Cikk2011. 08. 25.
Formai okokból visszadobott adásvételi?
Tavaly valóban szigorodott, hogy mit kell tartalmazzon egy autó adásvételi szerződése, az azonban nincs kötve, hogy milyen formában kell az információkat összegyűjteni.

Betumeret18 px
Ha nem megfelelő szerződést írnak alá az autó eladásánál, az Okmányiroda megtagadhatja annak átírását, az eladó számára 5, a vevőnél 15 napos bejelentési kötelezettség azonban ilyenkor is ketyeg
Percre pontosan kell rögzíteni a birtokba adás, azaz a kulcsok és az autó átvételének idejét
Sajnos azonban a tapasztalat az, hogy az Okmányirodák nem csak tartalmi, hanem formai elemeket is követelnek – teljesen jogtalanul. Pedig egyrészt nincs is erre előírás, másrészt nem is létezik egységes, ajánlott szerződésminta, sok Okmányiroda és biztosítótársaság például táblázatos, 1 oldalas, tömör, táblázatszerű sablont kínál, míg a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala három oldalas, bővebb lére eresztett mintát kínál és arról is megjegyzi: „Tájékoztató jellegű iratminta!”. A törvényi szabályzás értelmében azonban bármilyen olyan szerződés megfelelő, ami tartalmazza az általunk is idézett rendeletben előírt elemeket, a Használtautó.hu oldalról is ilyen tölthető le.
304/2009. (XII. 22.) Korm. rendelet 3. §-a
A közúti közlekedési nyilvántartás járműnyilvántartásba bejegyzett jármű tulajdonjog változását igazoló teljes bizonyító erejű magánokirat kötelező tartalmi elemei a következők:
a) a jogügylet ingyenes vagy visszterhes jellegének meghatározása;
b) a jogügylet tárgyát képező jármű azonosító (rendszám, alvázszám) és gyártmány adatai;
c) a felek természetes személyazonosító adatai (családi és utóneve; születési helye és ideje; anyja születési családi és utóneve), a személyazonosságát igazoló okmány sorszám adata, valamint lakcím adata, jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet megnevezése, képviselőjének adatai, székhelyének (telephelyének) címe, cégjegyzék-, illetőleg nyilvántartási száma;
d) a járműhöz tartozó okmányok (forgalmi engedély és törzskönyv) sorszáma, az okmányok átadásának-átvételének ténye, időpontja;
e) a járműnek a vevő birtokába kerülési időpontja;
f) a jogügylet hatályba lépésének napja;
g) a felek nyilatkozata, mely szerint mindkét fél teljesíti bejelentési kötelezettségét a közlekedési igazgatási hatóságnál a tulajdonjog változás hatályba lépését követő, jogszabályban meghatározott határidőn belül;
h) a felek nyilatkozata arról, hogy ismerik a bejelentés nyilvántartásba történő bejegyzéséhez fűződő joghatásokat, valamint a bejelentés elmaradásának, illetve bejelentési kötelezettség késedelmes teljesítésének jogkövetkezményeit.
Értelmezési eltérések azonban sajnos adódhatnak, például bizonyos Okmányirodák szerint a szerződés „Adásvételi” elnevezése, illetve a felek „Eladó” és „Vevő” jelzéssel szerepeltetése, valamint a vételár féltüntetése még nem határozza meg nem ingyenes, hanem visszterhes mivoltát. Illetve sokszor azt sem fogadják el, ha a gépjármű birtokba adása, a hozzá kapcsolódó iratok átadása és a jogügylet hatályba lépése egyenlő a szerződés keltével. Jobb szeretnek mindegyik kérdéskör mellett külön leírt, akár azonos dátumot látni, továbbra arra figyelni kell, hogy mivel a birtokba adáshoz nem csak dátumot, hanem időpontot is fel kell tüntetni, ha utóbbira a szerződés keltét írjuk, akkor ott kell szerepeltetni az időpontot. (Az időpont meghatározása egyébként – az eladói bejelentési kötelezettséghez hasonlóan – az eladót védi, hogy az autó átadása után elkövetett bírságok és egyéb ügyek már ne őt terheljék.)
