Cikk2017. 09. 27.
Hamarosan a nők is vezethetnek Szaúd-Arábiában
2017 a változások éve, amit mi sem mutat jobban, minthogy hamarosan végre a szaúdi nők is megtapasztalhatják a vezetés örömét.

Betumeret18 px
Évtizedek óta küzdenek a nők egyenjogúságáért az arab országban, most úgy látszik, engedhet a kormány. Kép: Motor1.com
Hamarosan Szaúd-Arábiában is jogosítványt kaphatnak a hölgyek, jelentette be az év hírét a The New York Times. A kezdeményezés annyira átlátszó, hogy Washingtonban, egy médiaesemény keretében jelentették be az idióta és elmaradott gondolkodású szabály eltörlését, tehát valószínűleg nagyszerű PR-kampányt látnak benne, pedig így csak még primitívebbnek tűnik az egész. Szaúd-Arábia volt a világ utolsó országa, ahol nem kaphattak jogosítványt a nők, hiszen férfi családtagjaik gyámsága alatt állnak. Minden a férfi engedélyéhez kötött, még a tanulás vagy az utazás is. Az utóbbi időkben azonban enyhülés mutatkozott, aminek egyik legnagyobb port kavaró eseménye a jogosítványszerzésre vonatkozó tiltás eltörlése lehet. [BANNER type="1"]
Sokak szerint az is állhat a szabálymódosítás mögött, hogy a kormány szeretné, ha minőségibb munkát végeznének lakosai, ezt pedig megnehezítené, ha a hölgyek nem tudnának a munkába vezetni. Kép: http://saudiwriter.blogspot.hu
Bár a bejelentés megtörtént, a megfelelő infrastruktúra - hiszen a nők még csak véletlenül sem érintkezhetnek más férfiakkal - és a rendszer átalakítása egészen 2018 júniusáig húzódik a vezetőség szerint. Valamiért tehát nem adják könnyen azokat a jogosítványokat, pedig ennek a jognak 2017-ben alapvetőnek kéne lennie, mint ahogy egyébként sok másnak is a nők számára, ami a Közel-Keleten nem az. Ebbe ne menjünk most bele. Mostantól viszont nem hivatkozhatnak arra a forgalomban fortyogó férfiak, hogy Szaúd-Arábiában sem kapnak jogosítványt a nők, főleg, hogy Szaúd-Arábiában is folyton áll a dugó, hölgyek nélkül is. Ha így folytatják, jövőre már akár felvilágosult országként is tekinthetünk rájuk. Bár az még így is nagyon távolinak tűnik.


