Hirdetés
Mobil Banner (300x250)
Cikk2022. 09. 18.

Így tépi fel a német autópálya aszfaltját a 460 lovas Audi S5

Egy néző adta oda az autóját a holland kollégáknak, hogy meghajtsák a német autópályán a frissítés előtti Audi S5-öst. Hogy miként teljesít a 460 lóerősre húzott, 3,0 literes V6 TFSI, kiderül az alábbi videóból.

Így tépi fel a német autópálya aszfaltját a 460 lovas Audi S5
A jelenleg is futó generációs, ám frissítés előtti, 2016 és 2019 közt forgalmazott S5 még létezett benzinmotorral. Egy alapesetben 500 newtonméter csúcsnyomatékra és 354 lóerőre képes, 2995 köbcentis V6-ost kapott. Ez a konkrét autó viszont nem gyári: egyedi szívósorral és leömlőkkel, valamint nagyobb intercoolerrel szerelt, egy amerikai cég előre készített chiptuningjához optimalizálták, illetve a váltójának a szoftverét is sportosabbra frissítették. [BANNER type="1"] A videó elején kívülről és belülről is megcsodálhatjuk az autót, majd a motorját is láthatjuk, miközben a sofőr mesél róla. Ez újdonságnak számít a holland Youtube-csatornán, ám a lényeget szerencsére megtartották, 7:20-nál kezdődik a tesztvezetés, 10:43-nál pedig az autópályás padlózás. Félelmetes még kamerán keresztül is, hogy mennyire gyorsan ér el milyen hatalmas sebességet az S4, miközben a V6-os duruzsolása alapján a motornak mindez csak hétköznapi sétakocsikázásnak hat. Gázelvételkor azért néhány visszadurrogást is kapunk, és a pénteki forgalom ellenére azért sikerül megközelíteni a 290 km/órát, ennél még talán többet is ment volna, ha nagyon akarják. Alább megtekinthetitek a videót, érdemes rászánni pár percet.