Formában volt – 40 éves a Renault Fuego

[BANNER type="1"] Neve tüzet jelent spanyolul, és ha megnézzük, miből is készült, valamint a kor aktuális modelljeit, valóban több volt benne a szenvedély. A Fuegóval nagy tervei voltak a Renault-nak.

A turbókorszak hajnalán sportos kompakt kupéként lépett az európai piacra 1980-ban.

A francia háromajtós kupé elsősorban azonban főleg formájával hódított. Testvérmodelljeihez, az R17-hez és az R18-hoz képest nagyon is csinos vonalvezetést kapott. A külsőt Michel Jardin, a belsőt Francois Lampreia rajzolta és tervezte véglegesre, a dizájncsapat vezetéséért pedig Robert Opron felelt. Az ő korábbi és igencsak meghatározó munkái között szerepelt például a Citroën GS és SM, tudta, mi a sportos és az elegáns közötti tökéletes átmenet, és ebből a Fuegónál sem engedett. Amennyire a kor technológiai megoldásai engedték, áramvonalasra rajzolták, szélcsatornában finomhangolták, aminek az eredménye kiviteltől és évjárattól függően 0,32-0,35-ös légellenállási együttható lett. Ezzel az értékkel akkor a legjobbnak számított, a kocka formatervek épp csak elkezdtek gömbölyödni, a Fuego vonalai is éppen ezt mutatják. [BANNER type="2"] Európában mutatkozott be elsőként, de az amerikai piacra is készült, valamint Európa és Dél-Amerika mellett Észak-Amerikában is gyártották, igaz, a teljes darabszám 80%-a Európában készült el. Az amerikai piacon nehezen értették az orrától a hátuljáig érő bordázott műanyag dizájnt és az óriási hátsó szélvédőt, ám az első évben így is elég szépen vitték. Több mint 37 000 darab kelt el belőle 1982-ben, amitől egészen úgy nézett ki, hogy a Renault-nak van még helye az Államokban. Egy évvel később a Fuegóból már csak 33 000 példány kelt el, a Renault pedig kihirdette a kivonulását az, 1986-ban be is zárták az utolsó amerikai kereskedést.

Az Európai számok sokkal szebben alakultak, 1980-1982-ig piacvezető volt a kupék között. Az elegáns és sportos dizájn meghozta a kívánt érdeklődést.

[BANNER type="3"] A hosszában beépített orrmotoros elrendezés mellett csak elsőkerékhajtással készült. Fontos persze, hogy összkerékhajtást ekkor terepjárókon kívül épp csak az Audi kínált a Fuegóval egy évben bemutatott Quattróban. Ugyanakkor a Renault kupéja mellett a hátsókerékhajtás sem szólhatott, ez persze sokadlagos szempont volt a kategóriában, ahol a kényelmes, 2+2 üléses és tekintélyes csomagtartóval rendelkező karosszéria csábítóbbnak számított, mint a vezethetőség. A Fuego ezen a téren sem vérzett el, McPherson első futóműve mellé hátul hagyományos csatolt lengőkaros, de torziós stabilizátor rúddal kiegészített felfüggesztést kapott, kormányzása a magasabb felszereltségeknél szervózott is lehetett. Motorkínálatában belépőként az 1,4-es benzines szerepelt, az 1,6-oshoz pedig már választható volt automataváltó is, akár csak a 2,0 litereshez. Az európai piacon dízel modell is elérhető volt, méghozzá a márka 2,1-es turbódízele kerülhetett a Fuegóba, csak kézi váltóval, ez külsőre is felismerhető volt a motorháztető púpjából. Akárcsak az 1,6-os turbós benzinmotoros változat, mely az oldalára Turbo feliratú dizájnt is kapott. A 107 lóerős sportváltozat 10 másodperc körüli 100 km/h-s sprintre volt képes, mely akkor már jónak számított. 1983-as megjelenését követően az Államokban is népszerű lett, de hamar érkezett egy az amerikai vásárlók szemében vonzóbb ajánlat, a 110 lóerős 2,2-es szívó benzines. A picit több erő és a kevésbé komplikált technika felé döntötte a mérleget, a Renault utolsó évében a Turbót már nem is kínálták náluk. [BANNER type="4"] A Renault turbómotorjainak büszkeségére a Fuego Turbo kampányában egyenesen a márka első turbómotoros Forma-1-es versenyautójával együtt említették, mint Alain Prost versenyautójának szellemi közúti megjelenése.

A tűz azonban nem lobogott sokáig, Franciaországban 1985-ben, Spanyolországban 1986-ban állították le a Fuego gyártását.

A Megane Coupé-ig, vagyis a ’90-es évek második feléig nem is volt a Renault-nak kupéja. A Fuego formailag elég nagy dobás volt, de igazán technológiai megoldásai miatt számított úttörőnek. Sorozatgyártásban elsőként kínált távirányítós központi zárat, melyet a feltaláló, Paul Lipschutz saját neve után PLIP-nek nevezett el. Az autóiparban számtalan fejlesztés fűződik a nevéhez, főként lopásgátlóit szabadalmaztatta. A Fuegóban továbbá a légkondicionálót tempomat egészítette ki a kényelmi funkciók terén, valamint Renault-ban elsőként a kormány mögé helyezett távirányító a rádió kezeléséhez, ezt szintén a mai napig alkalmazza a gyártó. A Fuego iránti érdeklődés nem tartott túl sokáig, a sorozatos elektronikai hibái miatt Amerikában nagyon hamar megváltak tőle a tulajdonosok, de Európa útjairól is teljesen kikopott mára. Gyártásának hat éve alatt 265 367 példány készült el összesen, ma itthon egyetlen darabot sem árulnak. A nemzetközi piacon találni szép állapotúakat, de a kínálat igencsak szűk, a jó állapotú példányok 3-4000 eurónál kezdődnek, egy Turbóért, vagy egy kifogástalan állapotú 2,0 literes GTX-ért akár 10 000 eurót is elkérnek. Ritkaságára való tekintettel nem is meglepő, a Fuego különlegessége éppen ebben rejlik, hogy veterán találkozón sem garantált két példány egy helyen.