A legutóbbi thaiföldi áradások összesen 610 ember életét követelték, és több milliárd dollárnyi kárt okoztak, és most, ahogy a víz felszárad, visszafolyik és felszívódik, egyre jobban látszanak a pusztítás nyomai.
A hídra menekítették, ami még menthető volt, a víz teljesen elborította a parkoló autókat
A Honda Ayutthaya tartományban található gyárát sem kerülte el a végzet. A gyáriak annak érdekében, hogy a szétázott kocsik sose kerüljenek ki a piacra, megkezdte az itteni telepen található több mint ezer autó bezúzását.
A víz sárral borított roncsokat, azaz komoly kárt hagyott maga után
[BANNER type="1"]
Képeink azt a folyamatot követik, ahogy a gyári munkások összesen 1055 Brio és City kisautót pusztítanak el: szomorú, mégis nagyon látványos a telepen sorsukra váró autókról készített galéria, s jól mutatja, milyen aprók és védtelenek vagyunk még saját élőhelyünkkel szemben is.
Bezúzzák őket, hogy ne kerülhessenek a piacra kései forgalomba helyezésű, megkímélt, kevés kilométeres női autóként, amivel a nagymama csak a szomszéd faluba járt