Cikk2015. 02. 25.

Huligánt csinált belőlem - Ford Focus teszt

Leggazdagabb felszereltségével, legerősebb motorjával és sportos kiegészítőkkel teszteltük a megújult Ford Focust. Csoda, hogy bejött?


Huligánautó? Na persze, az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy már előtte is megvolt bennem a deviáns hajlam. A Focus meg még mindig a legélvezetesebben vezethető kompakt. A (nem ST, RS) legerősebb benzinmotorjával egyszerűen nem tudtam nem gyorsan menni. A teszthét fogyasztásátlaga ennek megfelelően egy horror lett: 9,5 liter. Mindezt persze konstans örömautózással értem el és mit mondjak, egyáltalán nem bánom. Enyhítő körülmény, hogy városi normának a gyár 7 litert ad meg és az én sebességátlagom is csak 30 km/h volt. Most pedig visszatérve az autóteszt normális menetéhez, jöjjön, hogy milyen kocsi is a Ford Focus és miért tetszik nekem (is) annyira.[BANNER type="1"]

Focus 3.5. A harmadik generációs Ford Focus már négy éve velünk van, és ha kinézünk az utcára semmivel sem kevésbé népszerű, mint elődei. Volt az első generáció, ami 1998-ban a kategóriát alapjaiban forgatta fel jó kezelhetőségével és többlengőkaros Control Blade névre keresztelt hátsó futóművével. Aztán jött a második, finomabb beltérrel, tudják, az a széria amit a rendőrség is használt. A harmadik generáció meg a vezetéssegéd rendszereivel újított nagyot és most maga is megújult. A legerősebb ST változatot nemrég próbáltuk, de magyar utakon a legerősebb polgári kivitel is már-már sportautósan élvezhető.

Ez egy erős ráncfelvarrás. A Ford Focus kívül is megújult, belül is sokat fejlődött. Mégis megmaradt az, ami volt, a kategória egyik legélvezetesebben vezethető autója. A szebb, már háromküllős kormány a két végállás között 2,6 fordulatot pörög, de nem is ez a kunsztja, hanem, hogy jól súlyozott, lineáris a működése. Középállásból keveset mozdítva sem szimulátoros a szervóhatás, viszont könnyű a mozgatás, így a mindennapi manőverezés sem megterhelő. Elnyújtott kanyaríveken viszont kifejezetten élvezetes a kocsi irányítása, de ebben persze már a vele egységet alkotó futóműnek is hatalmas szerepe van. A Hankook téligumik viszont száraz aszfalton nem a legjobbak - ahogy gumitesztünk is megmutatta - többször akaratom ellenére megcsúsztam velük. Kanyarban gyorsítva érezni a vektoros nyomatékszabályozást, vele a Focus száraz aszfalton alig akarja az ívről kitolni az orrát.

Motor, váltó és ami még fontos. A váltó bár nem jár a legrövidebb úton, de ettől függetlenül kifejezetten élmény vele a kapcsolgatás. Hiába, a Ford már hagyományosan ügyes a jó váltásérzet kifejlesztésében. Az ülés is jó lenne, meg az opcionális üveg tolótető is, csak külön. Így együtt viszont a szemre is jóval alacsonyabb plafon miatt nekem már túl magas volt a szék a legalsó állásban is, szívesen mentem volna még lefelé. Az állíthatósága viszont elég jó, saját mérés szerint 880 és 960 milliméter közötti lehet a belmagasság a vezetőülésben. Az első utasülés viszont elmarad a vezetőétől; annak magasságát nemhogy motorosan, hanem kézzel sem lehet szabályozni. Amire viszont nem lehet panasz az a motor ereje. Igaz, hogy a 240 Nm nyomaték nem hat annyira fejletépős értéknek, viszont nagyon széles tartományban rendelkezésre áll, így kellőképpen szapora vele a Focus.

Van mit nyomkodni. Az érintőképernyős infotainment rendszer grafikája nem a legszebb és az érintésvezérlésből is láttunk már finomabbat, nem egyet. Viszont ha a ráncfelvarrás előtti, még temérdek gombbal operáló egységhez hasonlítjuk, akkor megvan a jelentős előrelépés, annál sokkal átgondoltabb. Jár a piros pont itt is. A Sync a hangutasításokkal, igaz egyelőre csak angolul, de jól vezérelhető. A navigációnál persze egy címet lebetűzni gyorsabb kézzel az érintőkijelzőn, de ott a lehetőség. A mobiltelefon bluetooth párosítása villámgyors, a kontaktokat is pillanatok alatt beszippantja. A jobb Focusokhoz járó állítható intenzitású belső hangulatvilágítás, meg a hozzá külön megrendelhető kivilágított váltógomb jó móka.

Golfklub és a hétköznapok. A beltér anyagai nem rosszak, de egy Volkswagen Golfhoz hasonlítva elmaradnak, a kivitelük inkább a SEAT modellekére hajaz. Az ajtók és a légbeömlők körüli keret plasztikjai nem a legszebbek. Akinek ez a fontos, úgyis az unalmasabb VW-t veszi majd, akinek viszont a vezethetőség, az marad a Fordnál. Az utastér első beülésre szűknek hat, pedig a konkurensekhez képest alig marad el. Keresztirányban érződik, hogy a tér inkább passzentos. A térérzetet persze a sötét kárpit sem javítja, ettől persze még bőven el lehet férni kényelmesen. Vannak olyan okosságok, mint a középső könyöklő alatti rekesz, ahová audió és usb bemenet is jutott. A váltó mögötti rolós rekeszben van pohártattó, egy csúszásgátlós betét is és akár bővíthető. A sofőr balján kis lenyitható rekesz, a váltó előtt meg egy rés, ahol kényelmesen elfér slusszkulcs – gombos indítás esetén. Mindezekkel kellemes és jól használható lesz a mindennapokban. Kár, hogy az autót akár kormányozni képes sávtartó asszisztens a gyakori kopott felfestésekkel nem tud mit kezdeni, de ez nem az autó hibája.

Ez a drága Focus! 2,37 milliónyi extra; gyakorlatilag minden, ami elérhető a típushoz, az benne is van a kék tesztautóban. Ára így már a listán szereplő 7,1 helyett jó 9,5 millió forint. Persze, kapni Focust már 5,2 millióért is, de az nem lesz sem 180 lóerős, sem önparkoló, sem bőrüléses. Ami fontos, hogy a tesztpéldány súlyos felárat jelentő extratételei nélkül is jó választás a Focus. Sőt, 17 colosnál kisebb kerékkel nem csapatáskor, hanem normális közlekedéskor elviselhetőbb a feszes futómű és a magyar aszfalt kettőse. A feláras fényszórók persze nagyon jók. A fékek adagolhatósága viszont nem a piros féknyergektől lesz példás, anélkül is nagyon jó. A gyári Sony hangrendszerért is kár, ha nem fér be a büdzsébe, mert szépen szól. Elég viszont a szintén új, 1.5-ös turbós gyengébb, csak 150 lovas változata. Tolótető nélkül jobb a fejtér és nem biztos, hogy a 345 ezer forintos gyári optikai tuning, meg a bőrülés megéri az árát. A Ford a tesztautó drágító tételei nélkül is kicsit drága, mert ott a sokkal nagyobb Skoda Octavia szintén 180 lóval, Elegance kivitelben 6,6 millióért, igaz távolról sem ennyire élvezetesen. Ha meg egy, a kék Focusnál feltűnőbb, erős autó kell, én tennék egy próbát a Kia cee'd GT változatával. Azt hiszem, az erős Focus az élmény és használatóság kombinációjában a legjobb.