Hirdetés
Mobil Banner (300x250)
Cikk2013. 01. 05.

Fotókon követhető végig a rendőrségi Astrák átalakulása

Októberben, az Opel alapításának 150. évfordulóján nem állt le az Opel bochumi gyára, hogy elkészüljenek azok az Astrák, amelyekből aztán a Hungexpo egyik csarnokában születtek rendőrautók.

Fotókon követhető végig a rendőrségi Astrák átalakulása

Tavaly októberben több Opel-gyárban is leállt a munka azért, hogy a cég alapításának 150. évfordulóját ünnepeljék. Nem úgy - az azóta végleg bezárni tervezett - bochumiban, ugyanis ott és akkor gyártották azt az 1250 Opel Astra Classic III-ast, melyek első példányainak forgalomba helyezését már novemberben megkezdték itthon, hogy azok mihamarabb szolgálatba állhassanak a rendőrségnél.
A sietséget fokozta, hogy augusztus végén még nem is tudtuk, maga az Opel sem tudta, legfeljebb remélte, hogy 15 év után ismét Astra lesz a rendőrautó. A hivatalos bejelentést ráadásul csak a gyártás megkezdése után hozták nyilvánosságra, talán a munkások sem tudták, hogy rendőrautókat állítanak elő, hiszen a gyárból hagyományosnak mondható fehér, illetve a készenléti rendőrség számára ezüst színű - egységesen 1,6-os, 115 lóerős - Astrák érkeztek, s azok itthon kapták meg szolgálati felszereléseiket és a megjelenésüket meghatározó matricázást, a rendőrségi szabályzat szerint azóta csakis rendőrök, szolgálati úton vezethetik őket.
Miként azt a lízingszerződéssel igénybe vett, azóta zömében visszaadott Ford Focus kombik esetében is láthattuk, az átalakítást úgy hajtották végre, hogy szolgálati idejük után az Astrák is viszonylag könnyen továbbértékesíthetők legyenek. A 3 év vagy 120 ezer kilométer után leadott Focusok is sokáig meghatározói lesznek még a hazai autóparknak, ha nem is rendőrautóként, hanem például a Téligumi tesztünknek is helyszínül szolgáló Groupama Garancia Vezetéstechnikai Centrum tesztautójaként magunk is rendszeresen találkozunk velük, s bizony nem titok, hogy a rendőrségi szolgálat után is van köztük korrekt, és persze már erősen használt példány is.
Azt egyelőre nem tudni, hogy az Astráknak milyen hosszú szolgálatot terveznek, ám az 5,163 milliárd forintért megvásárolt Opelek a Fordok lízingkonstrukciójához mérten állítólag jelentős spórolást jelentenek majd. Vételáruk ugyanis nem csupán az autókra szólt, hanem a rájuk rakott megkülönböztető jelzésekre, a rendőrségi mikroprizmás fóliákra és feliratokra, valamint azok felragasztására és az eddig itthon használtaknál modernebb fényhídra, annak felszerelésére, illetve a rendőrségi EDR rádió beszerelésére, sőt a gyárilag szerelt nyári mellé egy garnitúra téli gumira is. A felsoroltakon kívül a "szállítónak" a járműre vonatkozóan 36 hónap jótállást (melynek értelmében a garanciális időtartam alatt a garanciális körbe tartozó javítást kötbér és civil csereautó terhe mellett három munkanapon belül el kell végeznie) és két év assistance szolgáltatást, továbbá a megkülönböztető jelzésre és matricákra 6 év helyszíni jótállást kell biztosítania. [BANNER type="1"]
Bár a vételárat nem, az összköltséget tovább apaszthatja, hogy szolgálati idejük lejáratával és a felragasztott matricák eltávolításával, a Fordokból átszerelt rendőrségi rádiók kipakolásával és az újként felrakott fényhidak leszerelésével szintén normál használatú személyautónak tűnhetnek és lehetnek újra értékesíthetők majd az Astrák, hiszen addig gyári kárpitozásukat méretre csináltatott, a pisztolytáskáknál műbőr betétes üléshuzat, csomagterüket gyári védőtálca, motorjukat alsó védőlemez óvja - ezek is benne voltak a vételárban. Ha az állapot nem is, a kettős tetőantenna mindenképp ismertetőjele lesz majd ezen Opeleknek, ugyanis az EDR rádió antennája itt talán a Focusokon tapasztaltnál árulkodóbb. Hiába azonosak ugyanis az utólagos, nem csak a digitális rendőrségi rádióhoz, hanem GPS-eshez is használható uszonyok, mivel a Focus a gyári rádióantennát elöl, az Astra pedig hátul hordja, utóbbinál feltűnőbb az antennasor. Annyi baj legyen, fontosabb, hogy a kábelezést a gyári kárpit alá rejtették az átépítők, így - miként az a fotókon is látható, a teljes tetőkárpitokat is lebontották az autóhiány orvoslására részlegesen már novembertől szolgálatba helyezett, hivatalosan és ünnepélyesen csak decemberben, a karácsony előtti utolsó munkanapon átadott Opel Astra rendőrautók esetében. Valamelyest bontani fogják az Astrákat „leszerelésükkor” is, ám nem a bontó számára, hanem azért, hogy utána össze is építsék, s lyukatlan tetőkárpitú használt autóként értékesíthessék tovább őket. Nagy kérdés lesz, hogy az „Opel, sosem kop el” szlogent mennyire tudja majd alátámasztani a rendőrségi használat.
Fotók: ORFK/H. Szabó Sándor, Opel