Így is lehet különcködni - Lada 2107 használtteszt

Hol volt már 1993-ban a Szovjetunió? A Lada viszont még akkor is hódított, legalábbis még eladható volt, akár hazánkban is. Egy ilyen 2107-es persze több mint félmillió forintba került, de úgy is a legolcsóbb személyautók egyike volt. Aki pedig Ladán szocializálódott, ahhoz szokott, hogy a KGST-kínálat jó autója a Lada, netán 1982-es bemutatása óta a Lada-kínálat csúcsának számító 2107-esre vágyott, az bizony még meg is vette. Így tehetett e példány tulajdonosa is, aki ugyan valóban kiköhögte a piros kocka árát, de aztán bő 20 év alatt is csak alig több mint 50 ezer kilométert tett bele. Istenem, évi nem egész 2500 kilométerre talán jobban járt volna a taxival is, de mi magyarok szeretjük a saját autót, az a tuti, ami bent áll az udvaron, de persze még jobb, ha a garázsban, fészerben. Utóbbi, azaz a fészeres őrzés mentette meg ezt az autót is az enyészettől. Idén pedig egy barátom rátalált, megvette, "ráborította" a kialkudott vételár uszkve kétszeresét, most pedig van egy olyan hobbiautója, ami ugyanazt tudja, mint a sokkalta drágább - felnőtt - játszós autók: vigyort csal a sofőr arcára.
Még úgy is, hogy a 2107-es legfőbb kellékei közül itt kettő is hiányzik - egyelőre. A parasztmerci becenevet adó króm hűtőmaszk helyett ezen már műanyag van, a kormánykerék pedig nem a 2107-es autentikus négyküllőse, bár négyküllős, de a későbbi Nivából való. Nem teljesen típusidegen, ugyanis a kétezres években ilyenekkel is szerelték a 2107-est. Hiányolhatjuk a lámpamosót is, ami épp felújításra vár, a műszaki vizsgához viszont le kellett kerüljön, hiszen nem működött. Az ajtókat kinyitva azonban ma is megvan az autóban a gyári Lada-szag. A szerény futás és a tákolásmentes beltér itt is legalább annyira visszaköszön, mint a motortérben. Tény, hogy a Ladák esetében is 100-120 ezer kilométer után is következhetett a motorgenerál, ennek azonban a (nem mellesleg, láncos) motorja még nem volt megbontva, de még a gyári - műbőr - gépháztető-szigetelés is egyben van.
Bár a csupán 53 ezer kilométeres futás és az UV-védett tárolás a beltérben is egyértelműen visszaköszön - szakadásmentesek az ülések, nincs repedés a műszerfalon, mégis némi csalódás ér ajtónyitás után. A bordó kárpit talán a legkevésbé vonzó a 2107-esekbe kerültek közül. Ennél a példánynál ráadásul nem csak a hűtőmaszk krómja vagy az eredeti kormány hiányzik, hanem a szériától jól megszokott hurkás ajtókárpit és még néhány egyéb apróság is. Hiába, sajnos nem legenda, hogy a Lada abból gyártott, ami volt, így aztán számos „sorozat” jött össze. Viszont itt már automaták az első és a szélső hátsó biztonsági övek is, a rádió épp nincs bent, de már beépítésre vár egy korhű Roadstar, ami természetesen Videoton hangszórókkal szólal majd meg. Addig viszont csak a jellegzetesen érces hangú Lada-motor duruzsolását hallgathatjuk a Lada-szagú beltérben.
A Lada vezethetősége egyrészt sajátos, retrósságával élmény, ugyanakkor kemény feladat is. Az ergonómia – finoman szólva is – hagy kivetni valót maga után. Óriási a kormánykerék, aminek a pozíciója természetesen nem állítható. Ülésmagasság-szabályzás? Felejtős! Tologatni lehet az ülést, meg dönteni a támlát, egyéb opció nincs. Bár az ülés méretével nincs gond, tartása, támasztása messze van a jótól, hátul pedig kifejezetten süppedős a kanapé.
