Honda Jazz valós kilométerrel

15 éve jelent meg az újkori – 21. századi – Honda Jazz első generációja, így az utakon futó ilyen autók legtöbbje már bőven több, mint 10 éves. Érdekes módon, mégis alig akad közöttük 200 ezer kilométer feletti futásteljesítményű. Mármint, ha a hirdetésekből indulunk ki. A hazai kínálat ezek szerint csupa megkímélt – amúgy zömében külföldről származó – példányból áll. Hiszen az e cikk írásakor itthon kínált közel 180 darab első generációs – 2008-ig gyártott – Jazzből csupán 11 darab futott 200 ezer kilométernél többet, és ezekből csak 2 példány teljesített 250 ezer kilométer fölött, 254 és 264 ezer kilométerekkel. Használttesztünk főszereplője csak a gyárból ide szállításkor és néhány külföldi út alkalmával járt hazánkon kívül, hiszen eredetileg is itt helyezték forgalomba. Csupán egyszer cserélt gazdát, tíz évvel ezelőtt, 42 ezer kilométerrel, így jelenlegi, második tulajdonosánál fordult órájába a 230 ezredik kilométer is. Egy Suzuki Swiftet váltva, 2006-ban a család egyetlen autójának szánták. Azóta felmerült ugyan a leváltása egy fiatalabbra, de igazából ez pontosan azért maradt el, mert a Jazz mindig megbízhatóan szolgált, nem adott okot a cserére, így maradt. Az átvételt követően, a három éves garancia lejárta után pár nappal látogatott szervizbe az autó jelenlegi tulajdonosával, ahol jelezték az egyik hátsó kerékagycsapágy cseréjének esedékességét. Ennek közel 50 ezer forintos költsége éppúgy meglepte a tulajdonost, mint a csapágycsere szükségessége, 42 ezer kilométer után. Nem csak ő, de a Honda márkaszerviz is érezhette, hogy ez bizony nem természetes, így méltányosságból az amúgy már lejárt garancia terhére, ingyen kicserélték az alkatrészt. Persze, hogy legközelebb is ugyanide hozta szervizbe a Jazzt tulajdonosa, nemhiába. Ekkor a 180 ezer forintos indítókuplungot cserélték szintén ingyen, visszahívási akció keretében, bár erről értesítést nem kapott az autó gazdája. Ráadásul semmilyen gond nem volt az autóval, így elmondható, hogy nem értesült volna erről a visszahívásról, ha nem a márkaszervizbe viszi az autót. [BANNER type="1"] A garancia lejárta után néhány évvel mégsem ment már minden olajcserére márkaszervizbe a Jazz, mert azt a közeli, szintén Jazz-tulajdonos autószerelő is el tudta végezni, a szűrőcserékkel együtt. 100 ezer kilométer fölött viszont, főleg nagy téli hidegekben indítva, kissé kopogó hangot kezdett adni a motor, amit a márkaszervizben is megvizsgáltak. Kiderült, hogy nagy valószínűséggel a dugattyú kotyogása okozza a jelenséget, amelyre szintén visszahívási akciót hirdetett a Honda, és ez a Jazz is az érintettek közül való. Ám mivel nem minden olaj- és szűrőcserét végeztek márkaszervizben – bár a szervizkönyv végig vezetett – ezért a hazai importőr „nem látta megalapozottnak, hogy az autó karbantartása végig az előírtak szerint zajlott”. Így nem végezték el ingyen a több százezer forintos javítást, azaz nem cserélték ki a motorblokkot és a hengerfejet. Más kérdés, hogy magáról a visszahívásról megint csak nem értesült volna soha a tulajdonos, ha nem viszi a márkaszervizbe autóját. Ott egyébként – „nem hivatalosan” – megnyugtatták, hogy pusztán ezzel a tünettel, tehát a kotyogással, még sok százezer kilométert elmegy az autó, így nem feltétlenül kell elvégeztetni a javítást. Azóta is így fut a Jazz, hibamentesen, de persze továbbra is lelkiismeretesen megkap minden előírt karbantartást. Márkaszervizbe ugyan már szinte csak akkor jár az autó, amikor a hátulját kell javítani. Eddig háromszor ütköztek hátulról a Jazzbe, bár egyik sem mondható komoly balesetnek. Egyszer