztorik miatt is érdekes tud lenni, s ez az XC még ma is el tud nyelni temérdek csomagot, s akár egy hajót is el tud húzni. Egy kissé agg harcos, aki még erős, de azért már igényli az ápolást.