Cikk2012. 11. 12.
Ígéret: izgalmasabbak lesznek az új Audik
A márkaidentitást a közel azonos megjelenésig fokozó Audi irányváltást és egymástól jobban elkülönülő új modelleket ígér.

Betumeret18 px
A Crosslane Coupe koncepció formája lehet az Audi új dizájnvonala
Térbelibb lesz a maszk
Jövőbeni modelljeinek a mostaniakénál fokozottabb megkülönböztethetőségét ígéri az Audi, s egyben új irányt is jövendöl, "valami újat, mégsem forradalmit".
A márka dizájnigazgatója, Wolfgang Egger szerint az autóik által képviselt technológia fokozottabban fog majd megjelenni a modellek formatervében - ezen irány első képviselője az Audi Crosslane Coupe, mely a már ígért Q2 szabadidő-autó alapjának, elődjének is tekinthető. [BANNER type="1"] Érdekes, hogy úgy ígér a mostaniaknál egyedibb formákat az Audi, hogy megmarad a szinte egységes, de már egyre inkább három dimenziós single-frame hűtőmaszk. Így kívülről leginkább a különböző, A, R, és Q sorozatok mutathatnak majd más-más arcot, belülről azonban állítólag az egyes sorozatok is kellően eltérőek lesznek, hogy az A8-assal utazó vezérigazgató véletlenül s érezhesse úgy, hogy az A6-ossal járó topmenedzserek is szinte az ő autójával ingáznak, s hogy a szerencsés gyerekek is egyértelműen azonosíthassák apu és anyu autóját.





















