Ezt a Golfot viheti haza idén egy szerencsés
Az idei Volkswagen-találkozó tombolafődíja egy tízéves Golf V. Elkértük egy körre, hogy megnézzük, mennyire jár vele jól a szerencsés nyertes.

Fellelési állapotban is így festett az V. Volkswagen-találkozó tombolafődíja, az 1.4-es Golf V Perfekt
Nem túlzottan nagy meglepetés, hogy idén is lesz Volkswagen-találkozó, hiszen a 2012-ben még Golf-találkozóként indított esemény egyre nagyobb siker lett. Aki követte, az tudja, hogy első évben egy Golf I volt tombolájának a fődíja, azóta pedig felmenő rendszerben már volt kettes, hármas, tavaly egy négyes kabrió, idén pedig már a 2004-ben bemutatkozott V-ös Golfra került a sor. Ráadásul egy egészen szép, 2006-os, tehát kereken tíz esztendős példányt halásztak ki a Das WeltAuto kínálatából a szervezők. [BANNER type="1"]
Maga a Golf V már 12 éves modell, ez az autó 10 esztendős. Emlékeztetőül a hazai autópark átlagéletkora már 13,7 évnél jár, ezért is tűnik az átlagnál határozottan frissebbnek a Golf V
Az 1.4-es, Perfekt felszereltségű autó hazai forgalomba helyezésű, törésmentes, követhető előéletű - pontosan olyan minőségi használtautó, amilyet elvárunk az említett cégtől. Ráadásul még 100 ezer kilométer sincs benne. Elsőre azt hihetnénk, hogy ilyen használt autó csak a mesében létezik, pedig Golf V-ből azért lehet találni hasonlókat - itthon is. Viszont a 10 évvel ezelőtt újonnan 4,25 millióért kínált Golf Perfekt ára ma is legalább 1,75 millió forint lenne, ami jól mutatja, a Volkswagenek bizony átlagon felül tartják árukat.
Nem fapados, elöl-hátul villanyablakos, kétzónás automata klímás, bőrkormányos
Mindössze 4,2 méter hosszú, de egészen meglepően tágas a Golf. Ülései nem csak elöl, hátul is kényelmesek, határozott tartásúak. A biztonságot oldal- és függönylégzsák is szolgálja, a Golf V nevéhez illően már 5 Euro NCAP csillagos
Utóbbinak, azaz az értéktartásnak persze van is alapja. Nem akarom isteníteni, elcsépelten etalonnak nevezni a Golfot, de bizony van benne számos olyan részlet, amivel a 10 esztendős autó is egészen komolyan helytáll a mai konkurensekkel szemben is. Bár ez a példány az 1.4-es alapmotoros és mindössze ötfokozatú kézi váltós. Annak kapcsolhatósága hibátlan, és a motor erejére, élénkségére sem panaszkodhatunk, legalábbis városban, autópályán pedig a 130-hoz szintén bőséggel elegendő.
Tartósak a szövetkárpitok, ajtózseb elöl-hátul van, a tanksapka elektromosan, a sofőr ajtajáról nyitható
Utasterében a szövetkárpitok abszolút újszerűek, a műanyagok közül pedig tudjuk, hogy vannak rigolyásabbak, mint például az ajtóbehúzók, melyek közül itt leginkább csak a sofőré karcos picit, meg persze ott a lámpakapcsoló is. Mindről tudjuk azt is, hogy nem túl drágán cserélhetők, így ezeket vélhetően pótolni is fogják egy-egy új elemmel a nyereményautó átadása előtt. Ami viszont talán meglepő, hogy olyan ajtószigetelésekkel találkozunk, amelyek nem csak vaskosak, ma is újszerűek, automatán futnak le-fel az elöl-hátul elektromos ablakok, fűthetők az ugyancsak villanymotorokkal mozgatott külső tükrök. Ezektől, meg persze a kétzónás, csendes és hatásos klímától lesz minőségi a kényelmes és stabil futóművű, vezethetőségével is teljesen korrekt Golf.
Alufelnijein 205/55 R16-os abroncsokat hord, fényszórója VW-emblémás, a ködfény gyári, a DLR (menetfény) viszont utólagos és LED-es
Golfság a hátsó embléma billentésével, illetve a távirányítós kulcsról is nyíló csomagtérajtó
Az utólagos átalakítások közül az elülső LED menetfény igényes és hasznos, ugyancsak hasznos, de harsány és gagyi kijelzőjű az utólagos tolatóradar, az ugyancsak másodlagos piacról származó első ülések közötti könyöklő viszont igénytelen plasztik/műbőr, nyekereg, és még magasan is van, azt bizony száműzném, remélhetőleg a találkozó szervezői is megteszik. A Golfot ugyanis nekünk még fellelési állapotban mutatták meg. Úgy, ahogyan elhozták a Das WeltAuto nagykanizsai egységétől. A Volkswagen-találkozó előtt viszont fog még kapni egy szervizelést, néhány gyári alkatrészt és állítólag még egy spoilerkészletet is. Aki kíváncsi rá, hogy utóbbival miként fog festeni, október 1-jén a Hungaroringen megtekintheti és a 100 forintos tombolával meg is nyerheti. Egy biztos, valaki idén nagyon jól fog járni a Volkswagen-találkozón, mert ez a Golf tényleg jó. Az eseményt ismerve persze az sem fog szomorkodni, akinek csupán az ottani szórakozás jut.
Életkorához képest döbbenetesen keveset, évi nem egész 10 ezer kilométert futott. Alapmotoros Golf esetén ez egyébként nem egyedi
Csak támladöntést ad, így sík raktérpadlót nem kínál a Golf, viszont alapból is nagy, 350 literes, jól pakolható a csomagtere





























