Használtteszt: dízel Mini 113 ezer kilométerrel
Nagyon kevés olyan autó van, mely közel 4 évesen és órájában több mint 110 ezer km-rel is megdobogtatja a szíveket. A Mini Cooper ilyen.

Ugye, hogy egy Mini mindig Mini? Ezt a példányt is nagyon megnézték, pedig polgári kerekeivel és fekete fényezésével viszonylag kevésbé feltűnő - csak a tető és a visszapillantó kapott kockás díszt
A Mini az egyik, ha nem A legjobb kisautó, amennyiben a szívünkre hallgatunk
A képen az a lényeg, ami nem látható rajta: az embléma. Ezt figyelmen kívül hagyva kívül-belül gyönyörű állapotban találtuk az autót, csak mosási karcok mutatják az eltelt időt és a használatot
- Tetszik?
- Igen.
- Családos?
- Nem.
- Hétvégenként kirándulgat?
- Nem.
Majd kiröppen a teljesen életszerű kérdés: - Egyáltalán, szüksége van erre az autóra? Emberünk pedig, orcáján flegma félmosollyal - imígy válaszol: - Nincs. De kell nekem.
Nos, ha egy Renault Mégane Grandtour valójában nem is mindenki számára ennyire magával ragadó (tehát figyelem, a televízióban néha nem mondanak igazat), legfeljebb nagyon is praktikus kocsi, egy Mini annál inkább csakis az érzelmekre, mint az észérvekre hat. A Mini élő legenda, státuszszimbólum, a Mini egy az örök divattal, a retrós trendiséggel, s a vidám exhibicionizmussal. Sok pénzért, nyilván. A nőknek azért kell, mert cuki, a férfiaknak meg azért, mert gokartszerű vezethetőségéről (is) híres. A röpke próbakörre elvitt tesztautót is bámulták és dicsérték, noha mintás tetejét és tükrét leszámítva semmi extra nem volt rajta, sőt hiányzott a hátsó embléma, melyről azonosíthatták volna...
Jó az anyagminőség, egyedi, retrós, így divatos a kivitelezés, de mivel a német-angol Mini nem konfekciótermék, muszáj áldozatokat hozni a forma oltárán. Ami uralkodik, az a levesestányér-méretű km-óra, alatta meg kisebb-nagyobb tekerő- vagy billenőkapcsolók hada sorakozik. A csomagtérből lőtt jobb oldali fotó azt hivatott illusztrálni, hogy a kisautó gyakorlatilag kétüléses kupé. Elöl remekül elférni, de...
...de jó szívvel hátra csak gyerekeket ültessünk. A ki/beszállás nehézkes, ahogy az összes háromajtósnál az
Az 1.6-os PSA-blokk Cooper D-ként 109 lóerős és csúcsnyomatéka alacsony, 1750-es percenkénti fordulaton jön és magas, 260 Nm. Manuális váltója 6 fokozatú, 100-ra fürgén, 9,9 mp alatt gyorsul, végsebessége majdnem 200 km/h, ugyanakkor fogyasztása örömtelin alacsony, gyárilag mindössze 4,4 l/100 km. Utóbbi adat annak fényében különösen beszédes, hogy a benzines Minik, főleg a visszadurrogós, rotyogós kipufogós Cooper S és a csúcsot jelentő John Cooper Works sportverziók amennyire imádni valók, legalább annyira imádják az üzemanyagot is...
Kisebb, 1,4 és nem olyan rég nagyobb, 2,0 literes dízelként is kapható a Mini. A PSA-blokkot idővel BMW-motor váltotta, de a franciától sem kell tartani, csak a hangja nem az igazi
A csomagtartó kicsi, és bővítve sem sokkal tágasabb. A Mini és a praktikum szavak nem feltétlen szinonimák, bár a Clubman és a Countryman már nem csak a kanyarvadászatban, hanem a pakolásban is partner
Keskeny és ballonos, 175/65 R15 méretű télikerekeken is ügyesen kanyarodik a Mini, ráadásul így a rugózás is komfortosabb
Túl kicsi? A méret a lényeg? A Mini nem önnek nem való! Minden nap mosolyogva kíván autózni? Jó helyen jár! A típus használóinál is csak a költségvonzat a negatívum. Na ja, nyilván nem Swift-áron kínálják a Minihez az alkatrészt, ám ismét hangsúlyozzuk, hogy ez a modell messze nem a racionális közlekedésről szól.
[BANNER type="1"] Ami kifejezetten sokba kerülhet, az a keményre hangolt futómű összetevőinek szervizelése a borzasztó állapotú magyar utaknak hála - még jó, hogy ez a kocsi külföldön, okosabban karbantartott autópályákon gyűjtögette össze a maga több mint 100 ezer km-ét. Tehát inkább vegyünk egy sokat, de garantáltan az óraállásnak megfelelően sokat futott Mini Coopert importból, mint mondjuk egy feleannyit, Budapesten szaladgáló, tán vissza is tekertet itthonról. Miért? Csak. Mert kell.




















