Ugye mindenkinek fontos, hogy jól kilásson autójából? Minden irányban. Mégis gyakori az átláthatatlan, koszos hátsó ablak, soha a visszapillantóba nem néző sofőr.
Pár hete jöttem be reggel a szerkesztőségbe – a dátumbélyegző tanúsága szerint február 23-án – az Amerikai úton, amikor a Thökölynél pirosat kaptunk. Pár nappal korábban adtam vissza a Micra tesztautót, amely számtalan kellemetlen pillanatot okozott a zimankóban, latyakos, kásás időjárásban befagyott ablakmosótartályával, míg az egyik szakszervizben – alig egy délutánom ment rá – kiszabadították a kristályosodott folyadékot, helyére pedig az akkori súlyos mínuszokat is elviselőt töltöttek. Ekkor találkoztam az alábbi képen szereplő autóval, ami kicsit kibillentett amúgy híresen megzavarhatatlan nyugalmamból.
Hátrafelé kilátni felesleges-e?
Szegény ember, kezdtem el sajnálni, biztos nyakmerevítőt visel, és képtelen a visszapillantóba tekinteni, akkor meg minek lemosni. Betegségekkel nem szabad viccelni, helyes, ha betartja az orvosi utasításokat. Aztán felmerült bennem, hogy talán nincs is semmi baja, remélhetőleg csupán pechére ezen a tökszáraz reggelen fogyott ki az ablakmosó folyadék a tartályából, és nyilván egy töltőállomásra siet, hogy mihamarabb megszüntesse az áldatlanul sötét állapotot. Mert nyilvánvalóan számára is zavaró, hogy a portól nem tudja rendesen gyakorolni a tekintet vándorlása című alapfeladatot, bár az sem kizárt, hogy napközben zárt hátfalú teherautót vezet, ezért az oldalsó tükrökből is remekül látja a mögöttes forgalmat.
Az alap koszosautó-rajzok általában nem ennyire kreatívak
[BANNER type="1"]
Már épp azon voltam, hogy átkopogok a csomagtartómban levő tartalék mosólével, de zöldre váltott a lámpa, a sofőr elindult, majd két méter után enyhén behúzta balra a kocsi orrát, és lesatuzott. Természetesen irányjelzés nélkül. Egyenesen mentem volna tovább, de annyit nem ment előre, hogy elférjek, így alkalmam volt végignézni, ahogy a fékről leugrálva egyre beljebb sunnyogott, majd a második, velünk szemből érkező, s eredetileg egyenesen továbbjönni kívánó nem bírta a nyomást, és inkább átengedte.
Kiindulási pontunk a látni és látszani volt: ez a sofőr feltehetően nem látott ki jól hátra. Sajnos kanyarodási stílusából arra is következtethetünk: nem is akart. Nem látja át, hogy a közlekedés társasjáték, ahol ugyan mindenki egyéni úticélért küzd, de muszáj rövid szövetségeket kötni azért, hogy a játékosok mind el is érjék céljukat. Nem lehet, legalábbis komolyabb következmények nélkül kiütni egymást a tábláról, a játékosok és a mezők pedig folyamatosan változnak. Ha valaki egy ilyen szélvédővel azt üzeni, hogy magasról tojik arra, mi van mögötte, arról feltételezhető, hogy nem törekszik szövetségeket kötni, helyette egyéni játékot játszik az utakon.
Nem megmondtam, hogy indulás előtt mosd le az ablakot?
Ez persze nem baj, a KRESZ sem tiltja, csak nem is a legcélravezetőbb, adott esetben pedig sokszor balesetveszélyhez vezet a túlzott magabiztosság. Egészséges határozottság szükséges a forgalomban, de senkinek sem érdeke, hogy ez átcsapjon erőszakosságba, a többi közlekedő semmibe vételébe. Önmagában egy mosatlan szélvédő még nem jelent semmit, indexelés és elsőbbségadás nélküli kanyarodással együtt már elkezdhetünk gyanakodni. Közlekedés közben figyeljünk egymásra, környezetünkre és magunkra: teljesen felesleges figyelmetlenséggel még veszélyesebbé tenni az amúgy is veszélyes üzemnek számító közúti közlekedést.
