Cikk2017. 03. 06.
Francia győzelem az Év Autója 2017 díjon
Összkerékhajtás nélküli divat-SUV-ként a Peugeot 3008 győzte meg leginkább az Év Autója díj 58 tagú zsűrijét.
Betumeret18 px
A Peugeot 3008 lett az Év Autója 2017, tesztjén is meggyőző volt. A zsűritagok közül 21 jelölte elsőnek, 19 viszont az Alfa Giuliát
A Genfi Autószalon első sajtónapja előtt, de szintén Genfben hirdette ki idei szavazásának eredményét az Év Autója díj szervezete. Szokás szerint országonként mutatták a voksokat, s bár sokáig úgy tűnt, hogy az Alfa Romeo Giulia az első, a Peugeot 3008 igencsak zárkózott fel mellé, majd meg is előzte. Végül a 6 zsűritagot számláló spanyol eredmények (amik önmagukban 50 pontot jelentettek a 3008-nak) végérvényesen győztessé tették a Peugeot 3008-at. [BANNER type="1"]
A mai nap szinte ünnep a franciák számára. A PSA megvette az Opelt, továbbá a Peugeot a 3008-cal ismét bezsebelhetett egy Év Autója díjat. Erős második az Alfa Giulia (296 pont), harmadik - már jelentősebb lemaradással - a Mercedes-Benz E-osztály (197 pont) lett a döntősök közül. A Peugeot számára a 3008 idei kitüntetése az ötödik Év Autója díj, legutóbb a 308 nyert (2014-ben), de 2002-ben a 307, a 1988-ban az idén 30 éves 405, 1969-ben pedig az 504 is bezsebelte a kitüntetést.
A mostani győztes fölényessége az erős második Alfa Giulia miatt a mezőny egészéhez értendő, hiszen az 58 tagú zsűriből 40 vagy a 3008-at, vagy a Giuliát jelölte legjobbnak. Részletes eredmények alább, az egyes zsűritagok pontozása pedig a COTY oldalán.
Év Autója 2017 - eredmények
- Peugeot 3008, 319 pont
- Alfa Romeo Giulia, 296 pont
- Mercedes-Benz E-osztály, 197 pont
- Volvo S90/V90, 172 pont
- Citroën C3, 166 pont
- Toyota C-HR, 165 pont
- Nissan Micra, 135 pont