Felejtsük el a dízelt? Volkswagen Passat GTE teszt
Nem olcsó, mégis sokak számára vonzó lehet a konnektorból tölthető hibrid Volkswagen Passat GTE. Sportos, csendes, városban emissziómentes.

Papíron a legtakarékosabbnak hirdetik, autópályán azonban egy alapdízel Passat megszorongathatja a GTE-t, ami városban, illetve rövidebb távokon viszont teljesen emissziómentes (helyi szinten!), zöld rendszámos és egész sportos
Igaz a katalógusérték? Nem. Az 1,6 l/100 km benzinfogyasztás ugyanis 12,2 kWh áramfogyasztás mellett értendő, a Passatba pedig a Golf GTE-nél látottnál ugyan nagyobb, 9,9 kWh-s lítium-ion akkumulátor került, de könnyű belátni, egyetlen töltéssel semmiképp sem fogunk megtenni 100 kilométert 1,6 liternyi benzinből. Két-három töltéssel azonban akár benzin nélkül is megtehető az említett táv. A katalógus szerinti 50 kilométeres e-hatótáv ugyanis országúton, egyenletes tempóval simán hozhatónak tűnik, az enyhe téli, már-már kora tavaszi időben városban is simán 40 kilométer fölé ment a benzinégetés nélkül megtehető kilométerek száma. A simán persze némi kompromisszummal, a fűtés mellőzésével értendő, de 8-10 Celsius fokon már gond nélkül el lehet lenni nélküle.
Krómozottak a teljesen kamu, fekete plasztikot rejtő "kipufogóvégek" - a rombuszos dizájnelemből mindkét oldalra jutott
Nem csak spórolós. A Passat GTE persze nem csupán spórolós, sportos is. A GTE egyedi lökhárítói, kék hűtőmaszk-betétje, kék cérnával bolondított beltere - szerintem legalábbis - a legdögösebb mai középkategóriást hozzák. Egyáltalán nem kompromisszum, sokkal inkább előny a villanymotor jelenléte. Városban, rövid távú utakon nem csupán a környezetnek jó az, hogy nem kell beindítani a belső égésű motort, hanem magának a motornak is. Nincs hőveszteség, nincs felfűtés és a hideg üzemben tapasztalható jelentősebb kopás. Így aztán nem vérzik az autószerető ember szíve a rövid utak miatt sem.
Egyebek mellett kék dizájncsík, egyedi LED menetfény különbözteti meg a felárért LED fényszórós, automata reflektoros GTE-t. Töltőcsatalkozója a hűtőmaszk alatt lapul
Látványos és széles a műszerfal, hagyományos DSG váltó osztja a nyomatékot, a teljes egészében kijelzős műszerblokk GTE-specifikus, a kormánykerék vágott aljú
Elöl-hátul tágas a Passat, hátul persze korlátozott a középső hely, csak a két szélső isofixes. Az ülések kényelmesek, pláne úgy, ha a sofőré a feláras, változtatható laphosszt is adó ergoComfort (ami 334 ezer forintos tétel)
Nincs kompromisszum. Normál hibrid üzemmódban - a GTE hanggenerátorát mellőzve még autópályán, a benzinmotort használva is felettébb csendes a konnektoros hibrid Passat. Némának tűnik, zajmérőnk szerint viszont ugyanilyen csendes volt a tavaly próbált 2,0 literes dízel, ami szintén egészen takarékos, autópályán takarékosabb is, mint a GTE. Itt is igen alacsony, 2500 1/perc körüli fordulaton futható a 130 km/órás tempó. A váltó itt is hatsebességes DSG, ahogyan a Golfnál, úgy itt is végigkapcsolja az elektronika villanyüzemben is a fokozatokat, hogy a benzinmotor bármikor be tudjon csatlakozni a hajtásba. A benzinmotor észrevétlenül, finoman indul, leginkább a fordulatszámmérő tudósít csak a beröffenéséről. Az autópályás étvágy dízeles mércével nem kimagaslóan jó, de ha azt nézzük, hogy egy közel 4,9 (!) méteres, több mint (a tömegcsökkentésnek köszönhetően csupán...) 1,6 tonnás benzines autóval 6,5-7/100 fogyasztással mehetünk autópályán is, városban pedig gyakorlatilag ingyen, a csomag nem rossz.
A digitális műszerblokkban akár a térkép is megjeleníthető. Az emissziómentesen megtehető kilométerek száma (balra, alul) lehetne látványosabban mutatott
Kék cérnával varrott a kormánykerék bőrhuzata, kékek a GTE-feliratok, a szellőzőrostélyok fémcsíkja pedig a teljes műszerfalon végigfut
Mit mutat az élet? A teszthét teljesen vegyes körülményeket tartalmazott, egyetlen extra kört sem mentem a Passattal, elmaradt a dedikált fogyasztásteszt. Megvolt viszont minden reggel a kegyetlen otthon-bölcsőde-óvoda-munka kör. Mindezt gond nélkül villannyal, emissziómentesen. Volt egy hétvégi vidéki út - Eplénybe síelni, ami négyesben sem gond, hiszen a csomagtér hosszú, a hátsó középső (a szélsőknél kevésbé formázott) ülés támlája külön ledönthető, tehát a lécek, botok könnyedén befértek a literadatával is óriási 650-1780 literes csomagtérbe. Igazából csak utóbbi úton + videónk forgatásánál kellett használni a TSI benzinmotort. Ez azt jelenti, hogy városban egyetlen másodpercig sem kellett termelni a szmogot. Már ez is óriási szó, jó érzés. Legalább ennyire jó érzés a nagyon csendes, teljességgel rezonanciamentes városi üzem. A GTE használata pedig kényelmes is, ülései, futóműve is azok, de az is, hogy nincs tragédia, ha kifogy az akkumulátor. Bárhol parkolhatunk vele (legalábbis Budapesten és Miskolcon...) ingyenesen, közben pedig egy abszolút teljes értékű felső-középkategóriás modell.
Alaphelyzetben is igen nagy, 650 literes, óriásira bővíthető a csomagtér
Akár elektromos is lehet a csomagtérajtó, mindenképp távirányítással is dönthető a hátsó ülés. Az üzemanyagtartály a GTE-ben a csomagtér padlójába került, pótkerék így nincs, a töltőnek azért van ott hely
Sokat ad. A GTE önálló felszereltség, de főként a dizájnra kiterjedően. A komolyabb tételekért, például a kiemelkedő fényerejű és automata reflektoros LED fényszórókért, az araszolófunkciós távolságtartós tempomatért, a sávtartó- és parkolóasszisztensért extra pénzt kérnek. Opcióként nyitható panorámatetővel, akár elektromosan nyitható vonóhoroggal (és korrekt vontatási képességgel), ahhoz tréler-asszisztenssel is kérhető. Nem olcsón, alapból is 13,5 millió forintért kaphatjuk meg, de azt kell mondjam: minden szempontból korrektebb, mint egy csúcsdízel a Passatból, ami bár jobban megy és picivel olcsóbb, úgy sem filléres, emisszióban pedig rosszabb. De adnak-e el Passatot ilyen drágán? Kapaszkodjunk meg, a tavalyi eladások negyede ebből, a 15 millió forint körüli ársávból fogyott.
Teljes értékű, sportos és nívós megjelenésű kombi, ami városban emissziómentesen is közlekedhet, de autópályán sem vall szégyent. Korrekt, Budapesten és Miskolcon ingyenes parkolással díjazott