Ha számít a kényelem - Hyundai i30 teszt
Egyre komolyabban kell számolni a kompaktok között a koreai gyártókkal, jól mutatja ezt a megújult Hyundai i30 is, amely több szempontból is megszorongathatja a vetélytársakat.
2012-es debütálása után idén frissült a Hyundai i30. A legjelentősebb módosítást a hűtőmaszk kapta, ezentúl hatszögletű forma uralja az orr-részt
Félidőben. A dél-koreaiak 2007-ben döntöttek úgy, hogy piacra dobják új kompaktjukat, az i30-at. A Csehországban készülő modell öt évig volt piacon. 2012-ben érkezett meg a második generáció, amely idén ráncfelvarrást kapott, jelezve ezzel azt is, hogy félidőhöz érkezett. A facelifttel érkező legjelentősebb módosítás első ránézésre szembetűnő, a hűtőmaszk ugyanis hatszögletű dizájnt kapott, mellyel sokkal karakteresebbé vált az orr-rész. Ezen kívül néhány új szín és módosított rajzolatú felni jelent meg a kínálatban. A frissítéssel együtt megérkezett a csúcs i30 is, amely egy 1,6 literes 186 lóerős turbómotort kapott.
[BANNER type="1"]
A belső lényegében változatlan maradt, jól is van ez így. A beltér a kompakt mérethez képest megfelelő, az üléspozíció és a kényelem szintén hibátlan
Csúcs, de dízelből. Jelen tesztben azonban nem a csúcsbenzinest tettük próbára, egyelőre be kell érnünk a 1.6-os CRDi dízellel, abból viszont az erősebbiket kaptuk meg. A ménes tagjainak száma itt is nőtt, a korábbi 128 helyett immár 136 lóerő áll rendelkezésre, a forgatónyomaték pedig 280 Nm-re módosult, amely a szintén új hétsebességes duplakuplungos váltóval kereken 300 Nm-re módosul. Mindez 1750-2500 1/perc fordulatszám-tartományban áll rendelkezésre, amely fürgén mozgatja a kis kompaktot.
Elöl és hátul is megfelelő hely áll rendelkezésre, négy felnőttnek is kényelmes helyet nyújt a beltér. A világos színű kárpitok hosszú távon nem feltétlen tűnnek jó választásnak
Két kuplungja is van. Nem csak a motor lett erősebb és nyomatékosabb, a váltó is átalakult. A korábbi hatfokozatú automata helyett immár hétsebességes duplakuplungosat is rendelhetünk 500 ezer forintos felárért. Váltási finomsága megfelelő, ugyanakkor gyorsasága nem az elvárt értékeket hozza. Sokkal inkább úgy érezzük, hogy automatával van dolgunk, mintsem duplakuplungossal. ECO módban ráadásul a gázpedálra adott reakció is lomha, normálban viszont már jól reagál egy-egy mélyebbre nyomott gázpedálhelyzetnél. Előzésnél célszerű kézi módban visszakapcsolni a megfelelő fokozatba, hogy ezzel is időt és távolságot nyerjünk.
A csomagtér mérete nem kategóriabajnok. 378 liter alapesetben, az ülések ledöntésével pedig 1316 literig bővíthetjük
Leginkább kényelmes. A belső tér nem sokat változott a ráncfelvarrás során, ami nem is gond. Minden a helyén van, minden kézre áll, az ülések elöl-hátul kellő helyet adnak, és hosszabb távon is megfelelő kényelmet nyújtanak. A kormányzás rásegítése gombnyomásra változtatható, normál, komfort és sport beállítás közül választhatunk. Komfortban már-már túl nagy a rásegítés, ami városban kényelmes, közúton és autópályán viszont ajánlott a normál vagy a sport mód használata. Utazás szempontjából is nagyon kellemes a belső, 120 km/h-nál dízel létére semmi motor és menetzaj nem hallatszik, úgy érezhetjük, mintha egy-két kategóriával magasabb szintű autóban ülnénk. A vezetés ennek köszönhetően és az automata váltó ellenére élmény, az első néhány méter után úgy érezhetjük, mintha mindig is az i30-at vezettük volna. Komfortos és halk a rugózás, a kormányzás üzemmódtól függetlenül pontos és jó áttételezésű. A fékek hamar harapnak és kellő mértékben lassítják az 1,3 tonnás karosszériát, városban viszont a gördülési zaj a szinte néma motor mellett feltűnő lehet.
A Comfort felszereltségi szinttől a defektjavító készlet helyett szükségpótkereket kapunk. Igaz, hogy így kevesebb hely marad a csomagtartóban, szükség esetén viszont jó szolgálatot tehet
Telepakolták. Felszereltség szempontjából mindent megkapunk, amire szükség lehet, sőt egy-két olyan extra is rendelhető, amelyet néhány éve csak a prémiumgyártók kínálatában találhattunk meg. Ilyen például a kormányfűtés, az automatikus parkolás segítő rendszer (Smart Parking) vagy a fűthető és szellőztethető bőrülések. Pozitívum, hogy a manapság ritkaságszámba menő szükségpótkerék is megtalálható, igaz csak a Comfort felszereltségi szinttől. Érthetetlen, hogy a fapadosabb ellátmányú példányok miért csak defektjavítót kapnak, holott a hely ugyanúgy rendelkezésre áll azokban is. Ha már hely, akkor ez az egyetlen hátránya a szükségpótkeréknek. Többet vesz el a csomagtartó térfogatából, mint egy defektjavító szett. Cserébe viszont még mindig jobb egy kerékcsere, mint a defektjavítóra bízni magunkat, ami ki tudja meddig fogja bírni. És egyáltalán lesz-e valami haszna, ha egy nagyobb sérülést sikerült összeszedni a gumival.
Az 1.6 CRDi gázolajos blokk 128-ról 136 lóerőre hízott, nyomatéka a DCT duplakuplungos váltóval 300 Nm-re nőtt. Ezzel 10,6 másodperc alatt gyorsul 0-ról 100 km/órára az ötajtós i30
Kinek, mennyire ajánlott? A Hyundai i30 a kategóriájában az egyik legjobb választás lehet azoknak, akik szeretik a kényelmet és a nyugodt, ugyanakkor élményteli autózást. A duplakuplungos váltóval többnyire autópályás és városi használatban 6,2 literre adódó átlagfogyasztás ugyan túlmutat a gyári 4,2 l/100 km értéken, mégsem mondható soknak. Manuális váltóval minden bizonnyal ez az érték 6 liter alatt tartható. Utóbbival és Life felszereltséggel 5,2 millióról indul az erősebbik dízel listaára - az 550 ezer forintos kedvezménnyel. A tesztautó Comfort ellátmánnyal, némi plusz extrával és az 500 ezer forintos DCT váltóval 6,67 millióért vihető haza. A kompakt kategóriában ez lehet, hogy soknak érződik, azonban a többi gyártó sem kínál hasonló autót lényegesen kedvezőbben. Pláne úgy, hogy a Hyundaihoz még 5 év, kilométerkorlátozás nélküli garanciát is kapunk.
Kellemes külső és szerethető, kényelmes belső, továbbá könnyű vezethetőség jellemzi a megújult i30-at