Cikk2022. 11. 15.
Gyorsan menni a német autópályán? Felejtsd el, rég nem lehet!
Közhely, hogy a német autópálya a gyors autózás hazája. Ezt azonban ideje elfelejteni manapság!

Betumeret18 px
Német autópálya sebességkorlát nélkül? Még létezik, de már egyre ritkább!
Volt itt például egy koronavírus, ami még mindig velünk van, viszont idén jutottunk el oda, hogy aki teheti, már utazik. A repülés nem csak drágább, jóval macerásabb is lett, mint korábban. Hiszen nem elég, hogy a 2001-es terrortámadások óta fokozott átvizsgáláson kell a gépre szállás előtt átesni, a Covid miatt személyzetüket leépítő légitársaságok és repterek ma nehezen tudják kiszolgálni az utazási igényeket. Így tehát a közutakra, az autópályákra is nagyobb forgalom, több autó jut. Ennek megfelelően Németországban is mind gyakoribbak lettek a sebességkorlátozások. Nagyon nem ritka a 120-as limit, de nem számít kuriózumnak a 100-as sem, például a települések mellett, a zajterhelés visszafogásáért, akár csak éjszakára. De van még egy állandó, szakaszosan visszatérő elem a német autópályákon, a felújítás, bővítés, azaz a lezárások, sávelhúzások, ahol 60-80 km/órás tempóval lehet csupán számolni. [BANNER type="2"]
90-nel a belső sávban? Gyakorta Németországban is ennyit enged csak a forgalom. Jól látható, 122 km/órára állított távolságtartós tempomattal is csak ennyivel lehet haladni
az idei üzemanyagárak is kegyetlenül lefékezték a német autópályákat.
Hozzám eleve közel áll az, hogy 130 helyett csak 120-szal menjek, ami egyébként nem csak a szerényebb fogyasztás, hanem az egyszerűbb, egyenletesebb haladás miatt is javasolt Németországban, olyan szinten gyakoriak a 120-as limitek. Viszont nem csak én vagyok ezzel így, idén azt láttam, hogy a többség így vagy akár még lassabban autózik, így amikor siettem és 130-cal, vagy a korlátozásmentes szakaszokon gyorsabban autóztam, akkor jellemzően a német autópálya "királya", gyorshajtója voltam, akár egy egyliteres Dacia Joggerrel.Autóval egyre ritkábban futható olyan sebesség, mint vonattal. Ugyanezen a járaton 296 km/órás tempó is adódott
Nem csak a villanyautók fogják vissza a tempót az autópályákon, a belső égésű motorosokkal is egyre lassabban mennek, Németországban is
Még hazai vonalon futó (igaz osztrák) vasúttal is lehet 150-160 km/órával utazni
Messze nem biztos, de a legtöbb esetben igen. Függ az utazók számától, a kiindulási és a célponttól, valamint attól is, hogy hányan utazunk, gyerekekkel vagy mind felnőttek. Ha csak egyedül utazunk, szint biztos, hogy drága az autózás, de egy előre megvett fapados repülőjegy akár a vasútnál is olcsóbb lehet, míg ha gyerekekkel utazunk, akik számára jelképes költség a vonat, akkor jó eséllyel az lesz a legolcsóbb. Gondolkozzunk tehát előre, nézzük meg az alternatívákat, értékeljük őket és döntsünk preferenciáink szerint. És persze legyünk tudatában annak, hogy bármelyik közlekedési eszközre voksolunk, ahogyan a közúton lehet dugó, úgy a sűrű légi és vasúti közlekedésben is lehetnek fennakadások, ezzel sajnos számolni kell, tehát az érkezési és ahhoz az indulási időt is ráhagyással érdemes megválasztani, hiszen már a gyors autózás mentsvárának tartott német autópályákon sem lehet gyorsan haladni.







