Hirdetés
Mobil Banner (300x250)
Cikk2017. 11. 27.

Ha én Prius lennék, most egy kicsit félnék

A Kia nagyon ügyesen ott szorongatja meg a konnektoros Priust, ahol az gyenge: csomagtér, terhelhetőség és vontatási képesség kapcsán. Az Optima SW a legpraktikusabb konnektoros hibridnek tűnik.

Ha én Prius lennék, most egy kicsit félnék

Szögezzük le: szigorúan a hajtásláncot, technikai szintet nézve jobb a Toyota Prius Plug-in Hybrid, de azt is, hogy a Kia Optima SW PHEV sokkalta élhetőbb. Kifejtem, miért! Kezdjük a formával, amit a Prius esetén szépnek csak a hozzám hasonlóan becsípődöttek tudnak nevezni. Az Optima, főként SW-ként viszont pont úgy néz ki, mint egy mai tisztességes céges vagy épp családi autó. És hibridként is úgy viselkedik, hogy alapvető kvalitásai nem sérülnek. [BANNER type="1"]
A plug-in hybrid (azaz PHEV, Plug-in Hybrid Electric Vehicle) Optima SW 4,85 méteres hosszával ugyanakkora, mint egy hagyományos hajtásláncú változat. Csomagtere éppen csak annyival kisebb, hogy nincs padlórekeszünk, így 440 literes a roló alatt (ez a Prius Plug-in változatának több mint duplája). Üléshajtással ráadásul az utasoldali ülést előre tolva bő 2 méter hosszú, szinte sík padlójú, több mint 1,5 köbméteres teret kapunk. Nem gond, ha éppen lapra szerelt ágyat vennénk, az is be fog férni. Az üléshajtás egyébként távirányítós, a csomagtérajtó láblendítésre is nyíló elektromos, s a PHEV Optima SW árába még a hűthető-fűthető bőrkárpit is belefért, ami 100 ezer forintos többletért akár fehér is lehet. Ha tehát a felszereltséghez mérten nézzük a közel 13 millió forintos alapárat, az egyáltalán nem vészes. A tesztautóban benne volt a 650 ezer forintos Techno csomag is, amivel automata vészfékrendszert és távolságtartós tempomatot, parkolóautomatikát, holttérfigyelőt és automata reflektort is kapunk (az amúgy alapáron LED-es fényszórókhoz), hiányt tehát semmiből nem szenvedünk.

Az Optima SW PHEV egyszerre remek utazóautó és rövidebb távokon emissziómentes járgány.


Motorja a Kia 2,0 literes GDI, azaz közvetlen befecskendezésű, meg persze változó szelepvezérlésű, de szívó benzinese, ami 156 lóerőt és 189 newtonméter nyomatékot ad, de hozzá csatlakozik a 67 lóerős, 205 Nm-es villanymotor, a rendszerteljesítmény pedig 205 lóerő és 375 Nm. A 100-as sprint a közel 1,8 tonnás autóval 9,4 másodperc, ami elég jó, de előzésnél azért úgy érezzük, hogy hátrányban vagyunk egy középkategóriás dízelhez mérten. Ha viszont egyenletes tempóval haladunk, akár gyorsan is tehetjük, az Optima bírja, és egyrészt nagyon stabilan, másrészt pedig döbbenetesen halkan fut, még autópályán is. Amíg van töltés az akkumulátorban, ott is mehetünk tisztán árammal, helyi szinten emissziómentesen. A szedán Optima PHEV-énél nagyobb, 11,26 kWh kapacitású lítium-polimer akkumulátorral valósan hozható a gyár által ígért 62 kilométeres benzinégetés nélküli hatótáv - már amennyiben nem kérünk fűtést. Amint temperálni szeretnénk az utasteret, a benzinmotor beindul, felfűti magát, s hőt ad. Olyankor, illetve az akkumulátor lemerülése után is egy remek hibridként működik az Optima, fogyasztása akkor is 5 liter alatt marad, ami egy egy ekkora autótól abszolút jó. A hajtáslánc teljesen más iskola, mint a Priusé: itt 6 fokozatú duplakuplungos automata váltó osztja a nyomatékot, észrevétlenül kapcsol, a motorhang pedig nagyon távoli.
Az 1,4 literes katalógusérték szerinti vegyes fogyasztás természetesen mese habbal, pontosabban a sofőrön múlik, hogy mennyire lesz igaz. Akkor lesz az, ha egyrészt vállalja azt, hogy lemond a fűtésről, ami a remek első-hátsó ülésfűtésnek és a kormánykerék-fűtésnek köszönhetően nem is nagy áldozat, másrészt ha kellően gyakran tölti fel az autót. Én ahol lehet, töltöttem. Irodában, otthon, ha volt rá mód, az út közbeni megállásoknál is, de persze a hosszabb távoknál be kellett indítani a benzinmotort is, már csak azért is, mert hosszú távon nem feltétlenül jó egy 5-10 Celsius fokos kabinban utazni, városban azonban a még csak elő téli (6-7 Celsius fokos hőmérséklet mellett) simán lemondtam a fűtésről. A tesztfogyasztás így lett 3,5 l/100 km, ami még mindig szenzációsan jó. Annak fényében, hogy egy hibátlan középkategóriás autó maradt az Optima SW PHEV, nálunk ugyanakkor zöld rendszámos, városban akár néma, de benzint égetve is nagyon csendes, rezonanciamentes. Ami pedig a hosszú távú, családi használhatóságot jelenti, az 55 literes benzintartállyal akár 1000 kilométer feletti hatótávot is hozhatunk, a terhelhetőség 465 kilogramm, amivel viszont tényleg odapörköl a konnektoros Toyota Prisunak, az a 1,5 tonnás vontatási képessége. Igaz, a Volkswagen Passat GTE utóbbira is rálicitál 100 kilogrammal, a Kia viszont olcsóbban, több (7 év/150 000 km) garanciával adja autóját. Nem mellesleg árában a tolatókamera, a navigáció és annak 7 éves frissítése is benne van. Így aztán hiába tűnik drágának az Optima SW PHEV, valójában nem az, abszolút értékarányos.