Féljünk-e a részecskeszűrős dízelektől?
Sokan elkerülhetetlen nyűgként emlegetik a mai dízeleken kötelező részecskeszűrőt. Van is ebben igazság, ám aki jól választ autót, aki jól használja azt, az nem kell horrorra számítson.
Ritka az olyan személyautó, ami kijelzi a részecskeszűrő megkezdett tisztítását, a VW-konszern egyes autói azonban megteszik. Hasznos, ugyanis káros a motort ilyenkor megállítani, a félbemaradó tisztítás (pláne egymás után többször) az eltömődéshez vezet
A kérdés minél jobb átlátása érdekében megkérdeztem egy márkaszervizt, egy független és kisebb műhellyel rendelkező autószerelőt, valamint egy részecskeszűrő-tisztításra specializálódott szakműhelyt is, hogy mire számíthat az, aki részecskeszűrős dízelt vesz. Ha ez nem lenne elég, van személyes tapasztalatom is, hiszen saját autóm is részecskeszűrős, amúgy Euro4-es, olyan, amilyet itthon nem is forgalmaztak, hiszen nálunk a Scénic II 1.5 dCi-ként nem létezett részecskeszűrővel. Nyugat-Európában viszont igen. [BANNER type="1"]
Miként feljebb olvasható, saját autóm is részecskeszűrős. A Renault a teljesen gondozásmentes részecskeszűrőt választotta, nem igényel adalékot, s miként a legtöbb egyéb autó, nem is jelzi, hogy mikor regenerál. Olajból speciálisat, az RN720-as szabványnak megfelelő 5W-30-as teljesen szintetikusat igényli 20 000 kilométerenként. Nem olcsó a kenőanyag, viszont érdemes a gyári periódust óvatosan kezelni, hiszen a gyakorta városban használt autó nem ideális körülmények között fut, sok a hidegjárati üzem, amit az olaj sem kedvel.
Saját tapasztalatból is biztosan mondhatom, hogy csakis akkor érdemes részecskeszűrős dízelt venni, ha tankolásonként legalább egyszer megyünk egy egybefüggő több száz kilométeres utat, országúton, vagy autópályán, egyenletes tempóval. Akkor kitűnően tud regenerálni a szűrő. Télen azonban velem is megesett, hogy 20-30 kilométeres volt a leghosszabb táv, amit több hét alatt mentem, s bizony sok volt a gyilkos városi néhány kilométeres. Vagyok olyan perverz, hogy folyamatosan a pillanatnyi fogyasztásmérőt vizslatom a fedélzeti számítógépen. Mert érdekel a fogyasztás - költség szempontból is és amiatt is, mert ha az extrém magas, akkor valami nincs rendben.
Sík úton az 1.5 dCi a másfél tonnás Grand Scénicben sem eszik többet 3-4 liternél. Az egyik vasárnap azonban azt vettem észre, hogy az átlagosnál gyorsabban melegszik be a motor és a fogyasztás bizony extrém magas (8-10 liter körüli). Már a második, harmadik (rövidke) úton tapasztaltam ezt, s épp meg is érkeztem célomhoz, egy belvárosi bevásárlóközponthoz, amikor oda mégsem fordultam be: nem akartam leállítani a motort, inkább elmentem a város peremére bevásárolni. A motor meghálálta, az út vége felé visszaesett a fogyasztás a szokott értékre, az addig folyamatosan elkezdett, de csak részlegesen végigvitt tisztítás pedig befejeződhetett.
A szűrő metszete: sok-sok apró járat, amiben meg tud ülni a korom. Ha nem tud kiégni, akkor bizony hatalmas fojtást kap a motor
Nyűgöt vettem a nyakamba? Bizonyos szempontból igen, viszont vigasztalhat az, hogy autóm tisztább gázokat ereget, mint a hagyományos dízelek. Persze nem olyan tisztákat, mint a legújabb, már AdBlue adalékos nitrogén-oxid csapdás katalizátorosak, de azért a szén-hidrogénekből kevesebbet termelek, illetve a korompuszi, azaz a nagyobb gázadásnál adott sötét koromfelhő is ismeretlen autómtól. Ebben tehát még jó a részecskeszűrő, a régebbi autóimat javító, s általában korosabb járgányokkal foglalkozó szerelő azonban óvva intett tőle, s óvva is int mindenkit a modern dízelektől. ”Azokkal csak a baj van, eltömődik bennük a részecskeszűrő, csakis olyan ember vegye azokat, aki tud viszonylag újat venni, sokat és hosszú távokat autózik!” - mondja vészjóslóan.
