Hazai teszten a konnektorból tölthető Toyota Prius
Noha a hazai piacra csak fél év múlva fut be a Toyota Prius Plug-in változata, megkezdődött a hazai tesztelése.

Elsőként Glattfelder Béla, a Magyar Szolár Szövetség elnöke, európai parlamenti képviselő (balra) vehette át hazai tesztelésre a szeptemberben piacra lépő Toyota Prius Plug-in Hybrid, konnektorból tölthető, de 1,8-as, Atkinson ciklusú benzinmotorral is hajtott modellt. A kulcsot a Toyota Motor Hungary elnöke, Hiroshi Saito adta át
Glattfelder Béla szerint ideális közlekedési eszköz a konnektorból tölthető, városban emissziómentes, azon túl benzinmotorral szerény emissziójú Prius
A hibridek között az Európában eddig eladott 400 ezer példánnyal messze piacvezető Toyota hibridjei egyelőre csak néhány kilométert, kifejezetten higgadt üzemben képesek emissziómentesen megtenni, de tudnak, azaz full hybrid modellek. Fél év múlva pedig érkezik a végleges verziójában tavaly ősszel a Frankfurti Autószalonon bemutatkozott Prius Plug-in, mely egy töltéssel már 25 kilométeres hatótávolságot ad - azaz városban gond nélkül tekinthető teljesen emissziómentes autónak, azon kívül pedig kellő hatótávot ad. A vegyes ciklus szerint 2,1 l/100 km fogyasztású, 49 g/km CO₂-kibocsátású, otthoni hálózatról, azaz konnektorból másfél óra alatt feltölthető lítium-ion akkumulátoros Plug-in Prius fél éve múlva, szeptemberben lép a hazai piacra, de első tesztpéldányával már most jelen van.
Akár 85 km/órás tempóra is képes a Prius Plug-in, idén pedig a főváros elektromos töltőpontjain ingyen tankolható
E héten kezdődött ugyanis meg a Prius Plug-in előzetes tesztelése, elsőként Glattfelder Béla, a Magyar Szolár Szövetség elnöke, európai parlamenti képviselő próbálja ki egyik prototípusát. A Toyota Motor Hungary Kft. ezzel izgalmas tesztsorozatot nyitott meg: a Prius Plug-in Hybrid (PHEV) értékesítésére és magyarországi bevezetésére való felkészülés részeként számos, egyelőre nem ismertetett üzleti partner és közéleti személyiség próbálja ki a hálózatról is tölthető full hybrid modell prototípusát. A tesztek célja a hazai feltöltő infrastruktúra és a helyi kereslet feltérképezése – és természetesen a Toyota forradalmian új technológiájának széles körű népszerűsítése.
Büszkén hirdeti konnektoros tölthetőségét
A tesztautó átadására március 9-én, pénteken került sor az ELMŰ székházában, az áramszolgáltató vállalat első nyilvános, budapesti töltőállomásán. Dr. Kövesdi Zoltán, az ELMŰ igazgatósági tagja az esemény házigazdájaként elmondta: „Örülünk, hogy a Toyota révén újabb rangos gyártó jelent meg kínálatával a piacon; a választék bővülése pozitív hatást gyakorol majd az elektromos autók hazai elterjedésére. A Budapesti Elektromos Művek hisz abban, hogy a főváros ideális terület az ilyen járművek használatara, és remélem, hogy a főváros vezetése is hamarosan komoly ösztönzőkkel támogatja majd ezt a folyamatot. Elkötelezettségünket az ügy iránt mi sem igazolja jobban, mint az, hogy cégünk a város számos pontján üzemeltet nyilvános töltőpontokat, ahol a lakossági ügyfelek ingyen tölthetik fel autójukat. Céljaink között szerepel az infrastruktúra további bővítése, és azt kívánjuk, hogy a Toyota kínálata számos vásárló érdeklődését felkeltse. Sok sikert, Toyota!”
Hálózatból tölthető változatával is kívül-belül tágas, teljes értékű autót jelent a Prius. Már csak árára vagyunk kíváncsiak - legkésőbb szeptemberben megtudjuk
Az autót átvevő Glattfelder Béla nagy jövőt jósol a hálózatról tölthető hibrid autónak: „Az elmúlt időszakban kétszer is volt szmogriadó Budapesten. Ez az autó nem okozhat ilyen jellegű problémát a nagyvárosokban. Ráadásul lényegesen olcsóbban használható, mint benzinnel (éjszakai árammal töltve nyolcad-, nappali árammal pedig negyedáron), és az otthoni hálózatról, vagy akár saját mini naperőműből is feltölthető. Mindemellett az Európai Bizottság közlekedési „Fehér Könyvében” éppen most jelent meg, hogy 2030-ra a városi közlekedésben meg kell felezni a fosszilis üzemanyaggal üzemelő gépjárművek számát, 2050-re pedig teljes elhagyásukat célozták meg. Éppen ezért a plug-in technológia, és annak e jeles képviselője, a Prius Plug-in Hybrid ideális megoldás jelent.” [BANNER type="1"] A Toyota Motor Hungary elnöke, Hiroshi Saito szerint is komoly lépés a konnektorból tölthető változat érkezése „A Prius Plug-in Hybrid rendkívül fontos modell számunkra. Szilárdan hisszük, hogy jövőbe mutató technológiája és a rendkívül alacsony 49 g/km emissziós értéke révén ez az autó nagymértékben hozzájárul majd a fenntartható mobilitás megteremtéséhez. Éppen ezért a következő hónapokban mindent megteszünk azért, hogy a sorozatgyártású változat szeptemberi érkezésének idejére minél pontosabban feltérképezzük a hazai infrastrukturális körülményeket és a felhasználói elvárásokat.” Saito úr hozzátette: „Nagy előnyt jelent számunkra, hogy az ELMŰ már komoly tapasztalatokkal bír az elektromos autók közúti tesztjében. Ugyanakkor a Prius PHEV némileg más megoldást kínál, mint a tisztán elektromos hajtású járműveké, ezért kíváncsian várjuk a magyarországi tesztidőszak tapasztalatait.”











