Cikk2017. 03. 27.

Idén is lesz ám Olditmer Show!

Idén április 7-9-ig ismét a budapesti Vasúttörténeti Parkban kerül megrendezésre Közép- és Kelet-Európa legnagyobb veteránjármű rendezvénye, az Oldtimer Show.


Idén is sok-sok újdonsággal, meg persze vadonatúj kiállítási anyaggal készülnek az Oldtimer Show szervezői: 100 évnél is idősebb motorok és fakerekű autók sokasága, traktorok, buszok és teherautók. nem kevesebb, mint 500 darab válogatott veterán jármű kerül bemutatásra, minden típusból csak 1-1 példány. A kiállított járművek között igen ritka és értékes járművek is bemutatásra kerülnek, de nem fognak hiányozni a KGST és a tengerentúli gyártmányok sem. Ahogyan megszokhattuk, a kiállított járművek mellett idén is gyönyörű - hazai - lányok fognak modellt állni a fotózáshoz, korabeli ruhákban.
A szervezőgárda már tavaly bevezette a „Fesztiválbusz” kényelmi szolgáltatást. A rendezvény teljes nyitvatartási idejében 90 fős, alacsonypadlós buszok szállítják az Oldtimer Show közönségét a Nyugati-Pályaudvar és a Vasúttörténeti Park között, oda-vissza. Mivel nincs köztes megálló, a menetidő mindössze 10 perc. Szombaton és vasárnap az első járat 9 órakor indul a Nyugatitól. Felszállás a Váci úti BKK buszmegállóban, a Westend bejárata előtt. Az is nagy szó, hogy aki autóval érkezik, az ennél a kiállításnál ingyenesen parkolhat, közvetlenül a bejárat mellett, külön parkolóban. Akinek ott nem jutna hely, annak fontos infó, hogy a környező utcákban is ingyenes a parkolás, nem fizető övezet ugyanis, továbbá időszakos sarc-szedés sem lesz. Ha valaki nem a különbusszal, de nem is saját autóval menne, a rendezvény honlapján: www.oldtimershow.hu a Magyar Vasúttörténeti Park tömegközlekedéssel való megközelítésének lehetőségei is fel vannak sorolva.
A jegypénztáraknál a belépőjegyek mellé mindenkinek Oldtimer Show matricát adnak ajándékba, de lesz csokoládé akció is! Mindhárom rendezvénynapon az első ezer látogató ajándék csokoládét is kap a jegypénztáraknál. Érdemes tehát már nyitásra érkezni az Oldtimer Show-ra! A gyerekeket az Orient csarnokban csokoládé-szökőkút és csokoládés gyerekfoglalkoztató várja mindhárom nap.
Az Oldtimer Show Kft. koncepciója, hogy a rendezvény területére belépők rengeteg ingyenes szolgáltatással és újdonsággal találkozzanak. Ahogyan a parkolás vagy a Fesztiválbusz, úgy a Gasztronómia utcában a kóstolás és a rengeteg gyerekprogram is ingyenes: ugrálóvár, légcsúszda, népi játszótér 30 játékkal, arcfestés, íjászat oktatás, kézműves foglalkoztatók, állatsimogató karámok, kovácsműhely, hagyományőrző termelőeszköz kiállítás, Tájház Múzeum, gőzmozdony kiállítás, vasútikocsi-kiállítás, mozdonyforgató, vasútmodell és terepasztal kiállítás - és még hosszan sorolhatnánk. [BANNER type="1"]
A lényeg persze a járműfelhozatal. A látogatók válogatott oldtimer autókban és motorokban gyönyörködhetnek majd! Az Oldtimer Show Magyarországon egyedülálló látványosságokkal szolgál: 100 évesnél idősebb autók és motorok sokasága mellé Európa számos országából érkeznek veteránjárművek. Lesznek még kiállítva veterán traktorok és stabil motorok, valamint veterán buszok és teherautók is a szabadtéri részen. A nagy park melletti Víztorony Parkban veterán katonai harci járművek sorakoznak fel - harcászati bemutatókkal kiegészítve. Lesz egy újdonság is, az Interaktív Oldtimer Park, ahol a látogatók bele is ülhetnek a veteránautókba. A 10 hektáros rendezvényterületen az alábbi kiegészítő programok is felsorakoznak: Kalandjárók Kiállítás, ahol lakókocsik és vízi járművek kerülnek kiállításra, Custom és Tuningautó Kiállítás a fiatalok kedvéért, valamint Háztáji és Kézműves Vásár, ahol házi kolbász, sajt, méz, lekvár és egyéb -boltban nem kapható- kézműves ételekből lehet vásárolni, illetve a népművészet mesterei árusítják majd a portékáikat.
A magas szintű vendéglátásról a helyszínre kitelepülő vendéglők gondoskodnak. A Vasúttörténeti Park minden interaktív programja üzemelni fog az Oldtimer Show hétvégéjén, így kerti vasút, sínautó, lóvasút, hajtányok és egy igazi gőzmozdony, amin próbautat is lehet tenni a masiniszta mellett.
Az Oldtimer Show-n kiállított veterán járművek rangos oldtimer szépségversenyen vetélkednek a díjakért. A beválogatott hazai oldtimer járművek itt összemérhetik szépségüket a külföldi oldtimerekkel. Lesz versenyen kívüli oldtimer jármű kategória is, az „Oldtimer Találkozó”, melyen az előre regisztrált veterán autók és a háború előtti motorok vehetnek részt. Számos oldtimer autó és motor túra keretében fog ezen a hétvégén a Vasúttörténeti Parkba érkezni.
Belépőjegyek árai a tavalyiak: felnőtt 3 500Ft, gyerek vagy nyugdíjas 3 000Ft, családi 9 999Ft (2 felnőtt és 2 gyerek együttes belépésére jogosít). A jegyek a rendezvény helyszínén, nyitvatartási időben vásárolhatók meg, készpénzzel, bankkártyával, továbbá a SZÉP Kártya, az Erzsébet Utalvány és a Sodexo Utalvány is elfogadott. A jegyeket elővételben az ismert országos jegyirodákban, vagy interneten a www.ticketportal.hu oldalon lehet megvásárolni.