Cikk2014. 07. 22.
Így hozna autonóm autókat a Nissan
A Nissan már 2020-ban kihozná sofőr nélküli autóját, addig pedig két lépcsőben mutatja be az ahhoz szükséges rendszereket.

Betumeret18 px
A Nissan elnöke, Carlos Ghosn (középen) egy japán rendezvényen jelentette be terveit az autonóm autózás kapcsán
Önvezető autót vélhetően elektromosból fog hozni a Nissan (is). Akár a mostani Leaf is megkaphatja a sofőrt már akár teljesen kiváltó segédeket
Két év múlva (2016-ban) kihozza torlódásfigyelő rendszerét a Nissan, amelynek köszönhetően az autó a zsúfolt autópályákon is önállóan és biztonságosan tud majd közlekedni. Ebben az időszakban egy teljesen automatizált parkoló rendszer is várható.
A következő lépcső 2018: akkor a többsávos haladást segítő rendszer érkezik, amely lehetővé teszi a veszélyhelyzetek kezelését és az önálló sávváltást. Az évtized végére pedig bemutatkozik az útkereszteződések autonóm kezelésére alkalmas rendszer, amellyel az autók a vezető beavatkozása nélkül haladhatnak majd át a városi kereszteződéseken.
Végül pedig 2020 következik, a Nissan akkorra teszi az önmagát vezető, de a sofőr felügyeletét folyamatosan igénylő autójának megjelenését.
Az új megoldásokat hajtásláncukkal is jövőbe mutató autókkal, például a már itthon is lízingelhető, amúgy a világ legnépszerűbbjének számító Leaf által is terjesztené a Nissan, hogy minél jobb megoldásokat nyújtson az elsősorban nagyvárosokba tömörülő lakosság közlekedési igényeinek kielégítésére.