Cikk2014. 11. 04.

Irreálisan drága, koros, ám kívánatos használt autók

Sokan képesek nyálukat csurgatni olyan modellekre, amelyeket mások csak koros járgányoknak tartanak. Ezek között mazsolázunk most.

Nem vészesen régen, a nyáron kétmillió forintig nézelődtünk youngtimer, azaz 20 évesnél idősebb, de 30-nál fiatalabb autók körében. Persze csak virtuálisan, a Használtautó.hu rendszerében. Viszont alaposan kiveséztük, hogy mi is az oldtimer (amely szegmensben szintén böngésztünk már), illetve azt is, hogy miből lesz, miből lehet majd értékesebb, keresett oldtimer. Most pedig egy kicsit feljebb toltuk az árplafont a youngtimerek körében, 2,5 millió forintig engedtük el a szűrőt, de természetesen növeltük az elvárást is: bevallott, legfeljebb 150 000 kilométeres futás, és kitűnő állapot kellett most a gyűjtésünkbe kerüléshez a 20-30 éves életkoron, azaz 1984-1994 közötti gyártási éven túl. A linkről nyílik is a Használtautó aktuális vonatkozó kínálata.[BANNER type="1"]
Lehet még áhítani akár légkondit és automata váltót, elektromos ablakokat és akár fűthető tükröket is, ebben az időszakban már simán elérhetőek voltak ezen extrák, de lehet találni második tulajdonostól származó, az elmúlt években is csak hobbiautónak használt, makulátlan állapotú, 64 000 kilométert futott Dacia 1310-est is. A tényleg gyári állapotot mutató fotókon látható példány mondjuk csak TX, nem pedig az ötsebességes váltós TLX, de nem kell bánkódni, nem volt az jobb konstrukció, sőt. Ha mégis TLX kellene, az is akad, csak épp fotó nélkül hirdetve.
És az megvan, hogy az első esztergomi (amúgy pedig a második generációs) Suzuki Swift is lehet már youngtimer? És van is belőle alig futott "papaautó", továbbá nem csak híres elnyűhetetlensége, szerény fogyasztása is azt mondhatja: érdemes megvenni. Persze talán kevésbé megédesedett emlékeket hoz, mint egy egykor tényleg elérhetetlen, vagy csak hosszas várakozással és természetesen átvételkori jattolással megszerezhető modell. Hiába fényévekkel modernebb és jobb autó a Swift, youngtimerként lehet, hogy kevésbé érdekes, mint egy 3 évvel idősebb, mindössze 35 ezer kilométerrel hirdetett, gyári napfénytetős négyütemű Wartburg, ami alig drágább nála. Tovább folytatva az érdekes youngtimer-párhuzamot, a valaha felettébb kívánatos Alfa Romeo 33-as sem drágább ma, mint egy megkímélt utolsó szériás Polski Fiat vagy egy négyütemű Trabant. És eddig még nem is 2,5 millióig, hanem egy nagyságrenddel kevesebb pénzért, 250 000 forint alatt nézelődtünk.
A 250 000 forinttól kezdődő kategória nyitómodellje rögtön egy nyálkiválasztást indító darab: Citroën XM, 1990-ből, mindössze 90 ezer kilométerrel, a fotókon megszólaló állapotban. Igen, az idén 40 éves CX utódja, ami még nem érett be. Ezt mindenképp érdemes lehet megvenni és megőrizni! Ugyanez egy Hyundai Ponyról még motorgenerál után sem mondható el, s vélhetően a második generációs Lancia Delta sem az, amire majd a gyűjtők vágyni fognak. Árban felfelé haladva azonban nemcsak az állapot, hanem a ritkasági faktor is mind erősebben jelenik meg. Egy jó állapotú, keveset futott Lada vagy akár Polski Fiat is érhet sokat szerepelhet magas árral, de lehet találni valódi ritkaságokat is. Temérdek Mercedes, Ford Escort, Honda Civic, Toyota Corolla, de akár még a már említett Hyundai Pony is van megkíméltnek mondott állapottal, szerény futással - adataik önmagukban keveset mondanak, a képek, az autókhoz fűződő sztorik a lényegesek, így ezúttal a táblázatos lista helyett, inkább a Használtautón márka szerinti sorrendben is böngészhető hirdetéseket, magukat az autókat érdemes megnézni. Vagy akár szűrni egyet a saját elképzelések szerint, s vagy szörnyülködni, hogy milyen drágák lehetnek a koros autók is, vagy ámulni, hogy milyen szép állapotúak is lehetnek.
A közel 1 vagy akár 2,5 millió forintért hirdetett 20-30 éves autók ára egyetlen esetben lesz reális és magyarázható, ha érzelmi kapocs miatt épp olyanra vágynánk. Úgy akár egy az árplafonon hirdetett példány is jó üzlet lehet, mert az átlagosnál különlegesebb példányt hirdetők azért jellemzően annak tudatában alakítják áraikat, hogy egy átlagos példányt megvásárolva mekkora ráfordítással lehetne elérni az általuk kínált állapotot. Ők alá áraznak, de a fanatikusoknak.
Aki nem egy konkrét modellt, hanem csak egy használható használt, akár koros példányt keres, az ne a milliós ársávban mozogjon, de lehet, hogy valaki épp azt a dízel, automata váltós, tetőablakos, klímás és alig több mint 120 ezer kilométert futott Mercedes-Benz 190 E-t keresi, amit amúgy épp az árplafonon hirdetnek. Neki lehet, hogy az a jó bolt, míg másnak a 250 000 forintért hirdetett ígéretesnek tűnő, ám kevésbé neves és felkapott youngtimer. Ám vigyázat, ha túl sok olyat nézünk meg, s egyetlen sem lesz az ínyünkre való, a végén még túl sok pénz fog elmenni üzemanyagra, így az autó leinformálását már a telefonos egyeztetésekor el kell kezdeni - ehhez Használtautó-vásárlási kisokosunk vonatkozó része is segíthet.