Cikk2017. 08. 11.

Ezért ne tedd a lábad a műszerfalra

A férje szólt, hogy ne tegye föl a lábát, de ez a nőt nem érdekelte. Koccantak, nyíltak a légzsákok, mindenki megúszta sérülés nélkül, kivéve őt, jobb oldalán mindene eltört, mert a lába a műszerfalon pihent.


Megesik, hogy egy hosszú nap után fáradtan felvéve szerettünket, barátunkat, családtagunkat, ő úgy dönt, hogy elnyúlna hazafelé és kinyújtaná a lábát a műszerfalra. Abba bele sem gondol, hogy ez mennyire veszélyes lehet, hiszen bármelyik pillanatban lekaphatja a lábát, nem tűnik nagy feladatnak. Audra Tatum is így gondolta, pedig férje figyelmeztette, hogy rettentő balesetveszélyes, ő mégis makacs volt, hiszen bármikor leveheti a lábát. Három gyermekükért tartottak egy átlagos vasárnap, nagyjából két évvel ezelőtt, mikor egy autó kihajtott eléjük, de Audra férje már nem tudott időben lefékezni, koccantak, épp annyira, hogy kinyíltak a légyzsákok. [BANNER type="1"] A másik autó az árokba csúszott, de mindenki megúszta sérülések nélkül, kivéve Audra, akinek a kinyíló légzsák először a jobb lábát törte el több helyen, a lába pedig a jobb karját, vállát és az orrát is. A légzsák tette a dolgát, és valószínűleg Audra is megúszta volna, mivel be is volt kötve, így viszont két évig tartott, mire újra képes lett normálisan járni. Mára sikerült feldolgoznia az esetet, és történetével szeretné felhívni az olyan felelőtlen emberek figyelmét, amilyen saját véleménye szerint ő is volt. "Mindenkinek elmondom: Nem akarod ezt az életet. Nem akarsz minden nap fájdalmat és szenvedést." Audra egy életre megbánta, hogy nem hallgatott a jó tanácsra. Jusson eszünkbe ez a szörnyű történet, és figyelmeztessük utasunkat, ha feltenné a lábát a műszerfalra.