Cikk2019. 04. 09.

Hazai próba: Kia Ceed kombi 1.6 CRDi LP és ProCeed GT

Már teljes palettájával elérhető hazánkban is a harmadik generációs Kia Ceed. Az ötajtós mellé a kombi és a shooting brake kasztnis ProCeed is befutott. Elvittük őket egy körre.

Ötajtós Kia Ceedet vezettem csak eddig - a tavaly megjelent harmadik generációból, előtte viszont minden megvolt, tudom, a Kia Ceed/Ford Focus összevetésünknél, pontosabban annak videójánál meg is kaptam, hogy mennyire elfogult vagyok a modell kapcsán. Pedig nem, csak erősen ott van bennem a remek ár/érték aránya, s az is, hogy nem véletlenül e modellel dobta be a Kia a 7 év/150 ezer kilométeres garanciát, már rögtön az első generációnál. A Ceed bőségesen megszolgálta a bizalmat, mind a gyár, mind a vevők részére. Tavaly nyáron a nemzetközi menetpróbán láthattuk és tapinthattuk ugyan a kombit, de eddig olyan nem járt nálunk, hamarosan viszont a leginkább érdekes, 1,4-es, négyhengeres, szívó benzines alapmotorral fogjuk megkapni. Addig sem szenvedhetünk hiányt Ceedből, ugyanis az importőr tartott egy kis seregszemlét, ahol nagyjából az összes verzió felsorakozott. Nekem kettőre volt időm: az alapdízel kombit és a ProCeed GT csúcsverziót vittem el egy körre.[BANNER type="1"]
Kia Ceed kombi és ProCeed - méretek
Hosszúság [mm] Szélesség [mm] Magasság [mm] Tengelytáv [mm] Csomagtér [l]
Kombi 4600 1800 1465 2650 625-1694
Ötajtós 4605 1800 1422 2650 594-1545
A dízel kombival kezdtem, ami nem kellett volna, hogy meglepetés legyen, de azért mégiscsak az volt. Még ma is meglepő, hogy az előzőnél is nagyobb belső szélesség mennyire nagyautóssá teszi, na persze ehhez jól jön a puha műszerfalborítás bőrvarrás-imitációja és legalább annyira az elöl-hátul független, minden eddiginél jobb csillapítású, mégis kellően stabil futómű, valamint a korábbiaknál is közvetlenebb, 2,44 volánfordulatos kormányzás. Az 115 lóerős, 1,6 literes, 280 Nm csúcsnyomatékát már 1500-as fordulattól hozó "alapdízel" elég jól mozgatja, 100 km/órára 10,9 másodperc alatt viszi a kombit, 4,0 literes katalógus szerinti vegyes fogyasztással. A tesztkörön 5,2 adódott, de az sem rossz ám egy tágas és csendes kombitól, ami 4,6 méteres hosszával, 1,8 méteres szélességével, 2,65 méteres tengelytávjával néhány éve egy kategóriával feljebb is megállta volna a helyét. A csomagtér 625 literes alap- és 1694 literes bővített mérete ma is elég korrekt, még úgy is, hogy nyilvánvalóan a padlórekeszekkel együtt értendő. Az 1,6-os dízel Ceed kombi 6 174 000 forinttól kapható, ami a konkurenciához mérten nagyon jó ajánlat. De van itt még jobb is! A szlovák Panameraként már bemutatott ProCeed az, ami teljesen egyedülálló ajánlat a Kiától. Nagyjából egy Mercedes-Benz CLA Shooting Brake-hez hasonló, ám annál jóval tágasabb, meg persze érezhetően olcsóbb. Oké, összkerékhajtás nincs hozzá, de olyan nagyon nem hiányzik. Egy rövid körre volt mód a 204 lóerős, az alapdízelhez hasonlóan 1,6-os, benzines csúcsgéppel, azaz a GT-vel (ami ötajtósként is elérhető), nos, ez a ProCeedet egy elég jól vezethető géppé tette. Patent a kormányzás, 10 litert taposva sem túlzottan meghaladó, normál üzemben nyilván 7-8 literes szinten tartható, Gerhard Plattner stílusában pedig vélhetően 6 liter alá is bevihető az étvágy. Mindez az elég patent 7 fokozatú duplakuplungos automata váltóval ugyanúgy meggyőző volt. Utóbbit egyébként 500 ezer forintos opcióként mérik, de alapból kézi váltós a ProCeed GT, ami eléggé pozitívum, ahogyan a 8 649 000 forintos alapár is. Tudom, ez nem egy kőkemény izomautó szintje, de pont ez a jó, nincs túlhúzva, nem 250-300 lóerős, de azért 7,3 másodperc alatt megfutja a 100-as sprintet, akár 230 (automata váltóval 225) km/órás végsebességet tud, s a GT szinten már igencsak gazdag felszereltséget, egyebek mellett automata reflektoros LED fényszórókat is ad. Igaz, a ProCeed esetén egyedüli alacsonyabb GT Line verzió is alapból nagyon jól felszerelt, az ülések mindkettőben nagyon jó tartásúak, de mégsem túlzottan sportosak. Rajongtam az ötajtósért, nagyon korrektnek tartom a kombit az új Ceedből, de a ProCeed az igazán állakat ejtő. GT-ként csakis az 1,6-os, 204 lóerős csúcsmotorral választható, de a GT-Line 120 lóerős, háromhengeres és 1,0 literes, 140 pacis, 1,4-es benzines, illetve 136 lóerős, 1,6-os turbódízel is lehet. A 7 fokozatú duplakuplungos automata váltó a négyhengeresekhez (tehát az alap ProCeed kivételével) elérhető, de sehol sem kötelezően választandó. A Ceed első két generációjából 640-640 ezer példány fogyott, kíváncsi vagyok, mennyi fog a harmadikból, mert ez a paletta hasonlóan nagy dobás most, mint amekkora volt az első Ceed megjelenése, ráadásul idén a hírek szerint még egy 48V-os hibridrendszerrel majd még megspékelik a palettát.