Cikk2015. 11. 08.
Formatervezés érzékekkel - A SEAT designvilága
Alejandro Mesonero-Romanos, a SEAT design első embere - négy éve vette át a márka dizájnért felelős vezetőjének feladatait. Lássuk, hogy ő miként látja ezt a világot.
Betumeret18 px
Mesonero szerint az autók megalkotásában talán a legszebb és legnehezebb feladat a formatervezéssel foglalkozó csapaté, mivel az autó többet jelent egy egyszerű közlekedési eszköznél
Az autó formavilága, imázsa sokat elárul a benne ülők személyiségéről. Egy jármű a mozgásszabadság, a teljesítmény és az irányíthatóság plasztikus kifejezési eszköze, amely képes érzelmek kiváltására és egy stílus megfogalmazására. A stílus az egyik legdrágább "terméke" egy autógyárnak, mert általa képesek a vásárlók ízlését kifejezni. A stílus beszédesen jelzi, ki miként gondolkodik a világról, hogyan viszonyul környezetéhez. Vásárláskor ezért nem a márka, a szín vagy a forma a meghatározó, hanem a stílus.
[BANNER type="1"]
A SEAT designfőnöke kiemelte azt is, hogy az autó kiválasztása egyfajta jelzés is, hiszen az, hogy ki melyik mellett dönt, már önmagában azonosulást jelent egy stílussal. Legtöbbször a dizájn és az imázs a döntő szempont a vásárlásnál és nem a presztízs. "A szépet alkotó formatervezők emiatt nem csupán elszállt álmodozók, érthetően a felelősségük is óriási, ráadásul csak a boldog tervezők tudnak szép autókat készíteni" – vallja Alejandro Mesonero-Romanos.
Formatervezési szempontból az autó aránya mindennek az alapja, mert az első benyomásunkat, az autó karakterét a vonalvezetés határozza meg
Természetesen a tervezés nem öncélú művészkedés, mindenképpen alkalmazkodni kell a társadalmi és az ügyfélelvárásokhoz, a funkcionalitáshoz, ezért a leendő autóvezetők igényeit maximálisan figyelembe kell venni. Ennek során, szükség esetén meg kell szegnünk, át kell hágnunk a merev szabályokat, viszont minden pillanatban tudatosulnia kell annak, hogy mindezt miért tesszük. A korábbi modellek és szabályok ismerete ehhez alapkövetelmény.
A vásárlók három lényeges szempont alapján választanak autót: a vizuális forma, a márkaérték és a vételár
Ezek sorrendje lehet tetszőleges, azonban egy bizonyos: a dizájn, a formavilág szűrőként szolgál a márkaválasztásban, megelőzve a funkcionalitást és a teljesítményt, bár a legtöbb esetben kompromisszumos döntést hoznak a vásárlók. Persze nemcsak a külső vagy az autóbelső létrehozása a tervezői feladat, hanem a szintén érzelmeket kiváltó színek és a felszereltségi szintek megalkotása is.
Ezért aranyszabály, hogy a terv mindig legyen arányos, harmonikus, karakteres és egyszerű. Csak letisztult, leegyszerűsített, egyszerű koherens vonalakra van szükség a formatervezésnél, amelyeket megértenek az emberek. A SEAT emiatt az a márka, melynek modelljei szinte 3-4 vonallal megrajzolhatók.
A cég új látásmódját jól tükrözi a 20V20 tanulmánymodell által megjelenített stílusvilág, melynek a tervezése napjaink feladata a SEAT dizájncsapata számára
A SEAT a következő 2,5 évben 4 izgalmas új modellt fog bemutatni, amelyek karaktere a nagysikerű Leon nyomdokait követi majd. Mi több – ahogy Alejandro Mesonero-Romanos nyomatékosan rámutatott – "az új modellek Leonizálását most végzik, mert a Leon értékei a SEAT-nál állandóak."