Hirdetés
Mobil Banner (300x250)
Cikk2016. 07. 29.

Hivatalosan is megnyílt a Tesla Gigafactory

Messze nem készült el, de azért megnyitott a Tesla Gigafactory, ahol még idén megkezdődik a termelés is.

Hivatalosan is megnyílt a Tesla Gigafactory
Ugyanúgy folyik az építkezés, mint eddig, hiszen csupán 14 százalékos készültségű a Tesla Gigafactory, ám hivatalosan megnyitotta új gyárát Elon Musk. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a Panasonic-kal közösen finanszírozott beruházás eredményeként eddig megvalósult üzembe a japán partner elkezdte a gyártósorok telepítését, hogy még idén elindulhasson a termelés. Elsőként az eddig megrendelt Tesla Model 3 típusok számára gyártanak majd itt akkumulátorokat. A tervek szerint jövőre 31 százalékos készültséget ér el a Gigafactory, és az épület teljes tetőfelületét napelemekkel fedik be a gazdaságos energiafelhasználás érdekében. [BANNER type="1"] Két év múlva, vagyis 2018-ra évi 35 GWh-nyi akkumulátort akar előállítani a Tesla a Gigafactory-ban - ami egyenlő a 2014-es világtermelés mennyiségével - hogy megvalósítsa nagyratörő terveit. Ehhez a következő 3-4 évben legalább tízezer főre kell emelni az ott dolgozók létszámát. A körülbelül 5 milliárd dolláros beruházás - amibe 1,6 milliárd dollárral szállt be a Panasonic - eredményeként felépülő, majd 930 ezer négyzetméteres gyár a világ egyik legnagyobbjaként termel majd, ám közben a Volkswagen és a szintén német BMZ sem tétlenkedik.