Így kell luxusautóval spórolni

Jó eséllyel mindenki ismeri a mostanában különösen aktuális viccet, miszerint nem igaz, hogy emelkednek az üzemanyagárak, hiszen mindig ötezerért kell tankolni, és kész. Sajnos, a valóságban nem ilyen egyszerű a helyzet, a benzin és a gázolaj árának meredek emelkedése bizony egyre többeket ösztönöz arra, hogy letegyék az autót, és nélkülözzék, vagy csak a legszükségesebb esetben élvezzék a gépkocsi nyújtotta szolgáltatásokat. Persze, a drágulásnak vannak járulékos előnyei is, akik még bírják anyagiakkal a drága naftát, azoknak örömteli a kevesebb autó, a dugók mértékének a csökkenése, valamint a picivel könnyebb parkolás. Ha nyitott szemmel járunk, igazából a járműpark összetételén nem látszik semmi változás, nem lett számottevően több az olcsó, kis fogyasztású autó, mint ahogy mély a merítési lehetőség a tíz-, húszmilliós limuzinokból, terepjárókból is. Az ember könnyen azt gondolná, egy luxusautó tulajdonosát vajmi keveset érdekli, mennyi üzemanyagot pusztít el a kocsija, magasról tesz a szén-dioxid kibocsátásra, de ez nem igaz, nem szabad általánosítani, és ennek örömteli igazolására álljon itt a következő történet.
Kedves olvasónkkal, Gróf Istvánnal a némely esetben komoly indulatokat kiváltó japán autós cikkünk kapcsán ismerkedtünk meg. A levélváltások során kiderült, István egy Lexus IS 220d tulajdonosa, és egy különleges baráti kör tagja. Ha érdekel benneteket, mit is csinálunk, akkor találkozzunk, szívesen mesélek. – invitált minket, és mi örömmel fogadtuk el a meghívását. Pontos ember, a megbeszélt helyszínre óramű pontossággal fut be a fekete, négy éves, makulátlan állapotú japán autóval, amely voltaképpen egy futamvezető versenyautó – csak kicsit másképpen. Némi képzavarral élve, egy kávé mellett azonnal bele is csapunk a lecsóba. Kiderül, az IS 220d teljesen gyári állapotú, semmilyen módosítást nem végeztek rajta, és István egy nemzetközi méreteket öltő privát fogyasztásverseny résztvevője. Barátjával véletlenül találtak rá egy speciális, német honlapra[/url], ahol e cikk írásának idején a regisztrált Lexus tulajdonosok száma 421, ebből az IS 220d modell 43, és mind a saját kategóriáját, mind az abszolút Lexus mezőnyt Gróf István vezeti! A feltételek egyszerűek, mindenki méri a fogyasztását, pontosan, dátumszerűen könyveli a tankolásokat, a megtett kilométereket, vannak egységesen használandó specifikációk (időjárás, utak, forgalmi körülmények, stb.), és így jön ki azon átlag, ami a sorrendet meghatározza. Kérdésemre, hogy mi garantálja az eredmény hitelességét, István csak annyit válaszol, hogy a lelkiismeret. Nincs semmilyen direkt, vagy közvetett ellenőrzési forma, ez amolyan becsületkassza jellegű „intézmény”, de ha valaki csal, az voltaképpen saját magát csapja be, nem másokat. Az önkéntes játékban természetesen nem csak Lexus-rajongók vesznek részt, az oldalon összesen 277 ezer regisztrált jármű található, a személyautóktól kezdve a motorkerékpárokon át a haszonjárművekig, sőt, külön quad kategória is létezik.
De mi visz rá egy Lexus tulajdonost, hogy tojással a talpán vezessen? Meglepő válaszokat kapunk. Először is, István nem vezet tojással a talpán. Elmondása szerint nincs agyafúrt technikája, imádja az autóját, az IS 220d szinte családtag, és meg is hálálja a gondoskodást. A közlekedés számomra szórakoztató taktikai játék. A lényeg, hogy a lehetőségekhez mérten mindig előre gondolkodom: ha messziről látom a pirosra váltó lámpát, akkor nem taposom a gázt, nem esek be satufékkel, és hasonló apróságok. Továbbá betartom a szabályokat, például ahol 70 km/h a megengedett, ott annyival megyek, autópályán is tartom a 130 km/órát, és nem csinálok belőle presztízskérdést, ha olcsóbb, netán gyengébb teljesítményű autóval megelőznek. Szeretek stressz-mentesen, senkit fel nem tartva nyugodtan haladni, ez plusz biztonságérzetet ad. Üzletember vagyok, mégis mindenhova időben odaérek, viszont számomra fontos, hogy felesleges üzemanyag-pazarlással ne szennyezzem a környezetet, és ez végeredményét tekintve járulékosan a tárcámat is jótékonyan érinti. Arról már nem is beszélve, hogy az autóm négy év használat után újszerű állapotban van. A 177 lóerős, manuális váltós fekete Lexus számlálója átlépte a 134 000 kilométert, István 83 ezres óraállásnál csatlakozott az internetes közösséghez, és ezen idő, illetve 51 000 kilométer megtétele alatt picivel kevesebb, mint háromezer liter gázolajat tankolt, amely 5,67 literes átlagfogyasztást jelent – a pontos adatok a honlapon megtalálhatók, elemezhetők. Ehhez kapcsolódik a szén-dioxid kibocsátás, ami nagyjából 7,7 tonnát tesz ki. Büszke lehetne az eredményére, de nem kérkedik vele, csak szerényen mosolyogva kortyolja a feketét, a témához való hozzáállása pedig Magyarországon még korán sem általános társadalmi jelenség. A környezetvédelem tudatossága nagyon összetett dolog, de a jövőnk, az utódaink, a gyerekeink léte nagymértékben ettől függ. Ha egy porszemnyivel hozzá tudok járulni ahhoz, hogy nekik jobb legyen, és ezért „csak” ésszel kell nyomnom a gázt, azt nagyon fontosnak érzem. Hogy mindemellett gépészként még az is érdekel, hol húzódik az autóm teljesítőképességének a határa, az már hab a tortán.

A közlekedés számomra szórakoztató taktikai játék...

A beszélgetés után gondolataimba merülve autóztam hazafelé, a Budaörsi úton 60-as tábla, a szemem sarkából látom, a digitális sebességmérő kijelzője a 70-es szám körül táncol. Hátulról egy sötét Passat viharzik. Neki az is kevés, amennyivel én haladok, mögém ér, kivág, padlógáz, fekete füstöt okád a vélhetően csiptuningos TDI, csak úgy porzik utána az aszfalt, aztán hosszan ég a féklámpája, és később ugyanúgy mellégurulok a piros lámpánál. Átnézek. Citroënben ülök, nem Lexusban, mégis kiröhögöm.