Cikk2019. 07. 10.
Hétvégén Hungaroring Classic, szerintünk legyél ott!
Valami elkezdődött 2017-ben, az, amitől az egész hazai autós kultúra megváltozhat, és idén folytatódik. Most hétvégén, július 12-14. között rendezik a Hungaroring Classicot. Mi ott leszünk, és te?

Betumeret18 px
Hétvégén ellepik az igazi versenyautók a Hungaroringet
Egészen 2017-ig nem is gondoltuk volna, hogy egyszer ahhoz hasonló rendezvényt tart majd Magyarország, mint a Hungaroring Classic. A Le Mans Classic versenyek mintájára olyan autóversenyt rendeztek a Hungaroringen, melyen nem csak kiállítva, vagy felvonulva láthattuk a sok 10, de leginkább 100 milliót érő eredeti versenyautókat, hanem valódi küzdelemben. A Dakar versenyző Szalay Balázs és üzlettársa, Rákosi Tamás valósították meg közös ötletüket, amivel nem csak látványt, de velőt rázóan jó és maradandó élményt adtak a hazai és nemzetközi autós társadalomnak is. A 2017-es versenyhétvége 25 000 látogatót vonzott be, hazai és a nemzetközi sajtó is tele volt vele, a tavalyi év mégis kimaradt. Ebből viszont rendszer lesz, ugyanis a Hungaroring Classic hat évre előre beírta magát a hazai versenypálya naptárába egy-egy év kihagyással, mégpedig azért, mert így az ötletet is adó Le Mans Classic-kal felváltott években lesz megrendezve.
Olyan gépeket láthatunk újra élesben küzdeni, amiket csak nagyon ritkán
[BANNER type="1"]
A 2019-es Hungaroring Classic szinte biztosan az év egyik, ha nem legszebb autós eseménye lesz. A Hungaroring aszfaltját nagyjából 200 eredeti, vagy replika versenyautó fogja koptatni a '60-as évek előttől egészen a '90-es évekig bezárólag. Hét kategóriában mérkőznek meg egymással a versenyzők, ugyanis ez nem csak egy bemutató, éles verseny is egyben. A kategóriák között van külön versenye a klasszikus, első generációs Porsche 911-eseknek, de régi pályaversenyautók és prototípusautók is megküzdenek egymással. Ahogy tavaly is volt egy sztárautó, a kenyeres Ferrari, úgy
idén is lesz egy gép mind felett, ez pedig egy eredeti Porsche 917 versenyautó.
Ilyennel nyertek már Le Mans-i 24 órás futamot és Steve McQueen is ilyet hajtott a Le Mans című filmben.A Hungaroring Classic lényege a teljes körű élmény, ehhez a korabeli ruházat is hozzátartozik
A részt vevő versenyautók viszont egytől egyig érdekesek, és ami a legfontosabb, nem csak a lelátóról élvezhetjük a látványukat. Ahogy két éve, úgy idén is szabad lesz a bejárás a paddockba, a szerelőállások között sétálhatunk, az autókhoz karnyújtásnyi távolgásba kerülhetünk és két éve sem volt jellemző, hogy bárkire rászóltak volna, ha megérintette volna az előtte álló gyerekkori álmát. A rendezvény persze nem csak a versenyről szól, a Hungaroring teljes területén találunk majd érdekességet, lesznek kiállítói standok, ismét lesz food truck szekció, gyerekeknek játszópark, és a Mini is külön placcal készül a márka 60. évfordulóját ünnepelve. Az élményhez szorosan hozzátartozik a korabeli öltözék is látogatóként, így aki csak teheti, kapjon fel valami igazán ódon ruhadarabot. Akinek nincs, az a rendezvényen is beszerezheti, ugyanis ezzel is készülnek, valamint díjmentes fodrászat is lesz, hogy a hajkorona, főleg a hölgyeké passzoljon a megidézett korok valamelyikéhez. A Hungaroring Classic most hétvégén, július 12-14-ig lesz látogatható a Hungaroringen és érdemes is, ha nem akarja bárki is kihagyni az év egyik legfontosabb autós eseményét.
Idén külön versenyt szerveztek azonos motorizáltságú Porschéknek, de hét kategória és nagyjából 200 autó fog részt venni a versenyen és még továbbiak a kiállításokon




