Cikk2014. 07. 14.
Függőleges szállítással is faragható az autó ára
Legyen minél olcsóbb - ez volt a Chevrolet célja a bemutatásakor 2090 dollárért adott és akasztva, függőlegesen szállított Vegával.

Betumeret18 px
Autószállítás függőlegesen - még roncsoknál sem szokásos, ám a General Motors a hetvenes években új, ehhez speciálisan kialakított autókkal is gyakorolta
[kepallobal=313281]A rámpákon rögzített autókat speciális emelőgépekkel állították függőlegesbe[/kepallobal]
Utóbbi már a fejlesztési fázisban elkezdődött, ugyanis úgy alakították ki az autó motorját és összes folyadéktartályát, hogy bírják az orral lefelé lógatást. Az akkumulátor pedig a csomagtérbe került, hogy az egyébként szivárgástól védett telepek esetleges kipárolgása nehogy reakcióba lépjen a motorból kicsöpögő (gyűjtőhellyel várt) olajjal. Speciális kialakítású volt még a karburátor úszója is, hogy az se akadjon fel, s a szélvédőmosó tartálya is 45 fokos szögben állt, hogy bírja az orral lefelé lógatva szállítást.
A hetvenes években a legtöbb autót vasúton szállították a kereskedésekhez, s míg egy hagyományos háromszintes autószállító vagon 18 autót fogadott be, a General Motors és a Southern Pacific vasútikocsi-gyár által közösen tervezett "Vert-a-Pac" kocsija oldalanként 15, azaz összesen 30 példányt bírt el a Vegából. A legyártott, teljesen "feltöltött", azaz átadásra kész autókkal egy-egy rámpára álltak fel, azokon rögzítették őket, majd azokat egy speciális emelővel állították függőleges helyzetbe.
A Vegák alján egy dedikált csatlakozó volt a biztonságos tartáshoz, s például a motorokat is kiékelték néhány eltávolítható elemmel, hogy a tartóbakok ne kapjanak extrém, amúgy nem jelentkező terhelést. A fejlesztés és a tesztelés közben arra is ügyeltek, hogy apróbb koccanást, ami a vasúti kocsik elvétett összecsatolásakor is könnyedén előfordulhat, kibírjanak az autók. Nem is lett katasztrófa a Vega speciális szállításából, megbízhatatlansága miatt azonban nem lett sikerszéria, inkább elfelejtődött. Lehet, hogy nem a lehető legalacsonyabb vételárra és a speciális szállítási módra kellett volna elsődlegesen figyelni a fejlesztésénél.
A hátsó oldal már teljesen bepakolva, az elülsőre még parkolnak, s a rögzített példányokat már emelik is a képen