A múltidézés, az élmények előjövetele persze örömmé teszi a ladázást. A csomagtér kinyitásakor sem az az első gondolatom, hogy ez azért nem olyan óriási, mint amilyennek gyerekkoromban tűnt, de még csak nem is az, hogy iszonyatosan magasra kell emelni a csomagokat, hiszen itt szó szerint csak a hasábforma fedele nyílik, hanem az, hogy hát igen, a 2107-esben volt műanyagburkolat a csomagtér oldalában lévő üzemanyagtankon, míg a többi verziónál nem. Amúgy a tér meglehetősen szabálytalan, tényleg nevetségesen rosszul pakolható, de hát ez volt, ezt kellett szeretni.
Létezik egy mondás, mely szerint, aki Ladát tud vezetni, az mindent tud. Ennek valóban van alapja: a fék itt ugyan már szervós, a kormány viszont nem, és bizony nehéz is. Ugyanúgy izom kell hozzá, ahogyan a kézifékhez is. Emelkedőn elindulás, netán egy balra kanyarodással is súlyosbítva? Ha Ladával megy, mindennel megy. Felvetődik a kérdés: vajon azért voltak menők a Ladát hajtó férfiak, mert Ladájuk volt, vagy inkább azért, mert formás bicepszeket gyúrtak a volántekerés közben?
De az a vicces, hogy amennyire rossz a Ladát vezetni, annyira élmény is. Van benne valami (legalábbis sokunknak még van), ami miatt mosolyt, vigyort csal az arcunkra. Ötvennel gurulva is megvan a „vezetek” érzés, országúton már 90 km/óránál is uralni kell a technikát, az autópályás 120-130 km/órás tempónál pedig csak ámulunk az üvöltő autóban: el vagyunk kényeztetve a mai járműveinkkel, még a legolcsóbbakkal is.
Ugyanakkor egyértelműen felismerhető az is, hogy a 2107-es már megjelenésekor is egy félelmetesen elavult és - bocsánat mindenkitől, de világviszonylatban - ócska technika volt. Borzalmas gyári megoldásokkal, ezt is be kell vallani. Tudom, vannak rajongói, e példány tulajdonosa is az. Nem a legelvakultabb műgyűjtő, de azért költ a technikára. A vásárlás után például nem csak az összes olajat és szűrőt cseréltette le, a fékrendszert és az első futómű összes gömbfejét, lengőkarját is. Már amennyi van. Így bár most tényleg nagyon stabilan fut a 2107-es, azért nem hozza egy mai autó finomságát. De micsoda öröm, amikor szépen rátesszük egy ívre és végigvisszük azon 60 km/órával, micsoda öröm, ahogyan klattyan a fokozatokba az itt már ötsebességes és természetesen bődületesen hosszú váltókar! [BANNER type="1"]
És még nem is mentem vele csúszós úton, pedig az igazi élményt ott hozná. A hosszában beépített motor és az utastér alá rakott váltó a klasszikus hajtáslánc-sémával bizony hátsókerék-hajtásban végződik. A 1,5 literes, mindössze 75 lóerős motor persze nem egy erőgép, de mégis egészen virgoncnak tűnik, pörgős, tényleg nem sok, de ezzel már lehet játszani, nagyon nagyot pedig (talán) nem fogunk esni vele. A biztonság érzete persze mai autóból átülve persze nagyon nincs meg, miként biztonság sincs. Viszont a filigrán tetőoszlopokkal ma szintén nem tapasztalható körpanorámát kapunk.
Látni is menet közben a tekinteteket: mi a fenéért jár ma valaki Ladával? Mert móka, öröm, főként annak, aki nem csak utazott benne gyerekkorában, hanem esetleg még hajtott is ilyet ifjúként. Így van ezzel a barátom is, aki üzletemberként, öltönyben is képes ezzel a nem teljesen makulátlan, de műszakilag hibátlan, 22 évéhez mérten pedig mégis tip-top 2107-essel tárgyalni menni. Reggelente gyerekeit is gond nélkül viszi ezzel iskolába. Nézik is sokan, tekintetükből pedig kiolvasható: ennyire nem megy a bolt? Dehogynem, csak el kellene fogadni azt, hogy valaki egy filléres játékautóban is több örömét lelheti, mint egy drágábban. És ez nem kell összefüggésben álljon vagyoni helyzetével.