Cikk2012. 05. 11.

Felelőtlen tinik a volánnál - a szülők is hibásak

Egy friss felmérés szerint az amerikai fiatalok zöme úgy mobilozik a volán mögött, hogy közben tudja, nem kéne.


A Consumer Reports friss felmérése szerint az amerikai tinik zöme mobilozik autóvezetés közben annak ellenére, hogy a többség tudja, sőt elismeri ennek veszélyességét. A megkérdezettek fele mondta, hogy igen, telefonált (kihangosító vagy headset nélkül) a vizsgálatot megelőző hónapban, 30 százalékuk sms-ezett, 8 százalékukuk valamiféle okostelefonos alkalmazással bíbelődött, 7 százalékuk pedig emailezett és/vagy közösségi oldalakon lógott.
Félig jó hír, hogy 63 százalékuk belátta, felelőtlenség, amit művel, teljesen elkeserítő ugyanakkor, hogy ötből négyen úgy vélik, a figyelemelterelő kütyünyomogatás és a trécselés annyira nem gáz viselkedésforma, mint alkoholt, kábítószert fogyasztani, dohányozni, védekezés nélkül szexelni. [BANNER type="1"]
A kutatás azért arra is rámutat, hogy igenis van értelme újra és újra a tinik orra alá dörgölni: helytelen, ön- és közveszélyes a zavart vezetés. A válaszadók majd' kétharmada mondta, hogy mióta olvasott és hallott a dologról, nem vagy kevesebbet mobilozik a forgalomban. Szülői felügyelet alatt nyilván nem vétenek a törvény és az ön-, valamint a közérdek ellen, emellett nem meglepő, hogy 48 százalékuk látta már apját-anyját kézből telefonálni, 15 százalékuk sms-ezni a kocsiban, a rossz példa pedig ragadós.