Cikk2014. 03. 05.

Így lett Eurovíziós Dalfesztivál az Év Autója zsűrizésből

Nem először lepődünk meg és egyben nem lepődünk meg az Európai Év Autója választás kimenetelén, de nézzük csak inkább a számokat, azok állítólag nem hazudnak.


Ahogy arról már beszámoltunk, a Peugeot 308 érdemelte ki az Európai Év Autója 2014 elismerést. Meglepődtünk? Igen is, meg nem is. Olvasóink kommentjei is beszédesek, de nézzünk inkább tényeket még: a Peugeot negyedszer diadalmaskodott, a francia autógyártás pedig 2006 után büszkélkedhet ismét azzal, hogy kontinensünkön az adott évben az ő személygépkocsijukat találta a legjobbnak a 22 ország 58 újságírójából álló grémium.
[BANNER type="1"]
Különben a 308 sikerét megelőzően kettővel korábbi elődje, a 307-es is Év Autója lett. A 308 meg az első Peugeot, ami nem kapott új (szám)nevet a modellváltáskor. És nekünk is tetszett, amikor próbáltuk, ez a cím például magáért beszél: Peugeot még nem volt ilyen jó. Hogy a 308 épp 307 pontot gyűjtve végzett az élen, s utasította maga mögé - fölényesen - a BMW i3-at és a többieket, érdekes véletlen. Íme a finalista hetek közt felállított zsurnalisztai sorrend összpontszámban kifejezve:

Év Autója 2014 - így zárt a hét döntős
Helyezés Modell Pontszám
1. Peugeot 308 307
2. BMW i3 223
3. Tesla Model S 216
4. Citroën C4 Picasso 182
5. Mazda3 180
6. Skoda Octavia 172
7. Mercedes-Benz S-osztály 170


Az előzetesen talán a legnagyobb favoritnak kikiáltott Mazda3 csupán az ötödik legtöbb voksra volt jó, a Mazda még várhat első európai címére. Miként a BMW, a Skoda és a Tesla is. Utóbbitól persze a képzeletbeli dobogó alsó foka is szép, de könnyen elképzelhető, hogy a bajorok most aztán úgy gondolták, övék lészen a díj, mivel környezetbarát és viszonylag elérhető árú termékkel rukkoltak elő. Sokan a Citroën C4 Picasso győzelmi dalát énekelték, hamisan. A Skoda Octavia voltaképp egy VW Golf, ami tavaly tarolt, a Mercedes S-osztály meg mint autó, valószínűleg a messze legjobb autó mind közül, de annyiba kerül, hogy rengetegbe.
De vissza a Peugeot-hoz: vajon megérdemelten nyert a 308? A nyert már ennél rosszabb autó válasz helyes. A megérdemelte, mert minőségérzetre nagyon ott van, élvezetesen kormányozható, remek a futóműve, könnyű, jön belőle formás és tágas kombi, takarékosak a motorjai, s érkeznek a még takarékosabbak, stb. teóriára is nyugodt szívvel mondható: ott a pont. Hogy moduláris padlólemezen nyugszik, manapság már nem kéne, hogy számítson. Hogy készül GTi, tán R változata is, nem nagy durranás. Elég nagy a csomagtere ötajtósan is? Az, de nem kevés riválisának még nagyobb, ettől sem kell hasra esni.

A szavazás és az ő menete
Az 1964-ben alapított Év Autója cím fontosságán kár vitatkozni. Reklámértéke van, presztízse, és passz. Nem kevesen, az összeesküvés-elméletek kedvelői nyilván úgy vélik, hogy a gyártók pénzen veszik az elismerést, kitömik az elvtelen firkászok zsebeit, előre levajazott, mikor ki nyer, stb. Hogy bármi igazság is volna ebben? Reméljük, nincs.
A szavazás pedig úgy megy, hogy a kiválasztottak kiválasztanak egy 30-as bő listát, amit aztán hetesre húznak, s ezekből a hetekből kerül ki a győztes. Jelölt olyan új (nem faceliftes, csakis új-új) autó lehet, amit az év végéig minimum öt országban már forgalmaznak, és mindben minimum 5000 példányban értékesítettek/értékesítenek is.
Magyar kolléga kettő van a mezőnyben, ők Gajdán Miklós (Autó Magazin) és Csikós Zsolt (Totalcar). A zsűritagok fejenként 25 pontot kell szétosszanak a hét finalista között úgy, hogy egy modellre maximum 10 pont adható.