A közúti közlekedési nyilvántartás járműnyilvántartásba bejegyzett jármű tulajdonjog változását igazoló teljes bizonyító erejű magánokirat kötelező tartalmi elemei a következők:
a) a jogügylet ingyenes vagy visszterhes jellegének meghatározása;
b) a jogügylet tárgyát képező jármű azonosító (rendszám, alvázszám) és gyártmány adatai;
c) a felek természetes személyazonosító adatai (családi és utóneve; születési helye és ideje; anyja születési családi és utóneve), a személyazonosságát igazoló okmány sorszám adata, valamint lakcím adata, jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet megnevezése, képviselőjének adatai, székhelyének (telephelyének) címe, cégjegyzék-, illetőleg nyilvántartási száma;
d) a járműhöz tartozó okmányok (forgalmi engedély és törzskönyv) sorszáma, az okmányok átadásának-átvételének ténye, időpontja;
e) a járműnek a vevő birtokába kerülési időpontja;
f) a jogügylet hatályba lépésének napja;
g) a felek nyilatkozata, mely szerint mindkét fél teljesíti bejelentési kötelezettségét a közlekedési igazgatási hatóságnál a tulajdonjog változás hatályba lépését követő, jogszabályban meghatározott határidőn belül;
h) a felek nyilatkozata arról, hogy ismerik a bejelentés nyilvántartásba történő bejegyzéséhez fűződő joghatásokat, valamint a bejelentés elmaradásának, illetve bejelentési kötelezettség késedelmes teljesítésének jogkövetkezményeit.
Teljes bizonyító erejű magánokirat
A tulajdonjog átruházási szerződés teljes bizonyító erejű magánokirat kell legyen, utóbbi fogalmát a Pp. 196. § (1) bekezdése határozza meg.
A magánokirat az ellenkező bebizonyításáig teljes bizonyítékul szolgál arra, hogy kiállítója az abban foglalt nyilatkozatot megtette, illetőleg elfogadta, vagy magára kötelezőnek ismerte el, feltéve, hogy az alábbi feltételek valamelyike fennáll:
a) a kiállító az okiratot sajátkezűleg írta és aláírta;
b) két tanú az okiraton aláírásával igazolja, hogy a kiállító a nem általa írt okiratot előttük írta alá, vagy aláírását előttük sajátkezű aláírásának ismerte el; az okiraton a tanúk lakóhelyét (címét) is fel kell tüntetni;
c) a kiállító aláírása vagy kézjegye az okiraton bíróilag vagy közjegyzőileg hitelesítve van;
d) a gazdálkodó szervezet által üzleti körében kiállított okiratot szabályszerűen aláírták;
e) ügyvéd (jogtanácsos) az általa készített okirat szabályszerű ellenjegyzésével bizonyítja, hogy a kiállító a nem általa írt okiratot előtte írta alá, vagy aláírását előtte saját kezű aláírásának ismerte el, illetőleg a kiállító minősített elektronikus aláírásával aláírt elektronikus okirat tartalma az ügyvéd által készített elektronikus okiratéval megegyezik;
f) az elektronikus okiraton kiállítója minősített elektronikus aláírást helyezett el.

Ahogyan azt a rendelet korábbi ismertetésében is írtuk, nem megfelelő adásvételi szerződés esetén az Okmányiroda megtagadhatja az autó átírását. Ilyenkor azonban formai elemeket nem, csakis a rendeletben részletezett tartalmaikat követelhet. Sajnos nem túlzottan életszagú az a szituáció, amikor az ügyfél magyarázza a hivatalos szervnek, hogy nem is rossz az a szerződés, de az élet nyilván hozhat ilyen szituációt, ha például az ország másik feléből való az autó és túlzottan nagy macera, vagy bármilyen egyéb szituációból adódóan akár már megismételhetetlen lenne a szerződés ismételt aláírása. Saját tapasztalat, hogy a birtokba adásnál elvárt időpontot nem, csak dátumot tartalmazó szerződést az okmányirodák egy része elfogadja, ugyanakkor vannak az előírásokhoz szigorúbban ragaszkodók, s olyan élményt is hallottunk már, hogy ugyanazon okmányirodánál az egyik ügyintéző által visszadobott szerződést a másik gond nélkül fogadta az autós átírásához. Kockáztatni persze nem érdemes, az előírásokat követve nem lehet probléma.