Hirdetés
Mobil Banner (300x250)
Cikk2016. 06. 11.

Ezüstlakodalmas Volvo a Galaxisból

Négyajtósként jelent meg, kombiként (is) versenyzett a Volvo sok szempontból forradalmi szülinaposa.

Ezüstlakodalmas Volvo a Galaxisból
Galaxis néven indult a Volvónál az a projekt, amelynek egyik szülötte az idén 25 éves Volvo 850. (A Galaxisból származó másik Volvót, a 400-as sorozatot már az 1980-as évek végén piacra dobták.) Állítólag azért galaxis, mert 1978-ban, amikor először felmerült egy új felső-középkategóriás típus kifejlesztése, akkor a Volvónál nagyon komolyan gondolták a fejlesztést, szárnyalt az alkotók kreativitása, amelynek határaként a csillagos eget jelölték meg. Hát ezért lett Galaxis a projekt neve. A meglehetősen szögletes végeredményt látva persze gondolhatnánk, hogy ilyen az, amikor a svéd mérnökök fantáziája szárnyal? Ám a fanyalgók jobb, ha tudják, hogy a Volvo 850 kombi Japánban és Olaszországban is díjat kapott a formatervéért, tehát mediterrán tájakon is elismerték, hogy igenis szárnyalt a svéd fantázia. [BANNER type="1"] Nem is akármeddig hagyták kibontakozni Svédország egyik legjelentősebb költségvetésű ipari projektjének tervezőit, hiszen az isteni szikra kipattanásától 13 év telt el a 850 bemutatásáig. Éppen négy éve volt már piacon 1978-ban a 850 elődjének tekinthető 240-es, amelyet egészen 1991-ig gyártottak. Sőt a kombit 1993-ig, tehát közel húsz évig. Innen nézve nem is olyan sok ez a 25 éves jubileum a 850 esetében, amely a 21. századot sem érte meg. Na jó, ez így nem teljesen igaz, ugyanis a modellfrissítés egyúttal névváltást is hozott a 850 számára 1997-ben, azaz ekkor született meg a négyajtós 850-ből az S70, valamint kombi testvére, a V70. Utóbbi az ezredfordulón új generációba lépett, az S70 viszont kifutott. Az új öthengeres erőforrás mellé hamar felsorakozott a többi benzinmotor is a kínálatba, 2,0 és 2,5 literes lökettérfogattal, turbófeltöltővel és anélkül egyaránt. 1994-ben jelent meg a csúcsot jelentő T-5R modell, 240 lóerős és 330 newtonméter forgatónyomatékú, turbófeltöltős benzinessel. A Volvo eredetileg csupán 2500 darabos különleges kiadásként tervezte piacra dobni a légterelővel és 17 colos könnyűfém keréktárcsákkal megvadított sárga modelleket. Ez a mennyiség azonban hetek alatt elfogyott, ezért újabb 2500 darab fekete T-5R is gyártásba került, amit végül ugyanennyi sötétzöld változat követett. A sikeren felbuzdulva aztán a következő évben a Volvo állandó szereplőként vette kínálatába a manuális váltóval immár 250 lóerős, 850 R névre keresztelt legerősebb modelljét. Az 1991-es Volvo 850 újdonságai közé tartozott, hogy - ellentétben a hátsókerék-hajtású 240-es előddel - keresztben beépített, öthengeres motort kapott, elsőkerék-hajtással párosítva. Szintén ebben a típusban jelent meg a Volvo oldalütközések ellen fokozottan védő rendszere (a SIPS) és az első ülések automatikus állítású felső rögzítési ponttal rendelkező biztonsági övei. A SIPS rendszer továbbfejlesztéseként 1995-ben, a sorozatgyártású személyautók közül elsőként a Volvo 850 kínált oldallégzsákot. Gyártása utolsó évében összkerékhajtással is készült a 850-es, de csak kombi karosszériával és 2,5 literes, 193 lóerős, turbófeltöltős benzinmotorral. Az autó szabad magasságát is növelték az elsőkerék-hajtásúhoz képest, de még nem annyira, mint az XC70 elődje, az 1997-es V70 XC crossover esetében.