cserélni kellett a lökhárítót és a csomagtérajtót is, a másik két esetben viszont a javítás-fényezés elegendőnek bizonyult. Ezenkívül a légzsákpatronok cseréje miatt járt visszahívás során márkaszervizben a Jazz, és erről már levélben is kiértesítették a tulajdonost. Valós műszaki hiba, pláne lerobbanás miatt viszont soha nem kellett szervizbe vinni a Jazzt. A gyerekek születése óta második autóként üzemel a családban, de így sem fut kevesebbet, mint előtte. Az egyik gyerek egyszer CD-lemez helyett egy száz forintost dugott a CD-lejátszóba, ezért alaposan szét kellett szedni a középkonzolt, de az aprópénz kiszabadítása óta rendben üzemel az audiorendszer. Sőt, azóta mintha kevésbé makacsolná meg magát a CD-lejátszó, mert korábban nem mindig adta ki a lemezt, forró állapotban, huzamosabb idejű lejátszás után. Ezenkívül a kopóalkatrészek adták még fel a leckét a tulajdonosnak, amit végül megtanultak: a Honda a gyári alkatrészeket szereti legjobban. Az ablaktörlőlapátok első cseréjekor ugyanis a szokott rutinnal kerültek fel benzinkúton beszerzett darabok, mégsem töröltek igazán jól, ahogy a helyettük rövidesen felkerült márkás darabok sem. Még, jó, hogy a régi eredetiek is ott maradtak a csomagtartóban, és a márkaszervizben rákérdezett a jelenségre a tulaj. Mondták neki, hogy igen, ez ilyen, vegyen gyárit, ami egyébként a menő márkásnál is drágább volt. Ennek kifogásolására ajánlották a márkaszervizben, hogy ha maga az ablaktörlő jó állapotú, akkor elég csak a gumit cserélni. Persze azt is gyárira, ami ugyanannyiba kerül, mint az utángyártott ablaktörlő. A módszer bevált, így még mindig a gyári ablaktörlő szolgál a Jazzen, csak az ablaktörlőgumi újult meg néhányszor. Az ablaktörlőn kívül a fényszóróizzók is figyelmet követeltek, mert a gyáriak kiégése után érdekes módon nagyon sűrűn kellett izzót cserélni, pedig ez korántsem egyszerű mutatvány a Jazzen, bár legalább otthon is kivitelezhető. Az ellenőrzés alapján minden rendben volt a fényszórókkal és az elektromos rendszerrel, és persze megint oda lyukadt ki a beszélgetés, hogy az izzót az éppen útba eső benzinkúton szerezte be a tulajdonos. Ám mióta mindig ugyanolyan márkájúra cseréli a kiégett darabot, tehát mindkét oldalon, minden tekintetben ugyanolyan izzó világít, azóta megint sokat bírnak az izzók. Mindezekkel együtt a tulajdonos elégedett a Jazz-zel, nem is tervezi lecserélni, a család hölgy tagja nem is hagyná. Képességei alapján érthető a ragaszkodás az autóhoz, hiszen elsősorban csak szolgáltatásaival marad el utódaitól, semmint tudásával, pedig ez egy, a maga idejében legjobban felszerelt ES kivitel. A hidegen hallható kopogó hang a motor felől messze diszkrétebb, mint a mai dízelek keltette zaj, és gázadásra eltompul. Ennyi kilométer után is abszolút egyben van az autó, műanyagzörej alig hallható, a futómű is csendes – és feszes, már csak ezért is érdemes kerülgetni az úthibákat. A menetteljesítmény a fokozatmentes váltó miatt a valósnál is lomhábbnak érződik, mert elmaradnak a váltások. Bár hét rögzített áttétel között lehet lépkedni a kormányra helyezett billentyűkkel, de nem érdemes, legfeljebb motorfékezés céljából. Lakott területen kívül viszont érdemes Sport állásba húzni a fokozatválasztó kart egy-egy előzés előtt, úgy valamelyest javul az autó dinamizmusa. Ha nem kínozzák, akkor elővárosi használatban ma is simán hozza a gyári 5,9 liter körüli fogyasztást, de például 4,9 literes átlaggal is járt már az autó a Balatonnál – a 7-es úton – és akkor sem tartotta fel a forgalmat. Mindezek ismeretében tulajdonképpen érthető a család ragaszkodása a Jazzhez.