Cikk2015. 10. 09.

Így nézhet majd ki az új Skoda Yeti

Nemrég szót ejtettünk róla, hogy 4 féle crossover fejlesztésén is dolgozik a Skoda. Ezek közül egyet kiemelve, a Yetit nézzük meg részletesebben.


Egészen a sorozat 2009-es indítása óta érdekes választás volt a Skoda Yeti a kompakt crossoverek világában. A maga dupla fényszórója, összehasonlíthatatlan dizájnt adott neki egészen a 2013-as ráncfelvarrásig, ami kissé hagyományosabbá tette. Mára már kezd meglátszani a kor a csehek eddigi egyetlen valódi crossoverén, azonban a második generáció érkezéséig legalább 2017-ig vagy tovább kell várnunk. A nemrég bemutatott Volkswagen Tiguan alapjaira épülve és a Skoda legfrissebb külső jegyeivel hódítana a jelenlegi modellnél kissé nagyobb, ám könnyebb második generációs Yeti. A tömegcsökkentést a VW konszernen belül előszeretettel használt MQB platformnak köszönheti. [BANNER type="1"] Az új Yeti bemutatása előtt, a Mladá Boleslav-i gyár gőzerővel dolgozik az 5 üléses Snowman crossoveren, így a Yeti érkezése még várat magára. Nem szabad elfelejtenünk, hogy egyszerre négy crossoveren dolgozik jelenleg a Skoda, amikről már részletesebben szót ejtettünk.