Hivatalosan is bejelentették az új Mustang érkezését, ráadásul a kézi váltós változatot is igazolták a képpel: te megtalálod, hol a csavar?
A Ford 3,7 milliárd dollárt invesztál az amerikai gyártásba, ennek jelentős része a Mustang új generációját összeszerelő gyártósor és az új Ranger üzeme kapja majd, de Ohióban egy teljesen elektromos haszonjármű építésébe is fektetnek. A Mustang a michigani Flat Rock gyárban készül majd, míg a Ranger a wayne-i Michigan haszonjármű üzemben. Ha kíváncsi vagy rá, hogy jó eséllyel miként fog majd kinézni az újdonság, hivatalos infókkal még nem szolgálhatunk, de
, prospektusból fotózottnak tűnő képen állítólag ez szerepel.
[BANNER type="1"]
A pontos méret- és teljesítményadatokat természetesen még titokban tarják, ám a hivatalos beharangozó képen az "O" betű egy manuális váltót rejt. Ezzel a gyártó egyértelmű utalást tett: marad a harmadik pedál is. Ez Ali Jammoul, a Ford igazgatósági tagjának korábbi nyilatkozatával is összecseng, aki elmondta: lesz elektrifikáció, de továbbra is megmarad az Ecoboost turbómotor és az 5,0 literes V8 is a Mustangok orrában. Az újdonságot elvileg még 2023-ban bemutatják, de csak 2024-ben kaphatják majd kézhez az első tulajdonosok az autókat.