Ha igazi családi autót szeretnél - Peugeot Rifter teszt
Hétszemélyes, így igénybe vehető a nagycsaládos állami támogatás a vásárlásakor, amely után igencsak kedvező ár szerepel a Peugeot Rifter árcéduláján, főleg a térkínálatát is figyelembe véve.

Felejtsd el a hétüléses szabadidő-autókat! Igazi családi autónak az egyterűek alkalmasabbak
Egy nem reprezentatív felmérés alapján - amit a baráti köröm tagjai segítségével végeztem - a PSA kisbusz triójából magasan a Peugeot aratta a legnagyobb sikert. Hogy miért? A Citroën Berlingót túlságosan extravagánsnak találták, az Opel Combo Life ellen viszont nem igazán volt ellenérv, egyszerűen csak a Riftert látták szebbnek.
Szóval ez erősen szubjektív, hiszen jól felszerelve a Combo Life is igencsak csinos, ám tény és való, hogy a Rifternek is sikerült jól elkülöníthető, egyedi arcot faragni a trión belül. Ráadásul az egyediséget tovább növeli, hogy némi SUV-hatás is felfedezhető rajta, így ő lehet a telekjárónak is használható típus. A fekete, műanyag díszbetétek a küszöbök felett, a kerékjárati íveken, illetve a védőburkolat imitációk a lökhárítókon, ügyesen csempésznek terepjárós hangulatot a dizájnba.Három centivel nagyobb a szabad magassága a PSA testvérekhez viszonyítva
Kesztyűtartóból kettő is van, de lehet pakolni az ülések alatti fiókokba és a padlóban található rekeszekbe is. Ám, ha ez még mindig nem lenne elég a plafonon is kialakítottak egy polcot.
A második sorban három különálló (mindegyik isofixes) ülésben lehet helyet foglalni, az első ülések háttámlájából asztalka is lehajtható. Igazi paradicsom a gyerekek számára, sőt még a hátsó két ülésben sem kínszenvedés az utazás, bár azok használatával a csomagtér mérete eléggé leszűkül. A hosszabb Rifter a maga 4753 milliméteres hosszával egyébként 350 milliméterrel nyúlánkabb a rövid változatnál, így nem csak az állami támogatás miatt érdemes ezt választani. Egy 4 vagy 5 tagot számláló család számára fényévekkel okosabb döntés bármelyik hétszemélyes SUV modell helyett. [BANNER type="1"]A 8 colos érintőképernyő az Allure felszereltséghez jár
A középső sor mindhárom ülése Isofix rögzítési pontokat kapott. A két tolóajtó megkönnyíti a beszállást, pakolást
A nagy csomagoknak nem sok hely marad, ha nem szerelik ki leghátsó üléseket
Az új fejlesztésű, 1,5 literes dízelmotor hidegen és bemelegedve is hangos, viszont valóban takarékos, és dinamikusan tudja mozgatni a nagy Riftert
Megemelték ugyanis a futóművet három centiméterrel, így a bakhátas földutakra is bátrabban lehet vele behajtani.
Rendelhető a Grip Control is (155 000 forintért), ami 5 üzemmódot kínál. A középkonzolon elhelyezett forgókapcsolóval választható a Normál, a Havas út, a Terep, a Homok és az ESP OFF mód, persze ez nem az összkerékhajtással játszadozik (mert az nincs), de a menetstabilizáló programjának változásával egészen ügyesen képes így az autó a mély homokból kikeveredni vagy épp a nedves fűvel borított emelkedőn felcaplatni. A váltót nem említettem még, de igazából sokat nem is érdemes róla értekezni. Könnyen kapcsolható, a kar megvezetése a kulisszában átlagos, tökéletesen passzol a kényelmes összképbe.Telekjárónak is jól használható
Nem csinál belőle igazi terepjárót a Grip Control, de léteznek olyan helyzetek, amikor jól jöhet
Ami viszont igazán csábító az az, hogy egy kis kompromisszumot kötve, a 100 lóerős dízelmotorral és Access felszereltséggel már 3 185 000 forintért hazavihető a családi támogatással.
És ez már egy olyan ár, amit képesek lehetnek kigazdálkodni a családok, ha mindenképpen új autót szeretnének vásárolni.Nagycsaládosok számára az egyik legjobb ajánlat a piacon