Már biztosan jön a Renault Zoe a hazai piacra, csak azt nem tudni, mikor. További kérdés, mennyiért, de ez is hamarosan kiderül
Ahogy a Volkswagen, a Peugeot/Citroën, a Kia és a Nissan esetében jelentős árcsökkenést, úgy az egyik legszélesebb villanyautó-palettával rendelkező Renault esetében a hazai megjelenés tervét hozta az állami támogatás bejelentése. Hogy a tervből mikorra lesz valóság, az egyelőre kérdés. A leginkább ígéretes
talán már e hónapban, legkésőbb januárban rendelhető lesz. Utána érkezik majd a
pedig csak a hazai jogszabályi háttér tisztázását követően.
[BANNER type="1"]
Egyedül a Fluence EV nem szerepel majd a kínálatban, de nem csak nálunk, hanem máshol sem. A
bemutatásával ugyanis a Fluence teljesen eltűnik, vagyis dízel és benzinmotorral sem érhető el. További újdonság, hogy állítólag a jövőben 22 kW-os töltővel kínálják a villanymotoros Renault-kat, sőt, CCS-töltővel képesek lesznek 100 kW-os töltésre is. Így már csak az a kérdés, hogy mennyiért kínálja majd a Renault az immár akár 400 kilométeres hatótávolságot is ígérő Zoét és társait. Hamarosan ezt is megtudhatjuk.