Harcos ötszázas - Fiat 500X teszt
Már több mint három éve mutatták be a Fiat 500 kigyúrt változatát, az X-modellt. Hogy ne csökkenjen iránta az érdeklődés, egyedi szériát dobtak piacra belőle S-Design néven.

Tiszteeeeelegggj! Katonás hangulatot áraszt az 500X S-Design
Az elmúlt hetekben erősen kérdőjelessé vált a Fiat jövője, amíg Sergio Marchionne egy nyilatkozatával félre nem söpörte a kételyeket. A Fiat megmarad, és az egyik legfontosabb típusa, a Fiat 500X szintén folytathatja útját a megkezdett ösvényen. Az FCA vezére elárulta, hogy a cégcsoport számára a szabadidő-járművek hozzák a legtöbb hasznot, tehát a Jeep márka és a Fiat berkein belül az 500-as „terepjárósított” változata.
Az 500X egyelőre biztos, hogy a Fiat túlélő típusai között marad
Ez nem is csoda, hiszen az 500X formáját nagyon eltalálták. Pedig az 500-as identitásáról végeérhetetlen vita folyik. Női autó vagy sem? A közvélekedés általában „nőiesíti” azokat az autókat, amelyeknek a dizájnjában a lekerekített vonalak dominálnak, vagy épp a méretükkel a kisautók, esetleg a miniautók között helyezkednek el.
Szerintem is léteznek nőiesebb kiállású autók, kár tagadni ezt, de a Fiat 500 annyira sokszínűvé képes válni, hogy nem merném ráaggatni egyértelműen ezt a jelzőt. Léteznek belőle valóban (szándékosan) feminin vonásokkal felvértezett példányok, de kimondottan férfias változatok is. Az 500X-re szintén igaz ez a megállapítás.
A kis SUV olyan, mintha egy 500-ast a konditerembe küldtek volna néhány hónapra. Mindenfelé kidomborodnak az izmai, és az S-Design „military” zöld (hivatalosan Army Green) színével, fekete dizájnelemeivel és felnijeivel még férfiasabb kiállású. Pedig lehet konfigurálni a típusból egészen nőies alkatúakat is. Egyszóval igazi uniszex gép az 500X, mindkét nem számára csábító. [BANNER type="1"]Ha valakinek túl nőies a sima 500-as, akkor az X változattal már férfiasabb karaktert kap
Sokat számít a színösszeállítás is az autó karakterének kialakításakor
A már említett „katonás” matt szín fergetegesen jól áll neki. Simán befizethetne egy flottára a honvédség! Bár közpénzből inkább ne, mert ezért fényezésért 393 ezer forintot kérnek el. A 4,27 méter hosszú, 1,8 méter széles és 1,6 méter magas 500X látványos megjelenését a matt felületekkel éles kontrasztban álló fényes fekete díszbetétek dobják fel például a lökhárítókon, valamint a küszöböknél és a külső visszapillantó tükörházakon is. Az autó 16 centis hasmagasságát a Cross csomag esetében további két centiméterrel emelték meg a mérnökök, így kiválóan alkalmas a telekjárásra. Könnyű terepen egészen jó móka csapatni vele, pedig csak az első kerekei hajtottak. Az üzemmódválasztóval egy offroad lehetőség is kapcsolható, amely kicsit megváltoztatja a motor karakterisztikáját, hogy könnyebbé tegye a „sziklamászást, vagy a dagonyázást.
Fekete díszítőelemek fedezhetők fel szerte a karosszérián
Az X jelölés a küszöbökön is feltűnik, az 500 számjegyei pedig a fényszórók burái alatt is látható. A hátsó szárny vagány részlet
Az egyedi hangulat az utastérben is visszaköszön. Az összkép elég komor a sötét burkolatokkal, de ez tökéletesen illik az autó katonás hangulatához. A szövet és műbőr kárpitozású ülések testhezállóak, hosszú távon is kényelmesek, ráadásul a rézvörös cérnával és az 500 felirattal még látványosak is. Hátul már nem ennyire kényeztető a helyzet, bár a lábtér elfogadható méretű az átlagos testalkatúak számára, az anyaghasználat már elnagyoltabb, több a kemény műanyag.
