Hirdetés
Mobil Banner (300x250)
Cikk2017. 02. 20.

Genfben debütál az új Honda Civic Type R

A japán gyártó megerősítette, hogy az új Civic legerősebb változatát a március elején megrendezésre kerülő Genfi Autószalonon leplezik le. Izgalmasnak ígérkezik, akárcsak elődje.

Genfben debütál az új Honda Civic Type R

Korábban évekig kellett várni arra, hogy a hétköznapi használatra szánt Civicek mellé megérkezzen a csúcs Type R. A tizedik generációs kompaktnál viszont nem húzták sokáig az időt a japánok, az új Type R hetek múlva bemutatkozik a Genfi Autószalonon. [BANNER type="1"] Ahogy korábban, most is 2,0 literes turbós benzines VTEC mozgatja majd. A teljesítményről egyelőre nincs hír, minden bizonnyal a korábbi szériát túlszárnyalja néhány lóerővel, azaz 310 feletti érték várható. A hajtás most is hatgangos kézi váltón keresztül jut el az első kerekekig. A tavaly még csak prototípusként pompázó modell idén év végén akár már a kereskedésekbe is kerülhet. Amíg megérkezik, addig érdemes elolvasni a kifutó Type R-ről készült tesztünket.