Az utóbbi hetek súlyos balesetei lépésre sarkallták a főváros vezetését
Főpolgármesteri Hivatal szombaton tájékoztatta az MTI-t arról, hogy a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Zrt. a honlapján nyilvánosságra hozta a közlekedésbiztonsági stratégia társadalmi egyeztetési változatát. Ennek célja az Európai Unió vonatkozó irányelveivel összhangban, hogy 2030-ig megfelezzék, 2050-re pedig nullára csökkentsék a halálos közúti balesetek számát a fővárosban. A stratégia nemcsak a főváros következő évekre való feladatait határozza meg, hanem javaslatot tesz országos jogszabályok módosítására is.
[BANNER type="1"]
Sokkal több sebességmérőt terveznek elhelyezni Budapesten
Emlékeztettek arra, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság a héten újabb mérőkészülékek telepítését jelentette be, de a közlekedésbiztonsági stratégia szerint Budapesten legalább 100 helyszínen kell sebességmérő kamerákat kihelyezni és ezek telepítéséhez a rendőrség partnerségére van szükség.
Úgy vélik, hogy ahol szükséges, csökkenteni kell a sebességhatárokat Budapesten, ezért kétszeresére növelnék a védett lakóterületek - a 30-as és a lakó-pihenő övezetek - kiterjedését, és alacsonyabb sebességhatárokat vezetnének be a belvárosban: a Hungária-gyűrűn belül maximum óránkénti 50 kilométeres, a Nagykörúton és azon belül maximum óránkénti 40 kilométeres sebességhatár bevezetését javasolják.
[BANNER type="2"]
A közlekedők tudatossága is rendkívül fontos
Jelezték még, hogy Budapesten 5240 gyalogátkelőhely található, ezeknek több mint a felét az elmúlt három évben felújították. Ezt a programot azonban folytatni kell, így néhány éven belül elérhető, hogy Budapesten minden gyalogátkelőhely kifogástalan állapotban legyen.
A legfontosabbnak a közlekedők tudatosságát nevezték, közlekedési módtól függetlenül, ezért tájékoztató kampányt indítanak a fővárosi felületeken, hogy ezzel ösztönözzék a budapestieket a biztonságosabb és egymásra odafigyelő közlekedésre. A Főpolgármesteri Hivatal közleménye szerint a BKK a közlekedésbiztonsági stratégia szövegét a kerületi önkormányzatokkal történt egyeztetés és szakmai fórumok alapján készítette el. Az elmúlt hetekben megkezdődött már a stratégia megvitatása releváns civil és szakmai szervezetekkel is. A következő lépés a stratégia nyilvános vitája, azt követően a végleges javaslatról a Fővárosi Közgyűlés dönthet.
[BANNER type="3"]
A közlekedésbiztonsági stratégia szövegét a
BKK weboldalán bárki véleményezheti.
Forrás: MTI