„Hozza a normát” a Toyota RAV4 tízévesen

Jelenlegi családja szerint abszolút hozza a „japánautós szintet” a két éve vásárolt RAV4, hiszen éppen azért döntöttek e típus mellett, mert egyrészt használt autóval is gondtalan autózást terveztek, másrészt a magas üléspozíció is alapelvárás volt a választásnál. Mivel a család hölgy tagja tölti benne ideje nagy részét, ezért a világos kárpit és az automataváltó is fontos szempontként jelent meg, így viszonylag hosszas várakozás és válogatás után sikerült rátalálni a nagy Ő-re. Azzal a nem titkolt előítélettel vitték haza a kiválasztottat, hogy egy „Toyota tízévesen sem romlik el”, ugyanis már korábban is megfordult néhány japán típus a családban és az ezekkel szerzett tapasztalatok alapján merték ezt az általánosító következtetést levonni. Az autóval szemben támasztott magas elvárásokhoz persze tudni kell, hogy élemedett kora ellenére, a legközelebbi Toyota márkaszervizben manapság is minden szükségeset megkap ez a RAV4, amit a gyár előír. Így jelenleg is hibátlannak mondható az autó, még ha nem is múlt el nyomtalanul az elmúlt tíz esztendő. A bal első sárvédőt és a vezetőoldali ajtót még az előző tulajdonosnál, bevallottan javították. Igaz, nehéz is lenne ezt titkolni, mert az első lökhárítót nem sikerült gyári minőségben visszatenni, és a sérült ajtó ütközésvédő gumibetétjének ragasztása is elengedett. A karosszéria azonban így is rozsdamentes, az egyik sárvédőíven látható pötty is csak egy horpadással nyomott hagyott festéklepattogzás eredménye. Ezenkívül a hátsó lökhárítón és a pótkerékburkolaton található még pár apró parkolási sérülés. Minimális optikai hiányosság a tolatóradar egyik érzékelőjének többitől eltérő színe, illetve a bőrbevonatú vezetőülés oldalának kidörzsölődése volt, de utóbbit már a mostani tulajdonos javíttatta meg. Így tíz év után is korát meghazudtoló épségben fogad az utastér, a vezetőülés sem viseltes, pedig közel 200 ezer kilométert mutat a számláló a műszerfalon. Ugyanakkor, mivel még a padlókárpit is világos, ennek tisztán tartása nyilván gyakoribb takarítást kíván, mint általában. Ám korántsem mindegy, hogyan végzik ezt el, fontos, hogy ki tudjon szellőzni a szőnyeg is, így például a benne megbúvó üzemanyagtöltő-nyílás nyitókallantyú sem rozsdásodik el, mint ezen a példányon. Persze soha ne legyen nagyobb hiányossága egy autónak, a vízpocsékoló autómosásnál viszont egyébként is létezik már jóval korszerűbb és a környezetet kevésbé terhelő megoldás. [BANNER type="1"] Néhány megszokást igénylő apróságot is tartogat a harmadik generációs RAV4, például a műszerfalon. Látszólag nem vakgomb, mégsem történik semmi a Navi feliratú billentyű megnyomásakor. Holott az ilyen kis kijelzős szórakoztató rendszerekhez is kínált navigációs rendszert a Toyota, nemhogy tíz éve, hanem már a Yaris első nemzedékéhez is, 2000-ben. Ez csupán egy színnel, nyilakkal jelezte a követendő útirányt, ebből a példányból viszont hiányzik ez a funkció. Így inkább az a kérdés, hogy miért nyomogatható, sőt egyáltalán miért feliratozták ezt a vakgombot. Szintén érdekes, hogy az automataváltó választókarjának állását semmi nem jelzi a műszerfalon, vagyis mindenképpen le kell pillantani a kulisszára, ha tudni akarjuk, milyen pozícióban áll éppen a kar. Nem nagy dolog, csak azt sugallja, mintha az automataváltóval nem számoltak volna az autó tervezésekor, pedig a japán származást ismerve ez nyilván nincs így, hiszen a szigetországban is népszerűek a kuplungpedál nélküli modellek. E RAV4-gyel együttélés eseménytelenségét jellemzi, hogy használata során a legnagyobb kihívást a „telefonkészülékek bemutatása” jelentette a beépített Bluetooth-kihangosítónak. Ugyanis ez szintén mintha váratlan fordulatként került volna az autóba, gyakorlatilag kezelőszervek nélkül. Csupán a folyamat indításához kell hosszan megnyomni a kormánykerék egyik gombját, majd ezután minden hangutasítással történik, több-kevesebb sikerrel. Az ismerkedést követően viszont kiválóan működik ez is, mint minden az autóban. Ha végképp kifogást akarunk keresni, akkor még a fedélzeti számítógép műszerekhez száműzött állítógombját róhatjuk fel a tízéves Toyotának. Tehát mivel nincs volánra helyezett gomb a különböző menetadatok közötti lépkedéshez, így ezt a kormánykeréken átnyúlva tehetjük csak meg, ami menet közben gyakorlatilag életveszélyes. Menet közben még kevésbé érződik a kor, vagy a közel 200 ezer kilométeres futásteljesítmény a tízéves RAV4-en. 225/60 R 17-es, tehát viszonylag ballonos abroncsai ellenére sem mesésen kényelmes a futása, inkább kissé pattogós, akárcsak a legtöbb mai SUV esetében. Az utastér is a kategóriának megfelelően csendes, tehát a gördülési és a motorzaj azért egyaránt jelen van. A kétliteres benzinmotor jóvoltából automataváltóval párosítva is virgonc a RAV4, gázadásra már induláskor készségesen ugrik az autó, és ehhez még az összkerékhajtás fixre zárása sem szükséges. Durva pedálhasználattal kissé rángatva kapcsolja a fokozatokat a váltó, a finom gázadással párosított kíméletes bánásmódot viszont kulturált viselkedéssel hálálja meg a szerkezet. Rövid, többnyire legfeljebb tíz kilométeres távokon használják most az autót, és a gyakori hidegindítások ellenére is beéri 9,5 literes átlagfogyasztással. Ez pedig összevág a korábban tesztelt, némileg könnyebb, második generációs RAV4 esetében mért értékekkel. Vagyis akinek kell az összkerékhajtás és értékeli a magas üléspozíciót, annak tízévesen is bátran ajánlható a Toyota RAV4. Az ehhez hasonló, korai harmadik generációsok automataváltóval 3 millió forint környékéről startolnak a Használtautó.hu kínálatában.