Fóliát kapott a filléres Mégane
Már egy ideje szolgál az 1300 euróért vásárolt Renault Mégane, most üvegeinek fóliázásával csinosabb, komfortosabb és biztonságosabb lett.
Melyik legyen? A LLumarnál a teljes paletta "kipróbálható" az autón. A Mégane egy józan, középutas verziót kapott
Tavaly részletesen írtunk arról, hogy miért érdemes az autók üvegeit fóliáztatni. Bevallom, engem is meggyőzött, hogy az utastér hővédelméért, az utastérben lévő kárpitok és utasok számára egyaránt káros UV-sugarak kizárásáért, s azért, hogy baleset esetén a szilánkok ne repdessenek millió darabként millió irányba, érdemes költeni rá. Mai üzemanyagárak mellett egy átlagos autóra nagyjából másfél tankolásnyi "pénzbe" (~30 000 forintba) kerül a jellemzően csak a hátsó ablakokra helyezhető fólia, ez sokat autózók számára kibírható tétel.
Először kívülről illesztik a fóliát, hogy az felvegye az üveg alakját, a ragasztás természetesen belülről megy
Nem meglepő hát, hogy a vakon és igen szerény áron, 1300 euróért megvásárolt, első szervizelésestül, forgalomba helyezésestül persze már jóval drágább, 17 colos felnit és új gumikat, meg persze a megjelenését, komfortérzetét fényévekkel javító kárpittisztítással és polírozást kapva már végül több mint egymillió forintos, tehát vételárának csaknem két és félszeresét kitevő bekerülési költségű Renault Mégane is megkapta a megjelenésén ugyancsak dobó, utastéri hőkomfortját is javító, s baleset esetén a biztonságot is növelő ablakfóliát.
Az osztott üveges hátsó ajtókat bizony szét kellett szedni, ám ez nem jelentett kihívást a LLumar szakemberei számára, a ragasztott üvegek fóliázása egyszerűbb
Előre nem kerülhetett fólia, ugyanis ott 70%-os fényáteresztésű kell legyen az üveg
Nem kérdés, hogy gazdája legszívesebben az első ablakokat is lefóliáztatta volna, ám a törvényi szabályzás itt sem tette azt lehetővé. Az első ablakok legalább 70%-os fényáteresztést kell ugyanis engedjenek. A gyári sötétítés alig nagyobbat ad, nincs fólia, ami ne vinné a kívánt értéket a limit alá. A B-, azaz az első ajtók mögötti tetőoszloptól azonban jöhetett a fólia. [BANNER type="1"] A munka a szokásos: mintavételezés, vágás, felragasztás víz segítségével. Egyszerűnek hangzik, ugye? A valóságban persze marhára nem az, szakértelmet, minőségi anyagot kíván. A LLumarnál egyikből sincs hiány. A kombi Mégane esetén nehezítette a munkát, hogy csak a hátsó ajtókban oldalanként két üveg van, s érdemes is kiszerelni őket ahhoz, hogy a széleknél tökéletes legyen az illeszkedés. Ezekhez mérten gyerekjáték a beragasztott csomagtéri oldalsó ablakok és a hátsó szélvédő fóliázása - annak persze, aki tudja, hogy miként is kell csinálni.
Nem feltétlenül tűnik céges autónak, mutatósnak is mondhatjuk az amúgy alapfehér, utólagosan gyári 17-es alufelnikre állított kombit - ez lett az eredetileg 1300 euróért vásárolt, mára persze simán több mint egymilliós gépből
Mit szól hozzá a rendőr? Koros kombinál természetesen szívesen kérdi meg, hogy szabályos-e, megvan-e a műbizonylat, miféle fólia van az autón. Utóbbiról egyrészt a fólia és az ablak közé ragasztott típusszám, meg persze a 10 éves garanciát is adó, az autót és a felhelyezett fóliákat egyaránt mutató és egyedileg legyártott LLumar plasztikkártyás műbizonylat mutatja meg. A tapasztalat az, hogy a rendőrök is ismerik a céget, ha a kártya előkerül, már a fóliát sem nagyon szokták nézegetni. Csak azt, amelyik az első ablakokon van, ott a fényáteresztést is megmérhetik, hátra viszont gyakorlatilag bármilyen fólia feltehető. Fekete, tükröződő, színes – választék bőven van, hővédelemre és biztonsági jellemzőkre optimalizáltak is elérhetők a LLumartól, az autók leggyengébb pontjának vélt üvegek akár a leginkább betörésbiztossá is tehetők.