Cikk2015. 11. 25.
Gyurta és Michelisz is Honda Civic Type R-t kapott
Gyurta Dániel úszó bajnokunk és Michelisz Norbert, túraautó privát világbajnok átvehette vadonatúj Honda Civic Type R-jét.

Betumeret18 px
Egy-egy Honda Civic Type R-t kapott hazánk két eredményes sportolója, a WTCC-ben versenyző Michelisz Norbert és az úszó olimpiai- és világbajnok Gyurta Dániel
A Honda a napokban adta át hazánk két sikeres sportemberének azt a Honda Civic Type R-t, amely idén mutatkozott be a piacon, és amit már mi is tesztelhettünk. A japánok utcai versenygépe a németországi Nordschleifén minden idők eddigi legjobb elsőkerékhajtású autójának számít a futott köridőt illetően. Mind Gyurta Dániel, mind Michelisz Norbert olyan sportemberek, akik nemcsak a medencében és a versenypályán nyújtanak kiemelkedő teljesítményt, hanem az élet útjain is. Eredményeik – olimpiai- és világbajnoki győzelmek, világcsúcsok és futamgyőzelmek – önmagukért beszélnek.
A két világhírű sportembernek nem lesz idegen a Honda Civic Type R ereje és az általa szolgáltatott élmény. Mindketten megtapasztalták már, hogy milyen egy igazi versenypályán száguldani vele. Természetesen azzal is tisztában vannak, hogy a közutak nem versenypályák!
Mostantól bárkinek feltűnhet a közutakon ez a látvány a belső visszapillantó tükörben
Michelisz Norbi az alábbiakat jegyezte meg: "A nyári, nemzetközi sajtóbemutató alkalmával vezettem először az új Civic Type R-t, és ugyanettől a pillanattól kezdve alig vártam, hogy használatba vehessem a saját, utcai modellemet. A Honda magyarországi képviseletének köszönhetően aztán eljött ez a pillanat is, amit ezúton nagyon köszönök. Remélem, hogy a feleségemnek, Johannának is hasonlóan tetszik majd az autó, ugyanis ha időt szeretne tölteni velem a következő hetekben, akkor azt valószínűleg csak az utasoldali ülésben tudja majd megtenni! :)" [BANNER type="1"] Gyurta Dániel így vélekedett: "A Honda a legrégebbi támogatóm, 2008 óta töretlenül segítik felkészülésemet. Ezidő alatt nagy rajongója lettem a márkának, így nagyon vártam már a Type R érkezését. Nyáron volt alkalmam kipróbálni a modellt, így egyértelműen állíthatom, ez az autó mind teljesítményben, mind megjelenésében olyat nyújt, ami minden nap örömteli mosolyt csal majd az arcomra. Az autó annyira különleges, hogy már az első próba alkalmával jöttek az elismerő visszajelzések: integetések, dudálások és a felfelé tartott hüvelykujjak. Az átvétele is külön élményt jelentett, hiszen Norbival jól ismerjük egymást, régóta figyelemmel kísérem pályafutását, így az általában nehézkes fotózás most könnyedebben ment, és még jobb hangulatban telt. Örülök, hogy a Honda családhoz tartozhatok én is! "