Hogy nemrégiben a mi szubjektív kis kompaktos listázgatásunkban a 308-at nem neveztük fő-fő kedvencnek, nem ellene szól. Másoknak meg pont a Peugeot-dizájn jön be döntően, és nem zavaró, hogy (az első tesztautóval szerzett tapasztalatok szerint) karcos, akadós a váltó, s legfeljebb átlagos a hátsó helykínálat. És az ára milyen? Nem rossz, de olcsónak semmiképp sem nevezhető egy bevezető áron 4,3 milliós kocsi, amin közepesen felszerelve és nem alapmotorral már 5 bőven millió forint feletti összegekről tudósító cédulák fityegnek. No, de haladjunk, következzen egy visszatekintő táblázat a 2000-es évek dobogósairól, továbbá a friss eredmény háttere, hogy utána rátérjünk a dalfesztiválos párhuzamra.

Év Autói és dobogósok a 2000-es években
Év Év Autója Második Harmadik
2000 Toyota Yaris Fiat Multipla Opel Zafira
2001 Alfa Romeo 147 Ford Mondeo Toyota Prius
2002 Peugeot 307 Renault Laguna Fiat Stilo
2003 Renault Mégane Mazda6 Citroën C3
2004 Fiat Panda Mazda3 Volkswagen Golf
2005 Toyota Prius Citroën C4 Ford Focus
2006 Renault Clio Volkswagen Passat Alfa Romeo 159
2007 Ford S-Max Opel Corsa Citroën C4 Picasso
2008 Fiat 500 Mazda2 Ford Mondeo
2009 Opel/Vauxhall Insignia Ford Fiesta Volkswagen Golf
2010 Volkswagen Polo Toyota iQ Opel Astra
2011 Nissan Leaf Alfa Romeo Giulietta Opel Meriva
2012 Chevrolet Volt/Opel Ampera Volkswagen up! Ford Focus
2013 Volkswagen Golf Toyota GT86/Subaru BRZ Volvo V40


Szóval az elmúlt esztendőkhöz mérten idén kisebb csoda, hogy két igen drága autó, a BMW i3 és a Tesla Model S végzett másodikként és harmadikként. Előbbit nálunk még nem forgalmazzák, német alapára 35 ezer euró. Az majdnem 11 millió forint. Teslát kapni a Használtautó.hu oldalon uszkve háromszor annyiért... És mik nyertek már korábban? Hagyjuk is. Azt még rögzítsük, hogy a Leaf és az Ampera/Volt duó diadalát követően második éve nem feltétlen zöld a nyertes - fúj, tuti az olajlobbi sáros keze van a dologban, gondolhatják, akik ezt akarják gondolni és azt, hogy az elektromos autókat meg a hibrideket a szél fújja, a víz viszi, az anyaföld szüli a szalonokba károsanyag-kibocsátás nélkül.