A csomagtér mérete átlagos. Alaphelyzetben 350 literes, ám ledöntött ülésekkel egy köbméteresre növelhető.
De ugorjunk még vissza kicsit előre. Az ergonómia jól átgondolt, nincs túl sok kezelőszerv a vezető előtt. Már az első úton is könnyű boldogulni vele, bár az audiorendszer léptetőgombját csak egy kis fáziskéséssel találtam meg. A kormánykerék hátsó részén találhatók, mintha váltófülek lennének. A Beats hifi pedig nagyszerű hangzást nyújt, viszont az Uconnect rendszer továbbra is lassan kel életre szerintem és az 5 vagy 6 colos méretben is rendelhető érintőképernyős kijelző furcsán kicsinek tűnt, valamint a felbontásán is érződik a kor. Persze lehet, hogy csak azért éreztem így, mert manapság egyre inkább megnőnek az autókban a kijelzőfelületek. A céljának azonban tökéletesen megfelelt, így is gond nélkül leolvastam róla minden szükséges infót.Ízléses az utastér, a típusjelölés bent is többfelé látható
Elöl jóval kényelmesebbek az ülések, hátul a lábtér átlagos. A tesztautóban sajnos már elkezdett fesleni a kormánykerék varrása
Az 500X orrában az 1,6 literes motor hangosan adja a világ tudomására, hogy gázolajat kortyolgat, bemelegedve is szereti hallatni a hangját. Ugyanakkor a 120 lóerő és a 320 Nm könnyedén mozgatja az 1,3 tonnás autót. Sőt, a sport módba kapcsolva a fentebb említett üzemmódválasztót kifejezetten élvezetes perceket szerezhet a vezetőjének. Ehhez persze szükséges a hatgangos, kettős tengelykapcsolós sebességváltó közreműködése is, illetve az igényes futómű, amely elöl MacPherson, hátul viszont többlengőkaros felfüggesztésekkel szolgálja a kiváló úttartást. A futómű egyértelműen feszes, amelyhez látványos 18 colos könnyűfém keréktárcsák tartoznak, ezért a kényelem terén senki ne számítson lágy ringatózásra, ennek ellenére nem sportautósan rázós az utazás a „gyúrós” 500-ban. A vegyes fogyasztás viszont messze távolodik a gyár által megadott 4,1 litertől, de a városi 4,7-től is. Bár stop-start rendszer és váltásra figyelmeztető jelzések is segítenek a gazdaságos közlekedésben, a valódi vegyes fogyasztás tesztátlagunk szerint 6,5 liter környékén alakul száz kilométeren.
A központi számítógép sokáig 5,8 litert mutatott a vegyes használat során, de végül magasabb tesztátlag adódott
Az 500X S-Design tesztautó gazdagon felszerelt változatában hemzsegtek a biztonsági rendszerek. Többek között adaptív tempomat, holttérfigyelő, sávelhagyásra figyelmeztető, valamint tolatóradar és tolatókamera is helyet kapott benne. Az army zöld fényezésen kívül az eső- és sötétedés érzékelő bi-xenon fényszórók is jelentősen növelték a tesztmodell árát, amely 7 910 000 forintig kúszott fel. Az alap viszont már 6 025 000 forinttól hazavihető, természetesen benzinmotorral. Márpedig végszóként mindenképp szeretném hozzátenni, hogy a turbófeltöltéses 1,4-es MultiAir benzines erőforrások talán jobban is illenének az autó karakteréhez, de megkockáztatom, hogy az alapnak számító 1,6-os e-TorQ szívómotor is megfelelő lehet a maga 110 lóerejével az 500X S-Design változatához.
Telekjáráshoz a benzinmotorok nyomatéka is elegendő

















