Egy eltömődött részecskeszűrő: sok szerelő ezt látja maga előtt, amikor a mai dízelek ellen ágál. Valójában okosan kell autót választani: DPF-es dízelt csakis az vegyen, aki sokat megy hosszú távon
Érvelésében van igazság, hiszen a részecskeszűrő valóban csakis akkor tud megfelelően üzemelni, ha gyakorta megyünk az autóval hosszú távokat, aki viszont így, azaz úgy használja dízel autóját, amire az való: hosszú távú utazáshoz, az nem kell komoly bajra számítson. Kedvenc Renault-szervizem, a Nyéki Autóház vezetője sem számolt be komoly problémákról, ők egyetlen olyan Master billenccsel találkoztak, amelyben eltömődött a szűrő: építkezésen nagyon rövid utakra használták, hosszú távon hajtva az is magához tért. Volt Laguna, amelynél a 600-800 Celsius fokos gázokat elemző szenzor mondott csütörtököt, de tapasztalatuk szerint nem jellemző, hogy emiatt megállnának, javításra szorulnának az autók. Ez azonban nem csak a részecskeszűrők megbízhatóságát bizonyítja, talán azt is, hogy koros autóval kevesen járnak márkaszervizbe, ugyanis a kisebb műhelyek rendre a modern autók mumusaként emlegetik a részecskeszűrőt.
Miként működik a részecskeszűrő?
Hogy átlássuk azt, hogy milyen hiba adódhat egy részecskeszűrővel, elsőként annak működését kell átlátni. Lényegében egy olyan szerkezetről van szó, ami a gázolaj tökéletlen égéséből eredő korommaradványt gyűjti össze, és égeti el. Ezért is viseli a koromcsapda elnevezést is. Kiégetéséhez, azaz regenerációjához típustól függően vagy egy különálló adalékot, vagy külön injektorral, illetve utóbefecskendezéssel adagolt gázolajat alkalmaz. Az utóbbi fajtánál tehát a regeneráció gázolajfogyasztást jelent - mivel amúgy ez a kevesebb törődést igénylő fajta, ez az elterjedtebb. Itt magasabb (~800 Celsius fok) hőmérsékleten ég ki a korom, míg az adalékanyagok pontosan azt szolgálják, hogy a motorban el nem égett korom alacsonyabb hőmérsékleten is ki tudjon égni.
A részecskeszűrő a kipufogórendszer része, a képen egy külön üzemanyag-befecskendezővel szerelt, egyéb adalékot nem alkalmazó verzió látható. A DPF hőmérséklet-jeladóval, belépő és kilépő nyomásszenzorral felügyelt
Működési elvtől függetlenül látható, hogy a koromszűrő eltömődését elsődlegesen a gázolaj minősége befolyásolja. Hazánk ebben nem áll jól, sokan, a részecskeszűrő kapcsán megkérdezett Éles & Makai részecskeszűrő-tisztító szakszerviz vezetője is igen rossznak mondja az itthon kapható gázolajakat. Azokkal autózva elmondásuk szerint nem ritka a 100 000 kilométer után eltömődő szűrő. De úthálózatunk, országunk szerkezete is okolható: a fejlett nyugathoz mérten jóval szerényebb az autópályán, a mai dízelek számára optimális körülmények között futott kilométerek száma. Ez pedig káros a szűrőkre, amelyek tehát viszonylag sok kormot kénytelenek megfogni, és ráadásul ritkán kapnak olyan üzemkörülményeket, amelyben azokat optimálisan ki tudják égetni.
Mi lehet probléma, mi lehet a megoldás?
Mivel a részecskeszűrő a kipufogórendszerben lévő alkatrész, ha eltömődik, a motor nem tud megfelelően működni. Olyan fojtást kap, hogy eleve nem tudná teljesítményét leadni, de természetesen van is szenzor, ami a telítettséget jelzi, s ha a regeneráció többszöri próbálkozásra sem tud végigfutni, akkor a motort vészüzemmódba kapcsolja, s kigyújtja a szervizlátogatásra figyelmeztető lámpát. Ilyenkor is megoldás lehet egy hosszú autózás (amit ajánlott rendszeresen megtenni, akkor talán gond sem adódik), de előfordulhat, hogy csak a szervizben, szerencsés esetben szoftveresen, vagy akár kiszereléssel lesz tisztítható a szűrő. A szűrő „kiütése” sajnos létező és nem ajánlható megoldás. Az autó lebukhat vele ellenőrzésen, koszosabb és büdösebb üzemű lesz, de a kiütött szűrő a motor segédberendezéseit (turbó, EGR is károsíthatja).
Nem a motor része, de a részecskeszűrőnek is fontos, hogy az előírt olaj és kellő (akár az előírtnál gyakoribb) időközönként kerüljön autónkba. Ha ugyanis a turbó széthullik, akár a DPF is károsodhat
Tisztítás?
Bár a részecskeszűrő önmagát is tisztítja, az időközönkénti kiszereléses tisztítása is javallott. Hazai gázolaj és átlagos használati mód mellett a tömegmárkáknál akár 100 000 kilométerenként javasolja a megkérdezett szakszerviz. Természetesen a tisztítás mikéntje sem mindegy. Csakis olyan szakműhelyt ajánlott választani, amelyik kellően hosszú garanciát vállal munkájára. Ilyen például a tárgyban megkérdezett Éles és Makai, náluk 20 000 km/1 év a jótállás. Mint mindennel, részecskeszűrő-tisztítással is sokan foglalkoznak, előfordul, hogy olyan szinten kisavazzák, hogy utána korom valóban nem lesz benne, de funkcióját sem lesz képes ellátni, hamar ismét telítődni fog.
A megfelelően tisztított részecskeszűrő akár újként funkcionálhat. A szűrő tömítődését jelzi, ha a szokottnál gyakrabban indul a regeneráció