És akkor arról, hogy miért is eurovíziós az Év Autója szavazás. (Ha valaki ne lenne képben: a kétes értékű Eurovíziós Dalfesztivál jobbnál jobb alkotásaira hogy, hogy nem szomszédolásos, nemzeti érzelmű szimpatizálásos alapon adják le a népek a voksokat, jobbára. A dal/előadó smafu. Idén mondjuk sanszos, hogy például az oroszok nem fogják kedvelni az ukránokat és fordítva.) Tehát Európai Év Autója 2014, szavazott 22 ország 58 újságírója, így.
Év Autója 2014 - a szavazók átlagpontjai*
Ország Peugeot 308 BMW i3 Tesla Model S Citroën C4 Picasso Mazda3 Skoda Octavia Mercedes S-osztály
Ausztria (2) 7 3,5 0,5 2 4 4,5 3,5
Belgium (2) 5,5 3 6,5 1 6 1 2
Csehország (1) 4 4 8 0 1 5 3
Dánia (1) 6 4 1 4 2 7 1
Finnország (1) 4 1 7 3 2 5 3
Franciaország (6) 8 2,5 1,5 4 3,5 3 2,5
Görögország (1) 6 8 1 4 0 5 1
Hollandia (3) 2 8 4 1 4 1,5 4,5
Írország (1) 2 4 8 4 1 3 3
Lengyelország (2) 4,5 4,5 3 3,5 3 3,5 3
Magyarország (2) 6 3,5 5,5 2,5 3,5 2 2
Nagy-Britannia (6) 2,5 7 4,5 2,5 3,5 0 5
Németország (6) 4 4,5 5,5 1 2 3 5
Norvégia (1) 2 8 1 2 4 6 2
Olaszország (6) 7 1,5 4,5 4,5 2,5 3 2
Oroszország (2) 3 4 5,5 2,5 2,5 4 3,5
Portugália (2) 5 3 2 6 1 4,5 3,5
Spanyolország (6) 8,5 2 0 6 4 2,5 2
Svájc (2) 7 4,5 4 2,5 4 2,5 0,5
Svédország (3) 4,5 1 7 3 3 3,5 3
Szlovénia (1) 6 0 3 4 5 7 0
Törökország (1) 4 7 2 3 6 2 1

* Az országok után zárójelben a szavazó újságírók száma.

Az átlagolást kerekítve és a szavazás hivatalos honlapján megtalálható adatok alapján végeztük. Itt egyébiránt az is elolvasható angol nyelven, ki hogyan indokolta a döntését. Mi viszont most csak állapítsuk meg, hogy a 308 nem kevesebb mint 8 ország szakértőinél nyert, s ezek közt a franciák, na meg a franciabarát spanyolok és az olaszok ítélete papírforma (még onnan a "környékről" a portugálok is megadták a magukét). A magyaroké? Nem az, mindenesetre Gajdán Miklós magasan a Peugeot-nak adta a legtöbb pontot, míg Csikós Zsoltot leginkább a Tesla vette le a lábáról. De második nála is a 308 lett.
És a legszebb, hogy a franciák/olaszok/spanyolok/portugálok a 308-on kívül még a C4 Picassót szórták meg, egyszersmind a BMW/Tesla zöldvonalat jól el is vágva. Közben az osztrákok esze ágában sem volt német autókat elismerni, a csehek nem borultak el annyira, hogy az Octaviát hozzák ki győztesnek egy évvel a Golf után, a németek keze pedig azért nem kizárólag maguk felé hajlott... A BMW i3 a britek, a görögök, a törökök, illetve a villanypárti hollandok és norvégok favoritja volt, míg a finnek és a svédek a csehekhez hasonlóan a Teslát részesítették előnyben. Önök meg részesítsék azt, ami tetszik, s amit meg tudnak fizetni. Mindnyájunknak jó, hogy manapság már nemigen vannak rossz autók, annál meg kismillió lényegesebb szempont van (elvileg), hogy egy autónak mi a márkája, s hogy milyen eredettel hol gyártják. A 308 természetesen nem csak utóbbi szempontok alapján szerezhetett szimpatizánsokat, hanem például azzal is, hogy az öreg kontinens legfrissebb, jelenleg leginnovatívabb kompaktjaként, azaz a legnépszerűbb kategória képviselőjeként szerepelt a döntőben. Nem meglepő hát, hogy az európai újságíróknak összességében ő jött be a leginkább.