Cikk2015. 01. 30.

Hivatalos: Yaris WRC-vel indul a világbajnoki címért a Toyota

Kereken 300 lóerős, 1,6 literes turbómotoros Yaris WRC-vel tér vissza 2017-ben a WRC világába a Toyota.

Az már tavaly ismert volt, hogy csak 2017-ben, 18 év kihagyás után tér vissza a WRC-be a Toyota, most azonban már teljesen publikus, hogy Yaris (alapú) raliautóval hívják ki a Volkswagent, meg persze a többieket. A világ legnagyobb autógyártójának számító Toyota elnöke, Akio Toyoda egy Tokióban tartott sajtótájékoztatón jelentette be az 1999-ben befejezett WRC-szereplés folytatását. Igaz, ő inkább új kezdetről, mintsem folytatásról beszélt. "Újra a nulláról kell nekiveselkednünk a feladatnak, és körültekintően készíteni a csapatot és az autókat is a kihívásokra" – mondta el az elnök. [BANNER type="1"]
A Toyota korábbi 10 évnyi WRC-szereplése 7 (négy egyéni és három konstruktőri) bajnoki címet hozott Corolla, illetve Celica versenyautókkal, Carlos Sainz és a négyszeres világbajnok finn Juha Kankkunen szereplésével. 1999-ben is bajnokként hagyták el a szakágat. A 3,91 méter hosszú, ám 1,82 méter széles Yaris WRC versenyautónak természetesen formáján túl nincs sok köze az utcai Yarisokhoz. Motorja 1,6 literes, közvetlen (akár 200 bar nyomással dolgozó) befecskendezésű, 2,5 bar csúcsnyomású turbóval töltött, 300 lóerős és 420 Nm nyomatékú, 8500 1/perc fordulatig kergethető benzines. Váltója hatsebességes szekvenciális ZF Sachs kuplunggal, fékjei a keményebb terhelést jelentő aszfaltos szakaszokon 355, murván 300 mm átmérőjű hűtött tárcsák. A murvára kisebb fék oka természetesen az eltérő felniméret is, míg aszfaltra 18, murvára csupán 15 colos kerekeket szerelnek a Yaris WRC-re. Az abroncsokat a Michelin fogja szállítani, alább pedig már egy januári teszt látható, amelyet még temérdek fog követni a 2017-es visszatérésig.